2016.12. 06.

Kiélezett meccsek és tét nélkül is a Bajnokok Ligája utolsó csoportkörében!

Kiélezett meccsek és tét nélkül is a Bajnokok Ligája utolsó csoportkörében!

Nagyon sok minden eldől még a BL utolsó csoportmeccsén! Van olyan kvartett, ahol még teljesen átalakulhat az állás és aki most még továbbjutásra áll, akár ki is eshet. Találunk olyan négyest is, ahol már eldőltek a lényegi dolgok, de a becsületért és a visszavágásért küzdeni fognak! Elég csak a Bayern München és az Atletico Madrid meccsére gondolnunk. Egyszóval, izgalom, küzdelem és harc! Ez várható a mai nyolc mérkőzésen! De lássuk részletesen, a szorzókat a Tippmixpro ajánlatából választottuk.

 

 

A csoport

  • Itt a csoport első helyéért megy a harc a PSG és az Arsenal között, míg az EL-t jelentő harmadik pozícióért a Basel és a Ludogorec küzd. Induljunk ki abból, hogy minden csapat tisztességgel áll hozzá a meccshez, vagyis nem lesz szándékos csalás. Ebben az esetben a Basel hazai pályán győzelmi kényszerben talán pontot rabolhat az Arsenal ellen, különösen azért mert közöttük kisebb a különbség, mint a PSG és a Ludogorec között. Márpedig a francia szupercsapat Párizsban fogadja a bolgárokat. Márpedig egy félgőzzel játszó PSG is verni fogja a Ludogorecet.

Tippek:
Basel – Arsenal  X2 – 1,30
PSG – Ludogorec: HAZAI és kevesebb mint 3,5 gól – 2,10

 

B csoport

  • A B jelzésű csoportban a Benfica és a Napoli is egyaránt 8-8 ponttal állnak az első két helyen, de még a harmadik Besiktas is bizakodhat a továbbjutásban, hiszen a 7 pontjához, amennyiben legyőzik a Dinamo Kijevet idegenben, szereznek hármat, és a 10 egység elég lehet akár még az első helyre is, amennyiben a portugál-olasz párharc döntetlen lesz! Azt tehát elmondhatjuk, hogy a Lisszabonban megrendezésre kerülő meccsen mindkét csapatnak kell a döntetlen, hiszen a győztes mindent visz (továbbjut), míg a vesztes akár ki is eshet a BL-ből! A másik meccsen Ukrajnában egyértelműen a török alakulatnak van miért küzdeni, de nagyon, míg a Dinamo már csak a becsületéért hajt, illetve a summáért, amit a győzelemért átutal az UEFA. Szóval azt gondolom, mindkét meccs nagyon kiélezett meccsre és nagy harcra számítunk! A Portugálok otthon nagyon erősek, a támadásokra hegyezik k a taktikát, míg a jól védekező olaszoknak a kontrákból van jó esélyük. Mindketten menni fognak, ami gólt, gólokat eredményez majd! A másik meccsen nem bírnak egymással a felek és a pontosztozkodás a törököknek kedvez majd.

Tippek:
Dinamo Kijev – Besiktas: DÖNTETLEN – 3,30
Benfica – Napoli: Mindkét csapat szerez gólt – 1,65

 

C csoport

  • A C kvartettben a Barcelona vezet 12 ponttal és ma a Camp Nouban fogadják az 5 ponttal harmadik Mönchengladbachot. Itt nem lesz semmiféle csoda. A hazai rendezésű El Classico döntetlenje után a Barcelona minimum átgyalogol a németeken. Akkora a különbség, hogy itt nem lesz esélye a német csapatnak a pontszerzésre, sőt gólokat is várok. A másik meccsen a 8 ponntal második ManCity fogadja Manchesterben a Celticet. Itt sem várok semmi meglepetést. Egyrészt a hagyományos angol-skót ellentét miatt, másrészt a Chelsea-től elszenvedett megalázó vereség miatt kell Guardioláéknak hajtaniuk a három pontért. Itt most nem csak a magabiztos továbbjutás a tét, hanem ki is kell engesztelni a csalódott szurkolókat!

