2015.10. 03.

Kézimunka

Kézimunka

Tegnap sajnos nem volt időm „kézimunkázni”, de a Másfelezőbe és a Trükkökbe beírtam azért a napi tippemet, ami nem volt más, mint az Asobal Ligából az Aragon-Morrazo Cangas összecsapás, a mérkőzéstől vendéggyőzelmet vártam. És az is lett, mégpedig 2.50-ért, aki később adta fel, az még nagyobbat foghatott rajta, mert az odds olló a mérkőzés kezdetéig folyamatosan nyílt. Hazai vezetéssel vonultak szünetre a csapatok, aztán a második félidő elején megrázta magát a vendégcsapat és egy 6:1-es rohammal szinte el is döntötte a mérkőzést, a vége 26:29 lett.

 

 

A hétfői rossz kezdés után (háromból semmi) szerintem sikerült kárpótolnom a velem tartókat a keddi 1.68-at követett egy csütörtöki 1.70, közte szerdán egy szimpla 1.35 és a hetet eddig megkoronázva tegnap egy 2.50. Ezt bizony nehéz lesz túlszárnyalni! Lássuk a mai napot. A rengetek mérkőzésből nem is lehet más, mint a Nagy Laci nélkül felálló bakonyi alakulat horvátországi kiruccanása.

RK Zagreb-Veszprém- Bajnokok Ligája A csoport

A montenegrói Veszelin Vujovics edző kizárólag horvát játékosokra számíthat, igaz, ők hazájukban a legjobbak, és a Seha Ligában edződnek. Csatlakozott hozzájuk a volt balatonfüredi Josip Sandrk, és hazatért a Bundesligából Stanko Sabljic. A horvátok áprilisban kaptak ki utoljára, akkor viszont alaposan,  Barcelonában alázták őket több mint hússzal. Ebben az idényben szépen menetelnek, a Seha Ligában megverték a szintén horvát Nexét, letarolták a ligaújonc Maks Strumicát és igazi nagy skalpot gyűjtöttek be Fehéroroszországban a Meshkov Brest legyőzésével. A Bajnokok Ligájában szintén hibátlan a mérlegük, az első kanyarban némi meglepetésre otthon tartották a két pontot a Kiel ellenében, majd Szlovéniából is győztesen tértek haza. A BL mezőnyének összes csapata közül ők kapták a legkevesebb gólt, azaz a védekezésük nagyon erős. Na de nekünk nem velük kell foglalkoznunk. Nézzük a Veszprémet.

A magyar bajnok a csoport legerősebb tagja. és persze ismét esélyes a kölni négyes döntőbe jutásra, valamint a fináléba kerülésre. Vetélytársainál erősebb keretét tovább acélosította Aron Pálmarsson izlandi irányító és Ivan Sliskovic horvát balátlövő érkezésével. Akárcsak mai ellenfeléről, róluk is elmondható, hogy a Seha Ligában még veretlenek, ennek a Vojvodina és a Meshkov Brest itta meg a levét. A Bajnokok Ligájában kezdésképpen Lengyelországban, a Plock otthonában hagytak egy értékes pontot, majd óriási csatában győzték le a német Flensburgot. Ezen a mérkőzésen sajnos megsérült és kézműtéten esett át Nagy László, nagy kérdés hogyan tudják őt pótolni. Első számú helyettese a német Christian Zeitz remek formában van és Nagyhoz hasonlóan védekezésben is a pályán tartható. A mai mérkőzést azt gondolom, főleg vele fogja megoldani Sabaté, hosszabb távon viszont apróbb szerkezeti változásokra lehet szükség, hiszen a német fiú sem mai gyerek. Lékai Chemával megoldja az irányító kérdést, Palmarssonra és az újonc Sliskovicra vár ez a nemes feladat a csapatkapitány felépüléséig. Lesz is alkalom bőven, hiszen a Veszprém nagy menetelésbe kezd és októberben 8 mérkőzést vív többek között a Kielt látja vendégül, majd Párizsba látogat és a hónap végén 3 nap/3 idegenbeli mérkőzés sem tűnik egyszerűnek a Seha Ligában.

Tippem:

09422 RK Zagreb-Veszprém V 1.45

 

Good Luck!

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Kutya30 2015-10-03 14:44:12
Ok köszi, akkor kihagyom

további tippjeink a Kézilabda világából

Az olvasók kedvenc rovatában vegyes szelvényeket próbálunk összehozni, amelyben két-három mérkőzést kombinálunk majd egy ajánlatba. Az eredő szorzó 1,7 és 2,5 között lehet, a meccskínálat függvényében. A cél, hogy minél alacsonyabb kockázati tényezővel lehessen játékba küldeni a szelvényt akár papíros változatban, akár a neten. Fosszuk ki az irodákat együtt!
Az olvasók kedvenc rovatában vegyes szelvényeket próbálunk összehozni, amelyben két-három mérkőzést kombinálunk majd egy ajánlatba. Az eredő szorzó 1,7 és 2,5 között lehet, a meccskínálat függvényében. A cél, hogy minél alacsonyabb kockázati tényezővel lehessen játékba küldeni a szelvényt akár papíros változatban, akár a neten. Fosszuk ki az irodákat együtt!