2017.08. 30.

Holland tripla!

Holland tripla!

Ha péntek, akko rismételten betámadjuk a holland gólokat. Három meccs, mindhárom overre!

  • Az Utrecht II. az Alkmaar II. csapatát látja vendégül. A házigazda pocsékul rajtolt, ebben azért közrejátszott, hogy a tartalékok közül többen is a felnőtt kerettel készültek. Ez persze nem mentség az Osstól elszenvedett 0-3-as vereségre és a Dordrecht elleni 2-1-re. A védelem átjáróház, viszont mivel a vébé-selejtezők miatt nem lép pályára a felnőtt gárda, lesznek visszajátszók. Hogy ez mire lesz elegendő? Jó kérdés... Az AZ tartalékja újonc a ligában, eddigi teljesítményén azonban ez nem látszik: a Den Boscht és a Waalwikot is legyőzték a piros-fehérek, mintkétszer úgy, hogy kaptak gólt. A kerete mélyebb, mint ellenfeléé, és az alkmaariaknál is lesznek olyan futballisták, akik ma szerepet kaphatnak a "nagyok" szünnapja miatt. Egyébként fontos infó lehet, hogy az AZ-nél eddig is jó néhány visszajátszó volt a nagycsapatból - ma egy jobb bekk nem lehet ott sérülés miatt. Gólokkal lehet számolni...
  • A Fortuna Sittard az Almerét látja vendégü. A sárga-zöldek évek óta a második liga alsó felében tanyáznak - jellemző, hogy a csapatnál a legismertebb név a tréneré: a nigériai válogatott egykori erőssége, Sunday Oliseh irányítja a brigádot. És ugye a csatárból lett edzőtől mit is várhatnak el a szurkolók, mint hogy a támadójátékra fektesse a hangsúlyt. Ez meglátszik a Fortuna eddigi két meccsén: 5-1 ide a Dordrecht ellen, 4-2 oda az Ajax tartalékkal szemben. Egy fontos center lesérült a legutóbbi bajnokin, ő kimarad, de így is marad potenciál a fiatal keretben. Az Almere hagyoményosan gólos csapat, ezért extrán dühösek is vagyunk a Cityre, mivel a múlt pénteken beérte 1-1-gyel a Den Bosch ellen otthon. A vezetőedző, Jack de Gier becsületére legyen mondva, a második játékrészben "előre" cserélt, de nem tudta újra megszerezni a vezetést. A nyitó napon a NEC-nél papírforma vereséget szenvedtek a piros-fehérek (3-1). A rutin az Almere mellett szól, fontos hiányzóról nem jelent meg információ.
  • Még egy tarcsi-rangadót rendeznek a 3. fordulóban: az amszterdami fiatalok Eindhovenbe látogatnak. Mindkét alakulat veretlen, az Ajax száz százalékos, a PSV 4 pontnál tart. Dennis Haar, a piros-fehér-feketék vezetőedzőjének nyáron kinevezett szakember változtatott a korábbi alaptaktikán, így az együttes lényegesen támadóbb szellemben futballozik, mint tavaly. A De Graafschap ellen 2-2-re végeztek Laursenék, a Helmond vendégeként pedig 1-0-ról fordított az alakulat, amelynél ma egy kapus és egy támadó-középpályás nem lesz bevethető sérülés miatt. Az Ajax fiataljai ott folytatták nyáron, ahol tavasszal abbahagyták. Mennek előre, lövők a gólokat, és persze közben kapnak is... Az első játéknapon a Cambuur otthonában nyertek rangadót, majd simán elintézték a Fortunát. Erős a keret, a pescarai kölcsönből visszaérkezett Muric, valamint a felnőtteknél is már pályára lépett Cassierra a későbbiekben még sokra viheti. Amit viszont érdemes kiemelni, hogy jó néhányan az utánpótlás válogatottaknál szerepelnek majd a hét végén. Ettől függetlenül marad minőség mindkét oldalon.
  • Mindhárom meccsen a gólokban van érték, a +2.5-ös opció vállalható történet... 

 

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

Kicsit megváltozva születik újjá a Durr bele a közepébe!-rovat. A rovat második gazdája az első nyári ágyúgolyó bajnokság győztese, Markyhennon lesz, naplószerűen csinálja majd. Viszont a kérése az volt, hogy nem akar elemzést írni. Lássuk a papírokat!
Kicsit megváltozva születik újjá a Durr bele a közepébe!-rovat. A rovat második gazdája az első nyári ágyúgolyó bajnokság győztese, Markyhennon lesz, naplószerűen csinálja majd. Viszont a kérése az volt, hogy nem akar elemzést írni. Lássuk a papírokat!
A Bolton az első meccsen idegenben nyert 3-1-re. Ezzel el is dőlt a továbbjutás? Fotó: pixabay.com
FociAngolLiga 1
Tipp
A Bolton az első meccsen idegenben nyert 3-1-re. Ezzel el is dőlt a továbbjutás? Fotó: pixabay.com
Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! A nemrég kezdődött svéd másodosztályú bajnokságból hoztam egy tippet, két nagy múltú, de mostanság elég gyengécske gárda találkozik ma.
Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! A nemrég kezdődött svéd másodosztályú bajnokságból hoztam egy tippet, két nagy múltú, de mostanság elég gyengécske gárda találkozik ma.