2015.12. 06.

Kézilabda női világbajnokság 2. nap

Kézilabda női világbajnokság 2. nap

Mielőtt rátérnék a női Vb-re először a Szegednek kell gratulálnom, akik nagyon magabiztosan verték a Löwen együttesét. Tegnap megkezdődött a Dániában a 22. Női világbajnokság. Természetesen már az első napon borult is a papírforma, hiszen Montenegró csak döntetlent játszott a négy alapemberét nélkülöző szerbekkel, még egy reminek lehettünk szemtanúi, a címvédő Brazília és Dél-Korea is osztozkodott a pontokon. Kisebb meglepetés, hogy a felforgatott norvég válogatott nem bírt az oroszokkal és a lengyelek is megszenvedtek a kubaiakkal. A kézilabdában kevésbé jegyzett nemzetek, ki-ki megkapta a maga spanyol, magyar, román vagy svéd leckéjét. Szívemnek a legkedvesebb a magyar győzelem mellett a franciák 10 gólos győzelme volt a csak szabadkártyával résztvevő németek felett. Ma hat mérkőzéssel folytatódnak a küzdelmek, de nem mehetek el szó nélkül a Veszprém kieli látogatása mellett. 

Mikor ezeket a sorokat írom, a Zrt. kínálatában még nincsenek meg a meccsek, így ennek hiányában csak a kimenetel megtippelésére van lehetőségem.

A csoport

Japán-Montenegró Nehéz dolguk volt tegnap a japán hölgyeknek, hiszen a torna hivatalos nyitómérkőzésén a házigazdával találkoztak és nem is vallottak szégyent, csak 9 góllal kaptak ki. Bevallom én nagyobb különbségre számítottam. Bizony Montenegrónak ciki ez a döntetlen a meggyengült szerb válogatott ellen, már 24:20-ra is vezettek, aztán csak 1 pont lett belőle.  Nem akarok semmi rosszra gondolni… Ma kötelező a hendis  győzelem nekik.

Szerbia-Magyarország Tegnap a szerbek óriási motivációval játszottak a hegyi szerbek ellen és szereztek extra pontot. Mi pedig a vártnál nagyobb különbséggel ütöttük ki Tunéziát. A mérkőzésen bokasérülést szenvedő kapust Bíró Blankát az orvosi stáb valószínűleg holnapra „összedrótozza”. Nagyon koncentrált játékkal legyőzhető a tegnap belelkesült Szerbia.

Tunézia-Dánia 20 közte, nagyjából ennyi

 

B csoport

Kína-Kuba Tegnap Kínát a hollandok alapos verésben részesítették, a végeredmény 42:21 lett, Kuba viszont alaposan megszorongatta a lengyeleket, akik a félidőben még csak egy góllal vezettek, a végére azonban ötre hízott az előny. Ezt alapul véve Kuba.

Angola-Hollandia Angola az általam vártnál kicsit nagyobb különbséggel kapott ki a svédektől, a hollandok viszont letarolták Kínát, a győri különítmény (Groot, Broch) 10 gólt tett be a közösbe. Nagyon magabiztos holland győzelem várható.

Lengyelország-Svédország A lengyelek a vártnál nehezebben nyertek Kuba ellen, míg a svédek könnyebben múlták felül Angolát. Ez nálam vendég.

 

Ma ezeknél van egy fontosabb mérkőzés, mégpedig a Kiel-Veszprém. A két együttesről már írtam rengeteget, ezért most nem bocsájtkoznék ismétlésbe, csak a legfrissebb infókat osztom meg veletek. Domagoj Duvnjak a múlt heti Celje–Kiel meccs utolsó másodperceiben, 23–23-as állásnál durván lerántotta a mellette elfutó Miha Zarabecet, amiért egyből piros lapot kapott. A célját elérte, a szlovén csapat már nem tudott több gólt lőni, így a Kiel elkerülte a vereséget. Ezért a 27 éves horvát irányító-átlövőt a következő, Veszprém elleni BL-találkozóról eltiltotta az európai szövetség. Nem léphet pályára a hétvégi Bajnokok Ligája mérkőzésen Momir Ilic.  A szerb a franciák elleni mérkőzés elején szenvedett kéztőcsonttörést, ez nem zavarta további kilenc gólja megszerzésében. Ennek ellenére a csapat orvosai úgy döntött, nem engedélyezi játékát a Kiel ellen, a felépülése várhatóan 2-3 hetet vesz igénybe. Mind a két oldalon hiányozni fog tehát egy kulcsember. Azt gondolom, hogy a Veszprém a PSG ilyen arányú legyőzésével óriási önbizalmat szerzett és az év utolsó Bl meccsére összekapja magát. Cél a lépéselőny megtartása a Flensburg és a PSG- vel szemben, ezért veszprémi győzelmet várok a Sparkassen Arénában.

Good Luck!

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
kispályás 2015-12-06 12:05:25
Tegnapi alapján Kuba,de VB-k történetét böngészve azt látom,hogy az ázsiai csapatok rendre előrébb végeznek,mint a dél-,és közép-amerikai csapatok. Lengyelek tegnap Kubának 27 gólt dobtak,ma azért komoly védőfallal találják magukat szemben.
Anonymus 2015-12-06 11:39:14
Szia!

Pontosan,ahogy mondod...Hatalmas grat a Szegednek,szépen építgették az előnyt,amit sikerült folyamatosan növelni és megtartani is.19 pontos Magyar győzelem,hát ez felülmúlta az elvárásaimat,de csak örülök neki.Abban viszont nem vagyok biztos,hogy ma a Szerbek ellen is sikerülni fog egy masszív előnyű győzelmet kiharcolnunk.Szerény véleményem szerint az 51,5+ 1,35ért elfogadható(talán az 54,5 is,de az előbbit biztosabbnak tartom)
A Lengyel - Svéd mérkőzésnél pedig megakadt a szemem a Hazai csapat gólszám több mint 24,5 ajánlaton 1,85ért,amire le is csaptam.
Én a Kína - Kuba összecsapást besatíroztam egy halvány döntetlenre :)

Ám hajrá Magyarok,hajrá Veszprém!

további tippjeink a Foci világából

Kicsit megváltozva születik újjá a Durr bele a közepébe!-rovat. A rovat második gazdája az első nyári ágyúgolyó bajnokság győztese, Markyhennon lesz, naplószerűen csinálja majd. Viszont a kérése az volt, hogy nem akar elemzést írni. Lássuk a papírokat!
Kicsit megváltozva születik újjá a Durr bele a közepébe!-rovat. A rovat második gazdája az első nyári ágyúgolyó bajnokság győztese, Markyhennon lesz, naplószerűen csinálja majd. Viszont a kérése az volt, hogy nem akar elemzést írni. Lássuk a papírokat!
friss 3 órája Eldőlt a továbbjutás?
A Bolton az első meccsen idegenben nyert 3-1-re. Ezzel el is dőlt a továbbjutás? Fotó: pixabay.com
FociAngolLiga 1
Tipp
A Bolton az első meccsen idegenben nyert 3-1-re. Ezzel el is dőlt a továbbjutás? Fotó: pixabay.com
Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! A nemrég kezdődött svéd másodosztályú bajnokságból hoztam egy tippet, két nagy múltú, de mostanság elég gyengécske gárda találkozik ma.
Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! A nemrég kezdődött svéd másodosztályú bajnokságból hoztam egy tippet, két nagy múltú, de mostanság elég gyengécske gárda találkozik ma.