2017.09. 27.

Kézimunka Magyarország-Koszovó, női EB-selejtező

Kézimunka Magyarország-Koszovó, női EB-selejtező

Huszonnyolc mérkőzést kínál ma fogadásra a Zrt., köztük Bajnokok Ligája mérkőzéseket, francia bajnoki találkozókat és a hölgyek is megkezdik küzdelmeiket a 2018-as franciaországi kontinensviadalért. Lányaink az Elek Gyula Arénában fogadják a lelkes amatőrökből álló Koszovót.

Magyarország-Koszovó

  • Április 21-én 28 csapatot sorsoltak hét négyes csoportba, ahonnan csoportonként az első két helyezett, valamint a legjobb harmadik jut ki a 16 csapatos EB-re, amelynek Franciaország ad otthont 2018 decemberében. A selejtező mérkőzéseit 2017 szeptembere és 2018 júniusa között játsszák le a csapatok. Igazán nem panaszkodhatunk Fortunára, a holland válogatott mellett Fehéroroszország és Koszovó testén át vezet az út Franciaországba, ami lássuk be, nem lehetetlen küldetés. Mint ahogy megszokhattuk, Kim Rasmussen most sem tud teljes kerettel készülni a soros két selejtezőre, a behívottak közül Pálos-Bognár Barbara megsérült, helyére Kis Nikolett érkezett, de Görbicz sem teljesen egészséges, így a tegnapi edzést a kispadról figyelte. Klujber Katrin és Háfra Noémi személyében újoncot is avatunk, Mazák-Német Csilla ismét a keret tagja, nem kapott viszont meghívót a Siófokot elhagyó Triscsuk Krisztina és hiába keressük a névsorban Erdősi Ildikót, ő szintén sérült. Júniusban Pristinában, hazai pályán vívta ki története során először a selejtezőcsoportba való részvétel jogát Koszovó. A nyitómérkőzésen Grúziát verték, majd Izrael sem jelentett akadályt. Bátran kijelenthető, hogy csapatuk egyszemélyes, góljaik több mint egyharmadát Demaj lőtte, a mindössze 20 esztendős jobbátlövő a Sonderjyske kötelékében áll. A többiek inkább lelkes amatőrnek mondhatók, akik hazájuk bajnokságában játszanak. Véleményem szerint válogatottjuk nem üti meg a magyar NB1 színvonalát, lányainknak álmukból felkeltve is nagyarányú győzelmet kell aratnia ellenük, akár 15-20 is lehet közte.

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Rodman91 2017-09-27 09:37:15
Szia Kispályás! A Fehérorosz női válogatott milyen szintet képvisel?Gondolok itt a mai Hollandia elleni meccsükre és a vasárnapi idegenbeli meccsünkre ellenük.

további tippjeink a Foci világából

A sereghajtó ma a középmezőnyben tanyázó Hobrot látja vendégül. A látogatók sincsenek jó passzban...
A sereghajtó ma a középmezőnyben tanyázó Hobrot látja vendégül. A látogatók sincsenek jó passzban...
A profi sportfogadók nyereséget ígérő stratégiája: a szögletfogadás! Ehhez mindenképpen idézzük fel a labdarúgás szabálykönyvét, mit ír a szögletről: szögletrúgást akkor kell ítélni, amikor a labda utoljára védőjátékost érintett, majd teljes terjedelmével akár a földön, akár a levegőben áthalad a kapuvonalon, de nem esik gól. Élőben alkalmazható stratégia következik! De több fogadóirodánál alkalmazható a meccs előtti alap fogadásnál is! Nézzünk egy aktuális mai tippet, alacsony kockázattal és vonzó szorzóval!

Egy Single Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amelyet akár egymagában is érdemes játékba küldeni. Szoros, kevés gólt ígérő mérkőzésre van kilátás szeptember 22-én, amikor a Lanús az Estudiantest fogadja a Liga Profesional de Fútbol mai játéknapján.