2017.09. 15.

Gólokkal támadunk!

Gólokkal támadunk!

Ez a péntek sem múlhat el gólvadászat nélkül... Lássunk, mire érdemes fogadni!

Dordrecht - Almere City
Labdarúgás, holland 2. 20:00

  • A Dordrecht-Almere összecsapáson mindenképpen érdemes elgondolkodni. A hazaiak Janus-arcúak, hiszen míg otthon veretlenek, addig idegenben rendre felszántják velük a gyepet. Eddigi négy meccsükön jött a +2.5-ös opció... Most egy középpályásuk eltilttt lesz, egy fontos támadójuk pedig lesérült. Az Almere szintén négy pontos, annyi a különbség, hogy 6 rúgott góljára csak 7-et kapott, míg a házigazda 11-et. Idegenben két zakó áll a gárda neve mellett, amely legutóbb otthon leverte a Helmondot. Valpoort, a Fradi egykori szélsője remek formában van, a 25 esztendős támadó már négy találatot jegyez. Az over/under statisztikája 3/1 a vendégeknek, akiknél egy középpályás, a csapatkapitány sérült. A legutóbbi négy egymás elleni találkozójukon mindig született legalább három gól - most is megér egy próbát.  
  • A Helmondhoz látogató Ajax tartalék a héten jó néhány szelvényt küldött a kukába azzal, hogy nem bírt a Waalwijkkal, ráadásul a gólok sem olyen mennyiségben jöttek, mint ahogy az elvárható lenne a sztárcsapat fiataljaitól (1-1). De visszatérve a hazaiakra: két iksz és két vereség az eddigi mérlegük, 5-8-as gólkülönbséggel. A keretben vannak sérültek, ez nem javítja a piros-feketék esélyeit. Az Ajax ifije 10 pontos, idegenben kétszer nyert. A támadógépezete erős, az előző két bajnokságban 2-4-re, illetve 2-3-ra nyertek itt az emszterdamiak. A vendégek az esélyesebbek, az X2-ben is van ráció, de a gólokban jobban bízunk. A +2.5 nagyon is vállalható.

Tipp: OVER 2,5 gól - 1,50

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

A Bundesliga-osztályozó előtt két teljesen eltérő utat bejáró csapat találkozik, de a cél ugyanaz: kiharcolni a helyet az élvonalban!
A Bundesliga-osztályozó előtt két teljesen eltérő utat bejáró csapat találkozik, de a cél ugyanaz: kiharcolni a helyet az élvonalban!
A BTTS, vagyis „Mindkét csapat szerez gólt” típusú sportfogadásnál az a lényeg, hogy a rendes játékidőn belül mindkét csapat legalább egy gólt szerezzen. Nem számít, hogy ki nyer, csak az, hogy ne legyen gól nélküli és egyoldalú mérkőzés. Az ilyen fogadásoknál több tényezőt is érdemes figyelembe venni, hogy jó döntést hozzunk. Ezeket foglaljuk össze ebben a rovatban, valamint ajánlunk néhány aktuális BTTS-fogadási ötletet!

A labdarúgásban az egyik legelterjedtebb fogadási forma a gólok számára vonatkozó tipp, különösen az over/under 2,5-ös határ. Ennek eldöntéséhez azonban nem elegendő pusztán a tabellát vagy az előző heti eredményeket nézni. A gólszámok mögött taktikai elképzelések, edzői stílusok, játékoskeretek állapota, és sokszor az aktuális helyzet – például a tét vagy a sérülések – húzódnak meg. Ahhoz, hogy jó döntést hozzunk, az elemzésnek mélyebb szintűnek kell lennie, mint a puszta statisztikák összevetése. Lássuk részletesen és egy/több aktuális tippet is!