2016.03. 01.

Kézimunka

Kézimunka

Vasárnap a Larvik ellenfelet választhatott, ugyanis 15 perccel később kezdtek, mint a Fradi Bukarestben. A fő céljuk az volt, hogy elkerüljék a Penáékat. Feladatuk egyszerű volt, ha nyer a Fradi, nekik is nyerni kell, ha veszít, nekik is ezt kell tenniük. Ennek megfelelően az utolsó 15 percig döntetlen körül tartották az eredményt, aztán megjött a telefon Bukarestből és láss csodát rögtön el is léptek négy góllal, amiből hármat meg is őriztek a végéig. Jutalmul a Vardar Szkopjéval vívhatnak meg a Final Four-ért, amit be is fognak húzni, nem hiszem, hogy az EHF hagyná, hogy úgy járjon a sportág, mint a férfi vízilabda, ahol a végére általában Balkán Bajnoksággá szelídül minden világverseny. Tegnapra a Viborgot mondtam volna, de nem volt rá időm, hogy megírjam, így csak a dumaládába „dobtam be”. Mára a svéd női bajnokságból választottam egy rangadónak tűnő mérkőzést.

Savehof-Skuru svéd bajnokság, női

Ma alapaszakasz utolsó előtti fordulójában az első helyezett fogadja a másodikat. A hazai csapat annak ellenére, hogy a nemzetközi mezőnyben pille könnyű (a BL küzdelmeket mindösszesen egy győzelemmel zárta), a svéd bajnokság meghatározó tagja. Ennek megfelelően vezetik is a bajnokságot, pedigréjüket eddig két vereség csúfítja. Otthon bombaerősek, mind a tíz hazait behúzták, méghozzá nagyon meggyőzően, legkisebb arányú győzelmük 3 gólos volt, ami csodaszámba ment, két alkalommal 6, két alkalommal 8, két alkalommal 10 és háromszor 13 volt közte a különbség a javukra. Ráadásul vasárnap véget ért számukra a BL küzdelemsorozat, így már csak a bajnokságra kell koncentrálniuk. A vendég Skuru azonos pontszámmal áll a tabella második helyén, nekik már október óta csak a bajnokságra kell figyelniük, miután a KEK-ben egy török (!) csapat ellen elvéreztek. Láthatjuk tehát, hogy nem egy félelmetes együttes annak ellenére, hogy a decemberi világbajnokságra hárman is helyet kaptak Thomsen Hellen együttesében. Ősszel fordított felállásban 28:22 volt a Savehof javára, de a két együttes közös történetében sem találunk Skuru sikert. Ma is sima hazait várok.

Tippem: 20039 Savehof-Skuru H 1.25 25:22

Good Luck!

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
krusov 2016-03-02 00:10:10
Ja, szerencsere en, az oldalam karbantartas alatt volt. Eljen:)
tippmixtomi 2016-03-01 10:40:35
Viborg = Larvik nem?
Tramin 2016-03-01 10:07:42
Hát a tegnapi Viborg meccsen sem sikerült leszoknom a cigiről:) De azért jött köszi!

további tippjeink a Foci világából

A török kupa döntőjébe jutás a tét - az első meccsen a Trabzon előnyt szerzett. Fotó: pixabay.com
A török kupa döntőjébe jutás a tét - az első meccsen a Trabzon előnyt szerzett. Fotó: pixabay.com
Az Oxford 1-0-ra behúzta az első meccset, a Peterborough ma ledolgozná a hátrányát. Fotó: pixabay.com
FociAngolLiga 1
Tipp
Az Oxford 1-0-ra behúzta az első meccset, a Peterborough ma ledolgozná a hátrányát. Fotó: pixabay.com
Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! A Serie A-s csapat kihasználta a Brugge piros lapját, és 3-2-re nyert az Artemio Franchi stadionban. De ez a meccs még nincs lefutva, a belgák hazai környezetben kifejezetten veszélyesek lesznek a visszavágón!