2017.06. 18.

Kézimunka-öldöklő csata a 4. csoportban

Kézimunka-öldöklő csata a 4. csoportban

Ma az utolsó mérkőzéseket játsszák az Európa-bajnoki selejtezők 1., 2., 4. és 5. csoportjában. Legérdekesebb a helyzet a 4. kvartettben, ahol a második helyen álló Macedónia továbbjutása sem biztos és az utolsó helyen álló Pálmarssonék is odaérhetnek még, de akár az élen álló csehek is kieshetnek.

Izland-Ukrajna

  • A csoport utolsó helyén álló hazaiak igen nehéz helyzetben vannak, ma csak a győzelem elfogadható számukra és akkor még drukkolniuk kell, hogy a csehek legyőzzék idegenben Macedóniát. Múlt hétvégén erősen foghíjas kerettel vettek részt Elverumban a Gjendsidige Kupán, ahol kikaptak a házigazdáktól, majd elverték a megfiatalított lengyeleket, a torna zárónapján pedig erősen véleményes döntetlent játszottak Svédországgal. A hét elején csatlakoztak a kerethez a francia és a német légiósok (Sigurdsson, Atlason, Hallgrimsson, Karason, Gustavsson), valamint a Veszprém légiósa Pálmarsson, ennek ellenére pénteken vereséget szenvedtek Brnóban a csehektől. Utolsó szalmaszál ez az izlandiaknak és már a sorsuk sincs a saját kezükben, véleményem szerint behúzzák a mai derbit, aztán drukkolnak a párhuzamosan zajló mérkőzésen a cseheknek.

Tippem: 04039 Izland-Ukrajna H 1.30 34:26

Macedónia-Csehország

  • A képlet majdnem ugyanaz, mint az előző mérkőzésen, egyik csapat sem érezheti magát biztonságban, annak ellenére, hogy a tabella első két helyén tanyáznak. Nincs talán még egy válogatott, amely annyira egy embertől függ, mint a hazai, a selejtező mérkőzéseken elért gólok több mint egyharmadát Lazarov termelte, amivel jelenleg a mesterlövészek tabelláján a második helyet foglalja el, két góllal lemaradva Borozan mögött. Hogy előzni fog, az nem kétséges, ugyanis a montenegrói már nem gyarapíthatja góljainak számát, Kiró meg szerintem ma is el fog jutni 7-8-9 találatig. Szükség is lesz rá, hiszen ha ma nem nyernek és a másik mérkőzésen nem döntetlen lesz az eredmény, könnyen búcsút inthetnek a horvátországi kontinensviadalnak. Ha ma kikapnak a csoportot vezető csehek és Ukrajna nyerni tud Izland ellen, akkor Babakék csak tévén nézhetik csak az Európa-bajnokságot. Óriási tehát a tét, de azt gondolom, hogy a hazájában félistenként tisztelt Lazarov vezetésével nyerni tudnak a macedónok.

Tippem: 03663 Macedónia-Csehország H 1.30  33:20

Good Luck!

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
apach28 2017-06-18 22:49:42
Nándi milyen gyönyörűen búcsúzott! :) Egy hetes, egy zinyó a végére... csak miheztartásképpen! :)
gaby-56 2017-06-18 14:19:54
a Zrt Nincs a helyzet magaslatán össze vissza változtatgatja az ODD-szokat. Mire leértem a totózóba
a szelvényem már érvénytelen volt NORMÁLISAK?????
Példa Német- Svájc 00090 V Gólszám 58.5+ már nem fogadható..Menjenek ahova Gondolom4!

további tippjeink a Foci világából

Egy Single Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amelyet akár egymagában is érdemes játékba küldeni. A Real Sociedad és a Lyon összecsapásán két támadásban veszélyes, de az utóbbi időszakban védekezési problémákat is mutató csapat találkozik. A baszkok hazai pályán szeretnének javítani a városi rivális Athletic Bilbao elleni vereség után, míg a Lyon az Angers legyőzésével érkezik, de az európai porondon egyelőre hullámzó teljesítményt nyújt.

A Ferencváros 11 nemzetközi meccs után még veretlen, az EL-ligafázisában pedig, három forduló után még 100 százalékos. Ma viszont nem terheli a zöld-fehér vállakat a győzelmi kényszer, sőt a bravúros pontszerzésben is csak kevesen reménykednek, hiszen a gárda a San Siróba látogat, ahol az AC Milan látja vendégül. Lássuk, van-e miben reménykedni!

Az Európa Liga mai játéknapján a Crytal Palace hazai pályán fogadja a Hoffenheim gárdáját. Parázs mérkőzés várható gólokkal!
Az Európa Liga mai játéknapján a Crytal Palace hazai pályán fogadja a Hoffenheim gárdáját. Parázs mérkőzés várható gólokkal!