2017.08. 30.

Hidegvérű kettes a fagyos szigetről

Hidegvérű kettes a fagyos szigetről

A házigazda menthetetlennek tűnik, a vendégek nagy pofont kaptak legutóbb, de még így is esélyesebbek a kiesőjelölttel szemben.

 

  • Az ÍF Grótta nem meghatározó együttese az izlandi futballnak. A sárga-kékek még soha nem nyertek semmit, jelenleg is kieső helyen állnak a második ligában. Helyzetük egyre reménytelenebb: már csak négy játéknap van hátra, 18 fellépésen mindössze 9 pontra futotta erejükből (a még bennmaradó IR 16-nál jár), hazai mérlegük egész egyszerűen pocsék: egy siker, egy iksz és hét vereség. Az egyetlen otthoni győzelmüket a Leiknir ellen aratták még júliusban - azóta egy remi mellett ötször kikapott a legénység. Thórhallur Dan Jóhannsson alakulata rossz szériában van, a sorsolása sem könnyű, ja ma pont nélkül marad a Vivaldivollurinnban, akkor megpecsételődik a sorsa. A keretben egy légiós szerepel  mindössze, bár ő sem extra futballista. A hadrend általában 4-4-1-1, a csatársor gyenge, mindössze 13 találatot jegyeznek Segattáék.
  • A Fram Reykjavík komolyabb hagyományokkal rendelkezik, ám néhány esztendeje méltatlanul teljesítenek a fővárosiak: csak a második ligában szerepelnek, és ott sem számítanak élcsapatnak. A szezont jól kezdték, de június elejétől július közepéig mély válságba kerültek. Jött is az edzőváltás, a portugál Pedro Hipólito ült le a padra. A kékeket fel is rázta a szakember, egészen a múlt hét végéig őrizték a veretlenségüket, ekkor azonban a feljutásra hajtó Fylkir alaposan elintézte őket, ráadásul saját létesítményükben (1-5). Vendégként 2-4-3-as mutatót hoztak össze Bubalóék, a védelmük nem áll stabil lábakon, viszont azért támadásban nem rosszak - gólkülönbségük 29-33. A középpályán lesz hiányzó, egy balszélső lesérült a legutóbbi bajnokin.
  • Június derekán a Fram hazai környezetben 1-0-ra legyőzte ellenfelét, és ma idegenben is a kékek az esélyesebbek. A Grótta már barátkozik a harmadosztályú tagság gondolatával, mai vereségével közelebb kerül az osztályváltáshoz.

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
sikoraj 2017-08-30 18:31:41
Ma nincs olyan nagyszerű meglátásod, mint tegnap? Tegnap röhögtem a bezöldített tippmosdatásodon, amikor mindent tippet felsoroltál előzőleg.. xD 2-3 gól, 2,5 over, hazai, stb. Így kell ezt csinálni, valami majd csak betalál, aztán le kell aratni a babérokat. Ide pont Te kellesz még. Nem tudom, ki találta ki a brendet, de jó nagy marha volt.

további tippjeink a Foci világából

A listavezető a 4. helyezettet fogadja ma este. Kombi tippet hoztunk az ütközetre!
A listavezető a 4. helyezettet fogadja ma este. Kombi tippet hoztunk az ütközetre!
A vendégek 9 meccsen már 21 gólt rúgtak, ma is esélyesként utaznak az Aalesundhoz.
A vendégek 9 meccsen már 21 gólt rúgtak, ma is esélyesként utaznak az Aalesundhoz.
Szerda este rendezik az első nemzetközi kupadöntőt ebben az idényben.
Szerda este rendezik az első nemzetközi kupadöntőt ebben az idényben.