Legutóbb június 15-én jelentkeztem a magyar férfi válogatott sikeresen megvívott vb selejtezőjével. Végre kezdődik az olimpia, nekem ez oázis a sivatagban a hosszú, ínséges kézilabdamentes hónapok után! A nyitómérkőzésen az olimpiai címet védő norvégok a házigazda Brazíliával mérkőznek.
A magyar válogatottakat hiába keressük a névsorban, sem a női, sem a férfi csapatunk nem jutott ki a játékokra. Ilyenre 1972 óta nem volt példa, azóta legalább az egyik nem képviseltette magát, de 2004-ben mind a két alakulat ott volt Athénban. Sajnos a jövő sem fest túl rózsás képet és ez főleg férfi fronton igaz, U 20-as fiaink a dániai Eb-n még odaérhetnek a 9. (!) helyre, ehhez Svájc testén át vezet az út.
Mielőtt a mérkőzésre térnék, vegyük át röviden az új szabályokat, amelyek Rióban lesznek először „élesek”:
- bármikor játszhat hét mezőnyjátékos és nem kell használni megkülönböztető mezt, viszont nem léphet be senki a büntetőterületre
- sérülés esetén a bíró jelére kezdődhet meg a pályán az ápolás, viszont az ápolt játékos a saját csapata következő három támadásában nem térhet vissza a küzdőtérre
- passzív jelzésnél a támadó csapatnak legfeljebb hat passzra van lehetősége, hogy lövéssel fejezze be a támadást, a passzok számolása nem kezdődik újra szabaddobás és blokkolt lövés után
- utolsó fél percben a pályán akárhol elkövetett szándékos szabálytalanságért a kiállítás mellett automatikusan büntető jár a vétlen csapatnak
- bővül a lapok száma, a sárga és a piros mellett megjelenik a kék kártya, mely után a vétkes játékos automatikusan kizárásra kerül és fegyelmi eljárást von maga után
Norvégia-Brazília
- A két válogatott Romániával, Spanyolországgal, Montenegróval és Angolával került az ’A’ jelű csoportba, ahonnan az első négy helyezett jut tovább a kieséses szakaszba. Norvégia igazi olimpiai specialista a legutóbbi két ötkarikás játékokat egyaránt megnyerte, emellett ők a világbajnoki cím védői is. Rióra a hazai rendezésű Ulstein-kupával melegítettek a spanyol, a román és a francia csapat társaságában és a hispánok mögött a második helyen végeztek. Keretükből sérülés miatt kimaradt a Győrt nyáron elhagyó Sulland, helyette a sokat kihagyó Frafjordnak szavazott bizalmat Hergeirsson és ismét meghívást kapott a mellőzött Lunde. A keretben három Audis lány szerepel, Löke, Grimsbö és a nagy reményekkel várt Nora Mörk. Brazília eddig nem brillírozott az olimpiákon, legjobb helyezésük egy hatodik hely Londonból, akkor a negyeddöntőben Norvégiával nem bírtak. A következő évben viszont meglepetésre elhódították a világbajnoki címet, azóta semmi, a tavalyi világbajnokságon ötlettelen játékuk a tizedik helyre volt elég. Keretükben rutinos, harcedzett játékosokat találunk, akik közül jópáran már nálunk játszanak, vagy ősztől nálunk kezdik az idényt, gondoljunk csak a Németh András által Vácra csábított Arenhartra és Nascimentora, vagy a fehérvári Piedadera, de Samira Rocha is nálunk folytatja, ő kisvárdai (!) szerelést ölt, Amorimot meg nem kell bemutatni. Kockázatos egy nyitómérkőzésen a hazaiak ellen fogadni, de én mégis azt mondom, hogy Lökéék hozzák a kötelezőt!
Tippem: Norvégia-Brazília H 1.45 28:31
Good Luck!

Szerencsejátékban 18 éven aluli személyek nem vehetnek részt.


Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!
Az oroszok bedarálhatják koreát vagy az neccesebb meccs?
Remélem kipihenten, tele energiával és jobbnál jobb tippekkel tértél vissza a nyári szünetről!
Én ezt a nyitómeccset inkább egy 4/5-ös kombiba tenném egynek.
Én egy merész döntetlent várok!