2016.11. 24.

Kézimunka-francia tuti?

Kézimunka-francia tuti?

Tegnap az első félidőben többek között Flensburgban hallhatóan nem kedvelt Zeitz öt találatának is köszönhetően a vendégek négygólos előnnyel vonulhattak az öltözőbe. A második harminc percet parádésan kezdő hazaiak egy 6:1-es rohammal visszajöttek a mérkőzésbe, utána viszont döntő szituációkban (kettős emberelőnyben belemenés, sima előnybe labdaeladás, ziccerek kapufára) rendre hibáztak, így a vendégek megérdemelten vitték haza a két pontot, visszavágva ezzel a múlt heti méretes zakóért. Ma jópár női válogatott felkészülési mérkőzés lesz, ezekbe nem szívesen mennék bele. Így maradt nekem a Nantes.

Selestat- Nantes

  • Úgy tűnik, az újonc Selestat retúrjegyet váltott csak az első osztályra. Legalábbis ha így folytatják, biztos a kiesésük, eddig mindössze egyetlen döntetlenre voltak képesek a szintén újonc Saran ellen, a többi hét meccsen rendre vesztesen hagyták el a játékteret. Ráadásul a liga legimpotensebb támadósorával rendelkeznek, hiszen ők dobták eddig a legkevesebb gólt. Nem lebecsülve őket, de nagyjából ennyi. Szép szezont fut eddig a Nantes, a bajnokságban egy Ivry elleni döntetlen és a St. Raphael elleni bukta mellett hatszor győztek és a Montpellier tegnapi vereségével már pontelőnyük van az ezüstéremért folytatott küzdelemben. Negyeddöntősök már a Ligakupában, ahol a másodosztályú Billere vár rájuk, nem nagy merészség tehát kijelenteni, hogy a tavalyi évhez hasonlóan idén is elődöntősök. A BL-ben is jól állnak, annak ellenére, hogy hétvégén hazai pályán kikaptak a Motortól, de még így bőven esélyesek a továbbjutásra a D csoportból. A mérkőzésre tizenöt fős kerettel utaztak el, köztük a sérülésből felépült Nyokassal. Nem is ragozom tovább, sima vendég, legalább kettővel.

Tippem: 16377 Hendikep 1.5 V 1.35 (Nantes legalább két góllal nyer)  19:27

Good Luck!

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
kispályás 2016-11-24 11:06:29
Szia,
Elég nagy összevisszaság van abban a csoportban, szerintem bármi lehet, persze hazai az esélyes.

további tippjeink a Foci világából

A sereghajtó ma a középmezőnyben tanyázó Hobrot látja vendégül. A látogatók sincsenek jó passzban...
A sereghajtó ma a középmezőnyben tanyázó Hobrot látja vendégül. A látogatók sincsenek jó passzban...
A profi sportfogadók nyereséget ígérő stratégiája: a szögletfogadás! Ehhez mindenképpen idézzük fel a labdarúgás szabálykönyvét, mit ír a szögletről: szögletrúgást akkor kell ítélni, amikor a labda utoljára védőjátékost érintett, majd teljes terjedelmével akár a földön, akár a levegőben áthalad a kapuvonalon, de nem esik gól. Élőben alkalmazható stratégia következik! De több fogadóirodánál alkalmazható a meccs előtti alap fogadásnál is! Nézzünk egy aktuális mai tippet, alacsony kockázattal és vonzó szorzóval!

Egy Single Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amelyet akár egymagában is érdemes játékba küldeni. Szoros, kevés gólt ígérő mérkőzésre van kilátás szeptember 22-én, amikor a Lanús az Estudiantest fogadja a Liga Profesional de Fútbol mai játéknapján.