2016.10. 12.

Kézimunka

Kézimunka

Hétfőn a Guif egy rendkívül sima mérkőzésen, magabiztos nyolcgólos sikert aratott az impotens támadójátékot bemutató Hammarby ellen. Tegnap csak a dumaládáig jutottam, azt ott ajánlott mérkőzéssel kapcsolatban kicsit óvatosnak bizonyultam, a Zágráb kilencgólos vereséggel zavarta haza a kisebbik szkopjei alakulatot. Ma aztán tényleg Kánaán van, azt hiszem mindenki találhat kedvére valót a bőséges kínálatból. Én maradok a svéd férfiaknál.

Alingsas-Savehof

  • A hazai csapat tavaly az alapszakasz második helyén végzett, igen tiszteletet parancsoló otthoni mérleggel, a tizenhat lejátszott mérkőzésből tizenhármat megnyertek. A negyeddöntőben aztán 3:1-es Guif elleni siker következett, majd az elődöntőben Ystad sem jelentett akadályt, Kim Anderssonékon 3:0 söpréssel jutottak túl, a döntőben aztán már kevésnek bizonyultak a még Jamalit is soraiban tudó Kristianstad ellen. Szépen indították az idei évet is, mind a négy mérkőzésüket megnyerve hibátlanok még a bajnokságban. Az olimpián leszerepelő és most újjá alakuló válogatottban két játékosuk is érdekelt, az új szövetségi kapitány Kristján Andrésson számít a beállós Max Darj és az irányító Jesper Koradsson játékára. Jonas Larholm csapata tavaly az alapszakasz hatodik helyén végzett, aztán a negyeddöntőben még nagy keservesen 3:2 arányban túljutott a Lugin, az elődöntőben azonban már nagy falat volt nekik a későbbi bajnok Kristianstad. Idén egy vereséggel kezdtek, utána viszont háromszor hagyták el győztesen a parkettet. Áprilisban kapitulált utoljára otthon a hazai csapat, akkor is csak egy góllal tudott győzni a későbbi bajnok, nem ma fog megszakadni ez a szép sorozat.

Tippem: 36747 Alingsas-Savehof H 1.40  30:32

Good Luck!

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
batarig 2016-10-13 11:17:04
Szabolcsi vagyok én is;) Ja én is rátettem egy 5-öst.

további tippjeink a Kézilabda világából

A női kézilabda-világbajnokság középdöntőjében ma este igazi presztízsmeccs vár a magyar válogatottra, Románia ellen lépnek pályára. A találkozó tétje óriási, hiszen győzelem esetén a magyar csapat szinte biztosan bejut a negyeddöntőbe. Mindezeken felül a nemzetek közötti rivalizálás miatt fokozott motivációra lehet számítani.

A férfi kézilabda Európa Liga csoportkörének utolsó mérkőzése következik, a Ferencváros férfi kézilabda-csapata Svédországba utazik, hogy a Kalrskrone vendége legyen. Az első csoportkörös találkozón minimális különbséggel győzött a csapat, ma sokkal nehezebb lesz.

A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com