2016.12. 12.

Kézimunka Spanyolország-Németország

Kézimunka Spanyolország-Németország

Tegnap a norvégok egy 6:0-ás kezdéssel jelezték, hogy itt bizony ma csak ők nyerhetnek, a dánok a tizedik percben szerezték első góljukat. A mérkőzésen állandósult a 4-5 gólos különbség, a hajrára feljavuló dán kapusnak köszönhetően azonban Mörkéknek be kellett érniük egy kétgólos győzelemmel. Ma a szombaton bután vesztő spanyolok a németekkel játszanak.

Spanyolország-Németország

  • Már mind a két csapatról írtam, azért vegyük át röviden. A spanyolok a csoportkörben simán kikaptak a házigazdáktól, aztán a szerbek ellen mínusz kilencről visszajőve tisztes, kétgólos vereséget szenvedtek. A harmadik fordulóban aztán az utolsó szalmaszálba kapaszkodva Eb történelmük legnagyobb arányú (30:18) győzelmét aratták a nagy  lehetőség kapujában megtorpanó Szlovénia ellen. Göteborgba, a középdöntő helyszínére pont és a csoportmérkőzéseken megsérült Mangue nélkül érkeztek. Szombaton a franciák ellen végig vezettek, kézben tartották a mérkőzést, aztán 30 másodperc alatt mindent elrontottak. Ennyi volt hátra, mikor Lacraberék kiegyenlítettek, gyors időkérés, kapus lehozva. Heten támadtak, de elszórták a labdát és Pineau a saját hatosáról az üres kapuba dobta a labdát még a végét jelző dudaszó előtt nem sokkal. Olyan „magyaros” volt az egész, nem gondoltam, hogy más is tud így mérkőzést veszíteni. A németeknek egyértelműen a csapatépítés a fő prioritás, nekik jövőre kell nagyot alakítaniuk a saját rendezésű világbajnokságon. Jót tett a csapatkohéziónak, hogy Biegler kihagyta a kavarógép Susann Müllert. A csoportkörben az első mérkőzésen meglepetésre elverték a hollandokat, majd két góllal kikaptak a franciáktól, aztán egygólos sikerrel a lengyelek ellen fejezték be a csoportkört, ahonnan két pontot hoztak magukkal. Szombaton nagyon magabiztos játékkal verték az eddig szárnyaló szerbeket. Azt gondolom, hogy a spanyolok nem tudnak felállni ebből az ütésből, így ma a németekre adom a voksomat, akik ezzel a győzelemmel igen közel kerülhetnek az elődöntőhöz.

Tippem: 04495 Hendikep 1.5 V (Németország legalább 2 góllal nyer) 1.90 20:20

Good Luck!

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
gyulusz 2016-12-12 18:33:11
Spanyolok szeretik kapni a gólokat egészpályáról. :)
Rodman91 2016-12-12 13:03:37
Szia Kispályás!

Svéd-Francián svédekre +3,5 hendiről mi a véleményed?Muszáj lenne nyerniük az elődöntőért. Szerintem szoros meccs lesz nem túl sok góllal, meg ugye ott van az a hazai pálya lejtés is elvileg.
PetoPisti 2016-12-12 11:21:57
Hollandia, Németország X2
tometto 2016-12-12 09:57:27
És még azt kérdezném szerb holland 53.5 overbe
tometto 2016-12-12 09:52:59
szia kispálya
Köszi a tippet de már le is vette a zrt már 3,5 van sztd az 1-5 gól a németeknek opció

további tippjeink a Foci világából

A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
Négy fordulóval a bajnokság vége előtt a házigazda a veszélyes zónában tanyázik. Ma Ronaldóék érkeznek látogatóba. Fotó: pixabay.com
Négy fordulóval a bajnokság vége előtt a házigazda a veszélyes zónában tanyázik. Ma Ronaldóék érkeznek látogatóba. Fotó: pixabay.com
Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! A Serie A-s csapat kihasználta a Brugge piros lapját, és 3-2-re nyert az Artemio Franchi stadionban. De ez a meccs még nincs lefutva, a belgák hazai környezetben kifejezetten veszélyesek lesznek a visszavágón!