2013.12. 27.

Jupiler Pro League: Kortrijk - Standard Liege

Jupiler Pro League: Kortrijk - Standard Liege

Karácsony után első nap mindössze három labdarúgó mérkőzést találunk a TippmixPro ajánlatában. Ebből egyet, egy belga bajnokit választottam mára. A tippek mellett a tipperősséget láthatjátok, az 1-es a leggyengébb, míg a 10-es a legbiztosabb tipp. Sok sikert kívánunk minden kedves olvasónknak!

1-5
Kortrijk   Standard Liege

A 7. pozícióban tartózkodó Kortrijk fogadja a tabella éllovasát a Standard Liege csapatát. A hazaiak csúnya, 5-2-es vereséget szenvedtek szombaton a Mechelen otthonában, ezzel már sorozatban hatodik meccse nem voltak képesek nyerni. Az első félidőben még működött a koncentráció, a hetedik percben vezetést szereztek Chevalier révén, ami még az első játékrészben a Mechelen kiegyenlített. Aztán következett a Kortrijk összeomlása, ugyanis huszonkét perc alatt benyeltek négy gólt, ezzel kialakítva a végeredményt. Pedig az első félidőben mutatott játék nem ezt vetítette elő. A korábbi négy meccsen pedig zsinórban négy döntetlen volt a mérleg. A csapat célja az idény elején az első hat közé jutás volt. Ezzel a nyeretlen sorozattal azonban kicsúsztak a hetedik helyre, immár négy pontra növelve a lemaradást a hatodik helyezett Sporting Lokeren ellenében. Hazai pályán jól teljesít a Kortrijk. Kilenc meccsből 5GY – 3D – 1V a mérleg, vagyis a Guldensporenstadionban minden alakulatnak meg kell szenvedni a győzelemért. Három játékosára nem számíthat Hein Vanhaezebrouck vezetőedző, a baloldali védő Mustapha Oussalah és a középhátvéd Zarko Tomasvic is eltiltott, rajtuk kívül az augusztus óta sérült, szintén védő Maxime Chanot az aki nem áll rendelkezésre. A három védő kiesésével alaposan meggyengült a hazaiak védelme, ami nem jó előjel az amúgy is jó támadóerőkből álló Standard ellen.

A Liege az első a tabellán két ponttal a Club Brugge és néggyel az Anderlecht előtt. Utolsó alkalommal 1-1-es döntetlent értek el a csúcsrangadón, az Anderlecht ellen hazai pályán, ahol a vendégek bizony jobban játszottak, különösen a második játékrészben! A Standard játékosai azonban nem adták föl és sikerült kiegyenlíteni. Azonban az Anderlecht kreatívabb volt és több gólszerzési esélyt hagyott ki a játék során. A brüsszeli lilák elleni remit megelőző négy fordulóban pedig három győzelem és egy döntetlen a mérleg. A Liege nincs a legjobb formában, ezt mutatja, hogy az utóbbi hat mérkőzésen érték el a 20 meccsen lejátszott hat döntetlen felét! Igaz, eddig csupán egyszer kaptak ki, október hatodikán a Zulte-Waregem ellen. A csapat a liga legkeményebb védelmével rendelkezik. Húsz meccsen tizenegy gólt kaptak, ami magasan a legjobb a pontvadászatban, a következő Brugge tizenhetet szedett be. A Kortrijk ellen nem léphet pályára eltiltás miatt a jobbhátvéd Daniel Opare és a középpálya motorja a marokkói Mehdi Carcela – Gonzalez, valamint sérüléssel küzd a villámléptű japán szélső Yuji Ono. 

A hazai csapatot minden bizonnyal elkeserítette a hatmeccses nyeretlen sorozat és nyilván a ligaelső ellen nem ők számítanak esélyesnek. De pont az efféle meccseken jön ki a jobb teljesítmény, hiszen a győzelmi kényszer lekerül a játékosok válláról, így felszabadultan játszhatnak! Minden bizonnyal nekiesnek a vendégeknek, hiszen defenzív játékkal lehetetlen megverni a legjobb védelemmel rendelkező Liege csapatát. A Standard játékosok eddig lendületből megoldották a mérkőzéseket, ahol nem játszottak jól (Anderlecht ellen otthon, Leuven ellen idegenben), akkor is megtartották a döntetlent. Ma egy elkeseredetten rohamozó Kortrijk fogadja majd őket, akik meg is szerzik a vezetést, de a második félidőre szétesik majd a csapat. A meccsen olyasmi történik majd, ami szeptember 15-e óta nem fordult elő, a liege-i kapusnak kétszer is a háta mögé kell nyúlnia, hogy a hálóból előkotorja a pettyest, de köszönhetően a hazaiak foghíjas védelmének mindkétszer sikerülni fog az egyenlítés. Aztán persze lehet, hogy más forgatókönyv valósul meg, de az elszánt fogcsikorgatva rohamozó Kortrijk ma nem fog kikapni. Nehezen tudom elképzelni, hogy a Liege pont a Kortrijk ellen szenved vereséget, különös tekintettel annak sebezhető védelmére, de nyerni sem fognak! A lelkesedésnek és az elszántságnak meg lesz az eredménye. 2-2-es döntetlent várok.

Tippek:

  • Döntetlen (4) – 3,25
  • Mindkét csapat szerez gólt (8) – 1,70
  • Több, mint 2,5 gól esik a meccsen (7) – 1,80

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
TV-néző 2013-12-27 12:35:51
A Liege jól megveri a Kotrijkot idegenben a téli pihenő előtt, kell nekik az a két pont amit elvett tőlük az Anderlecht.

további tippjeink a Foci világából

Rendezte a sorait az Almere, ennek köszönhetően akár még a rájátszásra is oda érhet a társulat. Ma kvázi kötelező feladat vár a házigazdára.
Rendezte a sorait az Almere, ennek köszönhetően akár még a rájátszásra is oda érhet a társulat. Ma kvázi kötelező feladat vár a házigazdára.
Stabilan vezeti a holland másodosztályt a Hága - ma az Emmen érkezik hozzá. Mutatjuk a kombi-tippet!
Stabilan vezeti a holland másodosztályt a Hága - ma az Emmen érkezik hozzá. Mutatjuk a kombi-tippet!
Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! A holland élvonalban a kiesés ellen küzdő Excelsior hazai körülmények között fogadja a középcsapat Groningent.
Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! A holland élvonalban a kiesés ellen küzdő Excelsior hazai körülmények között fogadja a középcsapat Groningent.