2017.11. 11.

Kézimunka: Minszk-Randers

Kézimunka: Minszk-Randers

Ma női és férfi BL-meccsek mellett az utolsó selejtezőjéhez érkezett EHF-kupamérkőzésekre is voksolhatunk, ahol már a csoportba való jutás a tét. Ezek között találtam egyet, ahol nem értem a szorzók kiosztását.

BNT-Belazs Minszk- Randers

  • Valljuk be, a fehérorosz női kézilabdáról bizony keveset tudunk. Kicsit utánanéztem és így sem lettem okosabb. A minszki csapat zömében hazai játékosokból áll, 2-3 nem túl magasan jegyzett orosz légióssal kiegészülve. Ennek ellenére a bukmékereknél ők a mérkőzés favoritjai, talán a Prága és a norvég Tertnes búcsúztatása és a dánok gyengébb formája miatt. Valóban a megszokottnál gyengébben teljesít idén a dán gárda, a bajnokságban még éppen a rájátszást érő utolsó helyen tanyáznak. Náluk azért találunk nemzetközileg is jegyzett játékosokat, Fisker például két éve még a Bukarestet erősítette, Camilla Dalbyt a BL-győztes Buducsnosztból ismerhetjük, a norvég válogatott Molid pedig a Larviktól érkezett. Szóval akárhogy nézegetem, forgatom ezt a mérkőzést, nem találom, hogy miért a hazaiak az esélyesebbek, annak ellenére, hogy nem utazott el a csapattal Fisker és Dalby.

Tippem: 41494 BNT-Belazs Minszk- Randers V 2.05

Good Luck!

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
kispályás 2017-11-11 10:27:00
Szia,
Az jól látszik, hogy a Psg-nek nem ízlik a kemény védekezés, véleményem szerint van bőven keresnivalója az Építőknek. Löwen ma este még Lipcsében játszik, alig 24 óra múlva pedig már Barcelonában. Szerintem a mai érkőzés fontosabb nekik, holnap ki fognak kapni, én megkockáztatom, hogy többel, mint 1-5.
 
további tippjeink a Foci világából

Egy Single Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amelyet akár egymagában is érdemes játékba küldeni. Szoros, kevés gólt ígérő mérkőzésre van kilátás szeptember 22-én, amikor a Lanús az Estudiantest fogadja a Liga Profesional de Fútbol mai játéknapján.

A tabella alapján egyértelmű különbséggel várja a Petrolul és a sereghajtó FK Csíkszereda a román Szuperliga 10. fordulójának zárómérkőzését. A ploiesti-i együttes kilenc forduló után 16 ponttal a negyedik helyen áll, miközben a csíkiak mindössze egy pontot gyűjtöttek, és továbbra is nyeretlenek.

A labdarúgásban az egyik legelterjedtebb fogadási forma a gólok számára vonatkozó tipp, különösen az over/under 2,5-ös határ. Ennek eldöntéséhez azonban nem elegendő pusztán a tabellát vagy az előző heti eredményeket nézni. A gólszámok mögött taktikai elképzelések, edzői stílusok, játékoskeretek állapota, és sokszor az aktuális helyzet – például a tét vagy a sérülések – húzódnak meg. Ahhoz, hogy jó döntést hozzunk, az elemzésnek mélyebb szintűnek kell lennie, mint a puszta statisztikák összevetése. Lássuk részletesen és néhány aktuális tippet is!