2017.09. 23.

Gólok a Nagyerdőben!

Gólok a Nagyerdőben!

Két, parádés formában lévő együttest találkozik a „Mennyei Bajnokság” 10. fordulójában: a Puskás látogat a Nagyerdőbe. Ha augusztusban rendezik meg az összecsapást, úgy még kiesési rangadónak aposztrofálhattuk volna a Fejér megyeiek vendégjátékát, ám az elmúlt hetekben nagyot változott a világ – mindkét oldalon!


Debrecen – Puskás Akadémia
LABDARÚGÁS, MAGYAR NB I - 2017.09.23. 18:00

  • A Loki borzalmasan kezdett, az első öt találkozóján képtelen volt nyerni, sőt, még gólt is elvétve szereztek Tőzsérék. A keretben volt még változás a szezonnyitány után is, visszatért Bódi Ádám, eligazolt viszont Holman Dávid. Aztán egy „biztató” fehérvári vereség (Videoton, 1-0) után rátértek a helyes útra Herczeg András fiai. Négymeccses győzelmi szériát futnak a hajdúságiak, akik legyőzték a Vasast. a DVTK-t, a Honvédot, és legutóbb a Balmazt is. Otthonukban kétszer nyertek, egyszer ikszeltek, és egyszer kaptak ki, 8 lőtt góljukra 4-et kaptak. 14 egység áll a gárda neve mellett, amellyel a játéknap előtt az előkelő 4. helyen tanyázott.
  • Hasonló pályát írt le a felcsúti brigád is. Pintér Attila a nyáron tucatnyi játékost csábított a gárdához, így azért némiképp érthető volt a gyengébb rajt: időre volt szüksége a volt szövetségi kapitánynak a csapatépítésre. Öt nyeretlen fellépést követően immár négyszer nyertek sorozatban Knezevicék, akik 14 pontjuknak több mint a felét idegenből szállították. Nyertek a Haladásnál és az Újpestnél, remiztek a Fradi és a DVTK vendégeként, és csak a Vasastól tértek haza üres kézzel. Távol Felcsúttól már 11-szer voltak eredményesek Diallóék – ezzel listavezetők ebben a tekintetben az NB/I-ben. A nagy hiányzó továbbra is Radó, de olybá tűnik, Molnárék megoldják a feladatot a sérült támadó nélkül is.
  • Mindkét alakulat sikerrel vette a hétközi kupaakadályt – igaz, nem is várt rájuk különösebben nehéz feladat.
  • A Loki otthon immár bárkire veszélyes, a Puskásról elmondható ez idegenben. A támadószekciókban van potenciál, így a gólváltásban van érték. Eddig a debreceniek csak egyszer nem találtak be hazai környezetben, és Szakályék is csak a Vasas kapuját nem tudták bevenni távol otthonuktól. Ha ehhez hozzávesszük, hogy az előző kiírásban mindhárom ütközetükben jött a gólváltás, akkor tán még könnyebb szívvel húzzuk be a tippet.

Tipp: Mindkét csapat szerez gólt – 1,55

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

Rendezte a sorait az Almere, ennek köszönhetően akár még a rájátszásra is oda érhet a társulat. Ma kvázi kötelező feladat vár a házigazdára.
Rendezte a sorait az Almere, ennek köszönhetően akár még a rájátszásra is oda érhet a társulat. Ma kvázi kötelező feladat vár a házigazdára.
Stabilan vezeti a holland másodosztályt a Hága - ma az Emmen érkezik hozzá. Mutatjuk a kombi-tippet!
Stabilan vezeti a holland másodosztályt a Hága - ma az Emmen érkezik hozzá. Mutatjuk a kombi-tippet!
Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! A holland élvonalban a kiesés ellen küzdő Excelsior hazai körülmények között fogadja a középcsapat Groningent.
Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! A holland élvonalban a kiesés ellen küzdő Excelsior hazai körülmények között fogadja a középcsapat Groningent.