2018.03. 10.

Kézimunka:Francia Kupa-tovább a címvédés felé

Kézimunka:Francia Kupa-tovább a címvédés felé

Szombat lévén rengeteg mérkőzést kínál fogadásra a Zrt., a korán kelők már tíz órakor kockára tehetik pénzüket egy román női mérkőzésen, a programot pedig egy francia kupamérkőzés zárja, erre hoztam egy ötletet.

Nantes-Nimes

  • Negyedöntőjéhez érkezett a francia kupa sorozata, az egyik párosításban a címet védő Nantes fogadja a Nimes együttesét, a továbbjutásról egy mérkőzés dönt. A hazai együttes eddigi legnagyobb sikerét elérve jutott be a BL kieséses szakaszába, ahol a fehérorosz Breszt lesz az ellenfelük és véleményem szerint ők a párharc esélyesei. Úgy tűnik minden rendben van, a bajnokságban is termelik a pontokat Thierry Anti fiai, idén a bronzérem „áll” nekik. Az ősz meglepetéscsapata a Nimes, egy rövid ideig volt, hogy velük kezdődött a tabella. Aztán, ahogy szokták mondani, homokszem került a gépezetbe, kezdődött az Aix elleni hazai döntetlennel, majd egy kínos vereség az újonc Massy otthonában. Legutóbb ugyan győztek az utolsó Saran ellen, de formájuk közel sem olyan stabil és megbízható, mint a hazai gárdáé. Szóval én ma egy magabiztos Nantes győzelmet várok.

Tippem: 45571 H 1.40 (hazai csapat legalább két góllal nyer)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Khadath 2018-03-10 22:28:14
Hát ahhoz képest, hogy ottjhon játszanak, az első félidő után nagyon úgy fest, hogy nem igazán érdekli őket a címvédés, meg a francia kupa...
Gavosda 2018-03-10 13:23:25
A mai női BL-ből a Buducnost-Vardar és a Rosztov-Bukarest döntetlenjeivel próbálkozom .
Rodman91 2018-03-10 08:51:52
Szerintem egyszerű a dolog. Annyi más fogadási lehetőség van, hogy egyszerűen hagyni kell a nő Bl meccseket a f...ba. Matekozzanak maguk között ne a mi pénzünkkel.
Sequencell 2018-03-10 01:20:52
Törölt hozzászólás
kispályás 2018-03-10 01:18:00
Pár gondolat a Rosztov-Bukarest meccsről. Felületes szemlélőnek úgy tűnhet, hogy a románok feláldozták a mai mérkőzés oltárán a hétközi bajnoki mérkőzésüket. Szerdán kikaptak Crsiovában, de szó sem volt lazsálásról, még Neagu is játszott (a jegyzőkönyvben öt akciógól szerepel a neve mellett), aki általában keveset játszik bajnoki mérkőzésen. A mérkőzés tétje a csoport második helye, vagyis Metz, vagy Fradi. A nagy kérdés az, hogy az eredmény ismeretében a másnap pályára lépő Ferencváros és Metz mit gondol, mert a döntés az ő kezükben van. 

további tippjeink a Foci világából

Ez a rovat egy olyan TIPPMIX-szelvényt kínál, amelynek az eredő szorzója kicsivel van 3,00 fölött. Vagyis ezek a szelvények kiválóan alkalmasak Fibonacci-sorozatokhoz, vagy egyéb-, bankrollmenedzsmentet alkalmazó stratégiához. Az eseményekről általában részletes elemzés is olvasható a Tipplap aktuális napi cikkei között. Sok sikert mindenkinek!

Ma megkezdi szereplését a 2025-ös Afrikai Nemzetek Kupáján Tunézia, amely az ugandai válogatott ellen lép pályára, és már a nyitómérkőzésen oda kell figyelnie és nem vehetik félvállról az ellenfelet.
Ma megkezdi szereplését a 2025-ös Afrikai Nemzetek Kupáján Tunézia, amely az ugandai válogatott ellen lép pályára, és már a nyitómérkőzésen oda kell figyelnie és nem vehetik félvállról az ellenfelet.
Ebben a rovatban azok a meccsek szerepelnek, amelyek erős eséllyel dőlnek el valamelyik kimeneteli oldalra, tehát vagy az egyik nyer, vagy a másik. A szorzók alacsonyabbak, de egyik sem lesz 1,35 alatt! A kockázat ennek megfelelően szintén alacsonyabb, így ezeket a tippeket szelvénykiegészítésnek javasoljuk, vagy akár kétegységnyi téttel is játékba lehet küldeni.