2017.05. 02.

Kézimunka-Bajnokok Ligája final four sorsolás

Kézimunka-Bajnokok Ligája final four sorsolás

Tegnap az orosz női bajnokság elődöntőinek második mérkőzésén a Rosztov és Lada Togliatti is magabiztos győzelmet aratva 2:0-s összesítéssel került be a döntőbe. Ma a kézilabdavilág szeme Kölnre szegeződik, ahol a Steigenberger Hotelben 12:00 órakor kisorsolják a Bajnokok Ligája final four elődöntőit.

 

Bajnokok Ligája final four sorsolás

  • A 2009/2010-es évben vezették be a Bajnokok Ligája új lebonyolítási rendszerét. Az eddigi hét alkalommal minden esetben volt német csapat a négy között, de négyszer két Bundesliga csapat is küzdött a trófeáért. Nyomasztó német fölény mutatkozik eddig, hiszen négy alkalommal hazai csapat győzött, kétszer a Kiel, egyszer-egyszer a Hamburg és a Flensburg, abszolút csúcstartó viszont a Barcelona, aki háromszor vitte haza a kupát és egyszeres bajnok a Kielce, aki tavaly énekelte ki a sajtot Nagy Laciék szájából. Az idei végjátékban nincs német csapat, a legrutinosabb résztvevő a katalán gárda, akik hatodszor érdekeltek Kölnben és ebből, mint már említettem, háromszor révbe is értek.  Zsinórban negyedszer váltották meg kölni jegyüket Iváncsikék és kétszer másodikok lettek, ebből különösen a második fájó. A világválogatottal egyenértékű párizsi kirakatcsapat másodszor érdekelt a végjátékban, míg a macedón Vardar Szkopje háromszori sikertelen kísérlet után idén először tagja a szűk elitnek. A sorsolás 12:00 órakor kezdődik és az alábbi linken tudjátok nézni:

http://www.ehftv.com/hu/livestream/2017-05-02-velux-ehf-final4-draw

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Gavosda 2017-05-02 18:43:28
Úgy gondolom,hogy az EHF-et a Berlin nyeri, a BL-t pedig a Barcelona.
A Veszprém legnagyobb jelenlegi problémája,hogy az edzője képtelen alkalmazkodni az ilyen 2meccs/2 nap tornához,mint amilyen final four is.Egy jellemző pillanatkép: a Montpellier elleni hazai meccs után megkérdezték Lékait,hogy nagyon kifáradt-e ,mire ő azt válaszolta,hogy ezt Nagy Laciéktól kellene megkérdezni.
Rodman91 2017-05-02 17:48:39
Szia!

Szerintem nem olyan rossz ez mint amilyennek első ránézésre tűnik. Persze a Psg az egyik nagy favorit a végső győzelemre, de több esély van ellenük az elődöntőben mint egy nappal később egy esetleges döntőben.
Itt gyenge csapat amúgy sincs. A Barca nagy mumusunk, a Vardar nagyon egyben van, ők sem lettek volna könnyebbek.
Ez amúgy is más kávéház. Láttuk már a múltban - Flensburg, Hamburg , Kielce (sajnos) - hogy az underdogok meglepték a mezőnyt. Most a Veszprém számít annak. Hátha...
Az mondjuk biztos, hogy akkora esély Blt nyerni mint tavaly többet nem lesz. Egy meccsen bármi lehet, én inkább attól tartok 24 óra alatt 2 ilyen hőfokú meccset nem fognak bírni. Meglátjuk. Én optimista vagyok.
kispályás 2017-05-02 14:51:36
Barca-Vardar
Veszprém-PSG
Vélemények?
 
 
kispályás 2017-05-02 13:20:00
Ma 11:00 órakor a göppingeni városházán kisorsolták a május 20-21-ei EHF-kupa final four elődöntőit.
St Raphael-Füchse Berlin
Magdeburg-Göppingen
 
 
Gavosda 2017-05-02 10:00:38
Szia!
A Sport1 is élőben adja a final four-sorsolást.

további tippjeink a Foci világából

friss 5 órája NB1: Debrecen – Paks
A Paks legutóbb hazai környezetben szenvedett vereséget a Ferencvárostól, ma pedig Debrecenbe kell utazniuk, ahol ha kikapnak, akkor bizony helyet cserél a két gárda!
A Paks legutóbb hazai környezetben szenvedett vereséget a Ferencvárostól, ma pedig Debrecenbe kell utazniuk, ahol ha kikapnak, akkor bizony helyet cserél a két gárda!
2026 első derbijét rendezik, ezúttal a Groupama Aréna lesz a helyszín és talán másfél évtizede nem volt ilyen közel egymáshoz a két csapat! És mivel egy derbin soha nem a helyezés számít, ma bármilyen eredmény elképzelhető!
2026 első derbijét rendezik, ezúttal a Groupama Aréna lesz a helyszín és talán másfél évtizede nem volt ilyen közel egymáshoz a két csapat! És mivel egy derbin soha nem a helyezés számít, ma bármilyen eredmény elképzelhető!
Már csak egy pontra van a kiesőzónától a Diósgyőr, hiszen legutóbb otthon nem tudta megverni a Kisvárdát. Ma pedig ismét a borsodi megyeszékhelyen lépnek fel a hazaiak (kongó lelátók előtt), de az ellenfél a listavezető Győr lesz!
Már csak egy pontra van a kiesőzónától a Diósgyőr, hiszen legutóbb otthon nem tudta megverni a Kisvárdát. Ma pedig ismét a borsodi megyeszékhelyen lépnek fel a hazaiak (kongó lelátók előtt), de az ellenfél a listavezető Győr lesz!