2017.12. 14.

Kézimunka- Bundesliga rangadó

Kézimunka- Bundesliga rangadó

Tegnap véget értek a negyeddöntők, a norvégok teljesítményére még keresem a szavakat… Egy nap szünet következik, hogy aztán Hamburgban találkozzon a legjobb négy együttes, délután Svédország a franciákkal küzd meg, az esti mérkőzésen pedig Lökéék néznek farkasszemet Hollandiával. Ma sem maradunk azonban jó mérkőzés nélkül, a német bajnokságban a Rókákat látja vendégül a Löwen.

R-N. Löwen Kronau- Füchse Berlin

  • Az álomszerű idénykezdés után (17 veretlenül megvívott mérkőzés), pocsék novembert produkált a hazai csapat, 5 mérkőzésből négyszer hagyták el vesztesen a parkettet, közte egy döntetlennel a Vardar ellen. Rossz formájukat a decemberi hideg elvitte, három nagyon magabiztos győzelemmel úgy tűnik visszatértek a helyes útra és továbbra is versenyben vannak a bajnoki címért. Velimir Petkovics vezetésével a fővárosiak az eddigi legjobb idényüket futják, tizenöt forduló után pontelőnnyel vezetnek a bajnokságban. A hosszú sérülésből felépülő Kopljar ismét hasznos tagja a csapatnak és már a januárban Veszprémbe igazoló Nenadics póltlásáról is gondoskodtak, villámigazolással megszerezték Stipe Mandalinicset a Zágrábtól, sőt jövőre már náluk fog játszani a válogatott fiatal és igen tehetséges irányítója Simon Erst. A mai mérkőzésen ismét pályára lép Wiede és Gojun, továbbá csatlakozik a csapathoz Rolando Urios is, a bosnyák mester azonban már nem számolhat Nenadics játékával. Telt házas igazi presztízs rangadó lesz ez, ahol szűk hazai győzelmet várok.

Tippem: 26036 03 2.20 (hazai csapat 1-5 góllal nyer)

Good Luck!

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Tomáš Pingi Nagy 2017-12-14 17:36:59
Koszontem szépen :)

további tippjeink a Foci világából

Az olvasók kedvenc rovatában vegyes szelvényeket próbálunk összehozni, amelyben két-három mérkőzést kombinálunk majd egy ajánlatba. Az eredő szorzó 3,2 és 3,9 között van a meccskínálat függvényében. Ezek a szelvények kiválóan alkalmasak Fibonacci stratégiára, bankrollmenedzsmenttel kombinálva. Fosszuk ki az irodákat együtt!

Már a negyeddöntőket rendezik a holland kupában. A bajnokságban szárnyaló háziakat favorizáljuk. Mutatjuk a kombi tippet.
Már a negyeddöntőket rendezik a holland kupában. A bajnokságban szárnyaló háziakat favorizáljuk. Mutatjuk a kombi tippet.
A zaklatott szezonkezdés után a Celtic kezd egyre meggyőzőbben teljesíteni. Ma is esélyesként lép pályára.
A zaklatott szezonkezdés után a Celtic kezd egyre meggyőzőbben teljesíteni. Ma is esélyesként lép pályára.