2015.09. 10.

Kézimunka

Kézimunka

Ma többek között megkezdi menetelését a francia pontvadászatban a  Psg az arccsonttörést szenvedett Karabatics nélkül. Útjára indul az orosz női élvonal is, nálunk Ferencváros-Debrecen derbit rendeznek, míg a dán férfiak két mérkőzést játszanak. Utolsó napjához érkezett a Super Globe torna, a helyosztó mérkőzések mellett az érmek sorsa is eldől. A Zrt. kínálatában (11:00) ez utóbbiról 3 mérkőzés valamint a dán bajnokik szerepelnek.

 

 

A helyosztó mérkőzésekhez nem nyúlnék, mert a három afrikai és a brazil csapatról nagyon kevés információm van.

A torna második napján óriási meglepetésre a többszörös Final4 győztes Barcelona fejet hajtott az átszervezett Berlinnek. Pedig még a 48. percben 4 gólos katalán előnyt mutatott az eredményjelző, utána azonban hibát hibára halmoztak. Még az 57. percben is neki állt a zászló, de a remek napot kifogó Stochl lehúzta a rolót és a végén a Rókák örülhettek. A mérkőzése a korábban Szegeden is játszó Nenadics volt elemében a maga 8 góljával.

A másik elődöntőben Ortega mester minden játékosának lehetőséget adva könnyed veszprémi siker született.

400 000 dollár és a presztizs a mai mérkőzés tétje. Azt gondolom, hogy a Palmarssonnal tovább erősödő Veszprém a nyári felkészülési tornákon Kiel és Psg trófeája után a berliniekét is övére tűzi.

Tippem:
21517 Füchse Berlin-Veszprém V 1.20

A most induló klubszezon és a hamarosan rajtoló Bl küzdelmek miatt fontos lesz a sérülések elkerülése, ezért a meccs nem a kemény védekezésről fog szólni, így a 48.5 over opció is komoly nyerési lehetőséggel kecsegtet.

Melléktipp:
05378 több mint 48.5 gól V 1.30

A dán meccsekről:
A tavalyi ezüstérmes Skerjn elhozhatja a felsőházi rájátszásról tavaly éppen hogy lecsúszó házigazdától a két pontot. A focicsapatáról és női kéziseiről inkább ismert Midtjylland jó eséllyel tartja otthon a győzelemért járó két egységet a jégkorongos berkekből jobban ismert Sonderjyske ellen.

Good Luck!

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
menedes83 2015-09-10 22:48:17
Egy ostoba kérdés...
A gólszám, ha jól gondolom a 60.percig szerzett gólszámot jelenti...
Csak a 24-24 illetve a hosszabbítás miatt kérdezem...
vargaradi 2015-09-10 19:04:31
Füchse Berlin nyer +7,5tel 1,22ért?
apach28 2015-09-10 18:43:31
Ezt nem is feltételeztük! :)
kispályás 2015-09-10 16:33:07
Az elején írt három afrikai csapat az két afrikai és egy ázsiai pontosan,még mielőtt bárki azt gondolná,hogy nem tudom melyik kontinensen van Katar.

további tippjeink a Kézilabda világából

Az olvasók kedvenc rovatában vegyes szelvényeket próbálunk összehozni, amelyben két-három mérkőzést kombinálunk majd egy ajánlatba. Az eredő szorzó 1,7 és 2,5 között lehet, a meccskínálat függvényében. A cél, hogy minél alacsonyabb kockázati tényezővel lehessen játékba küldeni a szelvényt akár papíros változatban, akár a neten. Fosszuk ki az irodákat együtt!
Az olvasók kedvenc rovatában vegyes szelvényeket próbálunk összehozni, amelyben két-három mérkőzést kombinálunk majd egy ajánlatba. Az eredő szorzó 1,7 és 2,5 között lehet, a meccskínálat függvényében. A cél, hogy minél alacsonyabb kockázati tényezővel lehessen játékba küldeni a szelvényt akár papíros változatban, akár a neten. Fosszuk ki az irodákat együtt!