Tippek:
Manchester City – Celtic: Hazai – 1,30
Barcelona – Mönchengladbach: Hazai és több mint 2,5 gól – 1,75

 

D csoport

  • A D jelzésű kvartettben már az is meglepetés, hogy a PSV egy ponttal és győzelem nélkül az utolsó helyen áll! Mivel a Rosztov legutóbb Oroszországban megverte a Bayernt, így ők négy ponttal a harmadik, EL-továbbjutást érő pozícióban állnak! Hollandiában viszont megjön a PSV első győzelme! Nem tudom elhinni, hogy egy ilyen alakulat győzelem nélkül esik ki a BL csoportjából! A Rosztovnak elég a döntetlen is, nekik ez a cél, ezért fognak körömszakadtáig küzdeni! Ezért nem várok sok gólt, félidőben még döntetlenre állnak majd, de a végére behúzza a PSV! A másik találkozón a tavalyi elődöntőért bosszút áll a német bajnok és Münchenben legyűrik az Atletit! Egyikük helyezése sem változik már és a továbbjutásuk sem forog veszélyben, ez most csakis a visszavágásért megy!

Tippek:
Bayern München – Atletico Madrid: Hazai – 1,60
PSV – Rosztov: Félidő X vége HAZAI – 3,90



És egy biztosnak tűnő szelvényjavaslat a végére 2,89-es eredőért:

Manchester City - Celtic
1X2
2016.12.06. 20:45 Manchester City 1,30
Benfica - Napoli
Mindkét csapat szerez gólt
2016.12.06. 20:45 Igen 1,65
Barcelona - Mönchengladbach
1X2
2016.12.06. 20:45 Barcelona 1,35

Sok sikert mindenkinek és írjátok le a véleményeiteket!

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
djibril 2016-12-06 14:01:07
Hát nem tudom, de tét nélküli meccsekből tutit összerakni sosem volt a kedvencem!
Nálam ma ez a dupla:
PSG - Ludogorets félidő H 1,5
Basel - Arsenal X2 1,3
hmsi111 2016-12-06 10:32:37
Leggyakoribb végeredmény az 1:1 (12) 15,00%
Egy gólos vendég siker: 17 21,25%
A csoport:
PSG-nek nyernie kell a csoportelsőséghez, de az 1,16-os szorzóban szerintem nincs érték. Baselnak az EL-hez kell legalább 1 pont, amit akár meg is szerezhet ezen a meccsen.
B csoport
Kijevnek mindegy. A Besiktasnak akkor ér valamit a Nápolyi győzelem, ha ezen a meccsen nyer.
Benfica - Napoli: Én abból indulok ki, hogy a Besiktas nyer Kijevben, akkor pedig ezen a meccsen a vesztes kiesik, döntetlennél a Benfica jut tovább.
Azonos pontszámnál az egymás elleni eredmény dönt.
C csoport:
Egyik meccsnek sincs tétje, nem fogadnák rá.
D csoport:
PSV Eindhoven - FK Rosztov: A Hollandok egy győzelemmel bekerülhetnek az EL-be.
A másik meccsnek nincs tétje.
Tippjeim:
Basel-Arsenal: Döntetlen @3,3
Dinamo Kijev-Besiktas: Besiktas nyer @2,2
PSV Eindhoven - FK Rosztov: PSV nyer @1,65
Benfica - Napoli: GG @1,65

további tippjeink a Foci világából

Kicsit megváltozva születik újjá a Durr bele a közepébe!-rovat. A rovat második gazdája az első nyári ágyúgolyó bajnokság győztese, Markyhennon lesz, naplószerűen csinálja majd. Viszont a kérése az volt, hogy nem akar elemzést írni. Lássuk a papírokat!
Kicsit megváltozva születik újjá a Durr bele a közepébe!-rovat. A rovat második gazdája az első nyári ágyúgolyó bajnokság győztese, Markyhennon lesz, naplószerűen csinálja majd. Viszont a kérése az volt, hogy nem akar elemzést írni. Lássuk a papírokat!
A Bolton az első meccsen idegenben nyert 3-1-re. Ezzel el is dőlt a továbbjutás? Fotó: pixabay.com
FociAngolLiga 1
Tipp
A Bolton az első meccsen idegenben nyert 3-1-re. Ezzel el is dőlt a továbbjutás? Fotó: pixabay.com
Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! A nemrég kezdődött svéd másodosztályú bajnokságból hoztam egy tippet, két nagy múltú, de mostanság elég gyengécske gárda találkozik ma.
Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! A nemrég kezdődött svéd másodosztályú bajnokságból hoztam egy tippet, két nagy múltú, de mostanság elég gyengécske gárda találkozik ma.