2015.11. 18.

Kézimunka

Kézimunka

Minden sorozat, még a jó is, megszakad egyszer! Tegnap a Holstebro méltó keretbe foglalta a Silkeborg 19 mérkőzés óta tartó hazai veretlenségét, ugyanis pont ők voltak azok, akik utoljára, több mint egy éve nyerni tudtak itt. „Spongyát rá! - legyintett Virág elvtárs kedélyesen.” Mára egy igazi háromesélyes magyar női rangadót választottam.

 

 

 
Érd Nb1, női Siófok 

A nyáron alaposan kicserélődött az Érd együttese, 5 stabil kezdőjátékos is távozott és bár papíron jó nevű játékosokkal sikerült a pótlást megoldani, a bajnokságot nem kezdték túl jól. Hazai pályán vereséget szenvedtek a Váctól és akkor bizony úgy tűnt, hogy az idén gyengébb játékerőt képviselnek majd, mind tavaly. Azonban 10 forduló után kijelenthető, hogy ez nem így van, Szabó Edina eredményesen összerakta a csapatot és az utóbbi két fordulóban már egész tetszetős kézilabdát mutattak be. Az általában zsúfolásig megtelt éredi csarnokban minden csapatnak nagy nehézséget okoz játszani és nyerni. Ebben a szezonban eddig kiemelkedő teljesítményt nyújt a házi góllövőlistát 70 találattal vezető jobbszélső Krpezs, Klivinyi és az újonnan érkezők közül a spanyol Mireya Gonzalez. A csapatra hétvégén két KEK mérkőzés vár szombaton és vasárnap a pályaválasztás jogát feladó horvát ZRK Umag ellen. Jól sikerült héten van túl a Balaton-parti gárda, Dalmose lányai a hazai és a nemzetközi kupákban egyaránt továbbjutottak, a Rinyamenti KC és portugál Alavarium Love Tiles ellenében. Az utolsó bajnoki mérkőzés is emlékezetesre sikerült, egy már szinte elveszett találkozót sikerült a sírból visszahozni a Vác ellen. A mai mérkőzés tétje, hogy ki telelhet a bajnoki dobogó legalsó fokán. ( Ha csak Győrben nem tesz csodát a Dunaújváros.) A mérkőzés 3 kötésben fogadható! KP68 Figyelem, kockázatos tipp, a mellékhatások tekintetében....

Tippem: Érd-Siófok V 2.20   24:25

Nem sok a kockázat és ezért alacsony a tétszorzó a Tatabánya, Csurgó a Löwen és a Flensburg győzelmére. Ezekből érdemes válogatni a Siófok mellé. Ja és a Szeged is győzni fog! A spanyol trojka pedig, La Rioja, Morrazo Cangas, Granollers, együtt megrakva 2 feletti eredőt ad.

Good Luck!

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
h.dori911 2015-11-18 22:22:58
Grat a Siofokhoz! :)
kispályás 2015-11-18 11:26:51
Szia Kutya!
Bizony ez már rangadó, tavaly ki gondolta volna még! A Kiel gyengén muzsikál idegenben, ok persze a Löwentől és a Flensburgtól ki lehet kapni, de a Göppingen már ciki volt, ráadásul szombaton Párizsban van jelenésük. Szóval és itt nem nyeretném a Kielt, de a Wetzlar mellett se merném letenni a voksomat. Az Esbjerg valóban esélyesebb, de a Koppenhága is éledezik, sajnos ezt két hete a saját pénztárcámon éreztem a Viborg ellen.
Kwiatek 2015-11-18 11:01:00
Szia PÁlya!

Köszönöm a mindennapi tippeket,elemzéseket. Kinéztem a mai meccsekről ötöt. Mi a véleményed ezekről? Melyiket érdemes biztos papírra beszerkeszteni?
Köszönöm!


06918 1 Nimes - Chartres Metropole H 1.14
19816 1 Gummersbach - Magdeburg H 1.25
Hendikep 4,5 - Gummersbach +4,5
13770 1 Granollers - Villa de Aranda H 1.35
13780 1 Naturhouse La Rioja - Ademar Leon H 1.22
jam 2015-11-18 10:31:43
Szia palyas,

Flensburg- Burgdorf Hannover +9,5 V 1,22
Kristianstad-Szeged +5,5 H 1,3
Wetzlar-Kiel +6,5 H 1,3

Emelett a Mornazo Cangas H 1,3 ,Esbjerg H 1,14, St.Raphael H 1,14, Nimes H 1,15

Tudom, kicsit sok meccs, ezert kerem a velemenyed, melyiket hagynad ki?

további tippjeink a Foci világából

Kicsit megváltozva születik újjá a Durr bele a közepébe!-rovat. A rovat második gazdája az első nyári ágyúgolyó bajnokság győztese, Markyhennon lesz, naplószerűen csinálja majd. Viszont a kérése az volt, hogy nem akar elemzést írni. Lássuk a papírokat!
Kicsit megváltozva születik újjá a Durr bele a közepébe!-rovat. A rovat második gazdája az első nyári ágyúgolyó bajnokság győztese, Markyhennon lesz, naplószerűen csinálja majd. Viszont a kérése az volt, hogy nem akar elemzést írni. Lássuk a papírokat!
friss 6 órája Eldőlt a továbbjutás?
A Bolton az első meccsen idegenben nyert 3-1-re. Ezzel el is dőlt a továbbjutás? Fotó: pixabay.com
FociAngolLiga 1
Tipp
A Bolton az első meccsen idegenben nyert 3-1-re. Ezzel el is dőlt a továbbjutás? Fotó: pixabay.com
Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! A nemrég kezdődött svéd másodosztályú bajnokságból hoztam egy tippet, két nagy múltú, de mostanság elég gyengécske gárda találkozik ma.
Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! A nemrég kezdődött svéd másodosztályú bajnokságból hoztam egy tippet, két nagy múltú, de mostanság elég gyengécske gárda találkozik ma.