2018.05. 03.

Középpontban az NB/I!

Középpontban az NB/I!

Már a 29. fordulót rendezik az NB/I-ben, és bizony továbbra is sok a nyitott kérdés. Ki lesz a bajnok? Ki ér oda a dobogóra? Melyik két csapat esik ki?

  • A Haladás a Puskást látja vendégül. A szombathelyiek menekülnek a kiesés elől, a felcsútiak a közelmúltban összeszedték magukat, így kicsit elszakadtak a veszélyes zónától. A zöld-fehérek otthon erősek, ez egy pontot érhet a Pintér-legénység ellen.
  • A Honvéd a Debrecennek játszik, a kispestiek legutóbb nyertek, de még így sem nevezhető ideálisnak a tavaszuk. A Loki otthon kapott ki a Vasastól, így lépéshátrányba került a dobogóért folytatott harcban. Ma itt sem lenne meglepő, ha iksz lenne a végeredmény.
  • A Balmazújvároshoz az Újpest látogat. Az újonc most gyengébb formában van, a lilák viszont fontos meccset nyertek a múlt hétvégén. A vendégek a dobogót vették célba, és ma is nyerhetnek…
  • A múlt heti bravúros győzelmével a Vasas is kapaszkodik, ma a szeszélyes Paks érkezik a Megyeri útra. Az angyalföldieknek minden pontra szükségük van a bennmaradáshoz, de a tolnaiak megnehezíthetik a dolgukat. A motiváció miatt inkább az 1-es felé húzunk.
  • A Diósgyőr-Mezőkövesd mérkőzés ugyancsak a kiesésről dönt, a borsodiak rossz sorozatban vannak, az edzőváltás sem hozott sikert. A matyóságiak az utolsó helyen állnak, ha ma nem nyernek, nagyon nehéz helyzetbe kerülnek. A DVTK-nál nem mennek rendben a dolgok, itt az X2-es tippet favorizáljuk.
  • A csúcsrangadón a Videoton Felcsúton fogadja a Fradit. A fehérváriak kikaptak Pakson, így lépéshátrányba kerültek aktuális ellenfelükkel szemben. A tét hatalmas, nem lenne meglepő, ha kevés gólos összecsapást láthatnának a nézők.

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

Egyik alakulat sem bánta, hogy jött egy hosszabb szünet a pontvadászatban. A bikák ma a zebrákat fogadják.
Egyik alakulat sem bánta, hogy jött egy hosszabb szünet a pontvadászatban. A bikák ma a zebrákat fogadják.
élvonal nyolcadik fordulójának zárómérkőzésén a Famalicao az Alvercát fogadja. A Famalicao hazai pályán mutatott eredményessége komoly előnyt jelenthet, az Alverca azonban szintén jó formában érkezik, így mindkét együttes számára adott a lehetőség a sikeres folytatásra.

Egy Single Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amelyet akár egymagában is érdemes játékba küldeni. A Serie A két nehéz helyzetben lévő csapata, az Atalanta és a Venezia Bergamóban találkozik egymással. A hazaiak három egymást követő vereséggel vonultak a válogatott szünetre, míg a Venezia az idény eddigi mind az öt bajnoki mérkőzését elveszítette, így továbbra is pont nélkül áll.