2018.04. 12.

Középpontban az NB/I!

Középpontban az NB/I!

Már a 26. fordulót rendezik a honi élvonalban. Mi ismét feltérképeztük a meccseket, és megpróbálunk segítséget adni a sportfogadóknak.

  • Paksra látogat a kiesés elől menekülő Haladás. A tolnaiak egész pazar formát mutattak – múlt szombatig, amikor is nagy verésbe szaladtak bele a Lokival szemben, ráadásul hazai környezetben. A Csertői-legénység ettől függetlenól nincs veszélyben, sőt, egy jó hajrával még akár a dobogót is megcsípheti. A Hali nagy meglepetésre idegenben tudott nyerni, ez korábban nem volt jellemző a vasiakra. Minden pontra szüksége van a Hipp-legénységnek a bennmaradáshoz, nagy kérdés, hogy a szervezett szombathelyi alakulattal mit kezdenek majd a paksiak. Iksz körüli végeredményre saccolunk…
  • A keleti végeken a Balmazújváros a DVTK-t látja vendégül. Mindkét gárda hullámzóan teljesít, a hazaiak mellett szól, hogy a kupában továbbjutottak. A múlt hétvégén a Balmaz a Kispestnek, a piros-fehérek a Halinak adták meg magukat. A sereghajtónak minden pontra szüksége lenne, ám ma inkább a piros-fehérek lesznek boldogabbak: nem távozik pont nélkül a miskolci együttes.
  • Az Újpest-Vasas ütközetben mindkét fél számára nagy a tét, hiszen a hazaiak a dobogóról, a vendégek az élvonalbeli tagságukról álmodoznak. Egyik gárda sincs jó passzban, elnézve a védelmeket, könnyen lehet, hogy a gólokra lesz érdemes fogadni. Mondjuk a mindkét fél betalál opció nem is hangzik rosszul.
  • A DVSC-Fradi mérkőzésre néhány héttel ezelőtt még simán 2-est mondtunk volna, ám a hajdúságiak kezdenek magukhoz térni. Szombathelyről ponttal tértek haza, majd múlt szombaton a Paksot oktatták (2-5). A Fradi hozta a kötelezőt a Mezőkövesd ellen, de ez azért lényegesen nehezebb megmérettetés lesz Bödéék számára. Itt is sanszos a gólváltás, de a félidei D-is egészen szépen fizet.
  • A Puskás végre nyert, ráadásul a kupában is magabiztosan jutott tovább a DVTK-val szemben. A kiesés kérdésében még mindig érdekelt felcsútiak most már kezdenek összeállni – veszélyes ellenfélnek számítanak Radóék. A kispestiek tavasza eddig nem az igazi, és nem lepődnénk meg, ha ezúttal sem brillíroznának Supka Attila fiai. Az 1-es értékes tipp, az 1x viszont biztonságosabbnak tűnik.
  • A bajnoki címre hajtó Vidi a menekülő Mezőkövesd vendége lesz. A matyóságiak futottak egy remek szériát, de aztán a Pakstól és a Ferencvárostól is kikaptak. Tűzforró a helyzetük Kuttor Attiláéknak is, pontot kellene szerezniük, ám otthonukban eddig nem igazán nyújtottak félelmetes produkciót. A fehérváriaknak kötelező a győzelem, és minden bizonnyal el is hozzák a három pontot a keleti alakulat otthonából.     

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
sasha27 2018-04-12 13:10:36
honvéd lő gólt allinért

további tippjeink a Foci világából

A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
Rendezte a sorait az Almere, ennek köszönhetően akár még a rájátszásra is oda érhet a társulat. Ma kvázi kötelező feladat vár a házigazdára.
Rendezte a sorait az Almere, ennek köszönhetően akár még a rájátszásra is oda érhet a társulat. Ma kvázi kötelező feladat vár a házigazdára.
Stabilan vezeti a holland másodosztályt a Hága - ma az Emmen érkezik hozzá. Mutatjuk a kombi-tippet!
Stabilan vezeti a holland másodosztályt a Hága - ma az Emmen érkezik hozzá. Mutatjuk a kombi-tippet!