2016.11. 15.

Kézimunka-Merész húzás Boszniából

Kézimunka-Merész húzás Boszniából

Tegnap az edzőváltáson átesett Randers elszenvedte az idény nyolcadik vereségét, nem nagy merészség kijelenteni, hogy retúrjegyet váltottak az első osztályra, ha nem egyenesen fognak kiesni, akkor biztosan érdekeltek lesznek az osztályozón. Ma egy fokkal már jobb a helyzet, öt mérkőzés közül választhatunk. A Seha ligából néztem ki egy összecsapást, egyszerűbb lenne a Celje győzelméről írni, én inkább a több veszélyt rejtő Izvidac-Presov meccset választom.

Izvidac Ljubuski-Tatran Presov

  • Közel 50 napja nem játszott hazai pályán az Izvida, utoljára szeptember 27-én láthatta őket a hazai közönség, akkor a Zágrábbal néztek farkasszemet. Egyébként nem fáklyás menet az idén visszatért bosnyák együttes élete, egyedüliként a ligában még nyeretlenek, sőt még pontot sem szereztek. Házon kívül általában sansza sincs a sok fiatal horvátot foglalkoztató együttesnek, rendesen kipúpozzák a puttonyukat, a Nexe harminckilencet, a Vardar negyvenkettőt, a Metalurg harminchatot rakott bele. Otthon azonban két góllal kaptak ki a jobbik horvát gárdától és a Celje is csak egy góllal tudott itt nyerni. A mai mérkőzésen Zdenko Grbavac nem számíthat a sérült Matej Hrdtic játékára. Az eperjesi csapat a BL-ben még harcban áll a továbbjutást érő helyért, a La Rioja és a Montpellier mögött a harmadik helyen állnak. Hazai pályán verték a Metalurgot és a Medvegyit, viszont Iváncsikéktól kikaptak, idegenben pont nélkül tértek haza a La Rioja otthonából és Montpellier-ben sem termett nekik babér, múlt hétvégén meglepetésre két ponttal gazdagabban tértek haza az orosz túráról. Úgy tűnik viszont, mintha nem vennék komolyan Ratislav Trtik fiai a Seha ligát, a Gorenje Velenje otthoni és a Nexe idegenbeli legyőzésén kívül hat vereség csúfoskodik a nevük mellett. A két együttes augusztusban Dobojban találkozott egy felkészülési tornán, akkor a szlovákok Oliver Rabek tíz góljával 35:23 arányban nyertek. Azt gondolom északi szomszédaink továbbra se veszik komolyan a Seha ligát, ráadásul vasárnap BL mérkőzésen fogadják a Montpelliert és az Izvidac nyeretlenségi sorozatának is meg kell egyszer szakadnia. Forgo figyelem! Öveket bekapcsolni!

Tippem: 16841 Izvidac Ljubuski-Tatran Presov H 2.50  33:28

Aki a „tutit” választja: Celje 1.25, Azoty Pulawy (harmadik számú lengyel csapat a Kielce és a Plock mögött, kb., mint nálunk a Tatabánya) 1.15

Good Luck!

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
peter.fabian.9659 2016-11-15 22:29:14
Szia Pálya!
Köszi a tippet! Szép volt!! :))
kispályás 2016-11-15 21:58:45
Pacsi mindenkinek, aki be merte vállalni. :-)
yetitetem78 2016-11-15 21:38:14
Szia Palya!
Igazàn szép volt!!!! A mai napomra ez tette fel a koronàt!)))
Gratula!)))
TRXman007 2016-11-15 11:40:43
Üdv!

Előre tekintve, szeretném megkerdezni a vélményedet két meccsről:
Zagreb - Kielce
és
Löwen - Vardar.
Richie19811 2016-11-15 10:55:15
Szia Kispályás! Mi a véleményed a dán ligában mai nap veri Silkeborg az Aarhust? Köszi a segítséget!
PetoPisti 2016-11-15 10:08:06
Kispályás a Celje mennyire tartalékolhat vajon a hétvégére. Nekik is BL-lesz, ráadásul a Breszt ellen nagyon kellene egy győzelem hogy a továbbjutási álmok élhessenek még.

Mondjuk ahogy nézem a Seha Ligaban is kellenek a pontok nagyon, mert így nem lesz meg a rájátszás.
Forgo 2016-11-15 09:49:37
Hali! Köszi! Tétet megtettem!

Hali!

további tippjeink a Foci világából

A liga két legjobb csapata feszül ma délután egymásnak. Van egy megérzésünk. Fotó: pixabay.com
A liga két legjobb csapata feszül ma délután egymásnak. Van egy megérzésünk. Fotó: pixabay.com
Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! Egy egzotikus mérkőzés következik, de jól fogadható! A chilei bajnokságban mind az Audax Italiano és mind a Coquimbo a kiesés elkerüléséért küzdenek. E két csapat párharca a chilei Primera Division hatodik fordulójában a forduló derbije!

Talán a legnagyobb keresési találatot a sportfogadás témában a „Bet of the day” kulcsmondatra kapunk az interneten, vagyis a sportfogadást kedvelő olvasók arra kíváncsiak, mi lehet a nap tippje? Négy győzelem nélküli mérkőzés után a Padova csapata a Pergolettese ellen próbál meg visszatérni a győzelmi útra.