2015.12. 09.

Meglepetés-vadászat

Meglepetés-vadászat
Arra gondoltam, hogy néha megpróbálkozok egy-egy váratlanabb eredményt eltalálni. Egy korábbi Csúszós ajánlatnál egyébként is felmerült, hogy túl óvatos vagyok és bizony írhatnék néha napján egy-két magasabb szorzójú mérkőzésről is. Nos úgy döntöttem - ha nem is minden nap - megpróbálkozom a dologgal és letesztelem, hogy mire vagyok képes egy ilyen játékban. Hangsúlyozom ez csak játék a részemről, de azért megpróbálom komolyan venni és nem csak úgy pufogtatni a hatalmas szorzókat. Továbbá kerülni fogom a mélyenszántó elemzéseket és inkább a saját megérzéseimre hallgatok - illetve örömmel venném, ha Ti is kapcsolódnátok a rovathoz és megosztanátok a véleményeteket.
 
Ma egy foci BL mérkőzéssel és egy KHL meccsel próbálkozok. Kezdjük a hokival:

Szpartak Moszkva-Metallurg Magnyitogorszk

  • Az első Meglepetés-vadászatomon éppen a Metallurg győzelmét sejtettem, de a Szocsi keresztülhúzta a számításom. Persze azon lehet vitatkozni, hogy a Szocsi vagy a Metallurg győzelme-e a nagyobb meglepetés. Mivel úgy ítélem meg, hogy a vendégek belekerültek egy negatív idegenbeli szériába - ma is veretem Őket. Ezt még azzal teszem számomra elfogadhatónak, hogy a Szpartak egy hosszabb negatív szériából jön ki. Igaz még a Nyeftehimik ellen otthon döcögött a szekér, és a 3. harmadon ment el a meccs. Utána már magabiztosan verték azt a Traktort, aki bár nem túl acélosak - főleg idegenben -, de azért tudnak borsot törni az ellenfelek orra alá. A Szpartak Moszkva egy év kihagyás után tért vissza a KHL-be és nagy valószínűség szerint most sem jutnak be a rájátszásba, de ma elkapják a Metallurgot, de döntetlennél nem adják alább.

Tippem: nyer a Szpartak Moszkva odds 2,75  

Olympiakosz-Arsenal
  • A másik meglepetés, melyet szeretnék levadászni az az Olympiakosz győzelme az Arsenal ellen. Az odavágón egyszer már legyőzték az Ágyúsokat. A hazaiaknak ebből a csoportból a Bayern okozott megoldhatatlan feladatott, de az egy másik kávéház. A görögök enyhén szólva is szenzációs formát futnak - 13 mérkőzésből 13 győzelem és 38-8-as gólkülönbség. Az angolok győzelmi kényszerben vannak, és ez fekszik a görögöknek. Ráadásul ők nagyjából komplett csapattal állnak fel, míg a másik oldalon meghatározó emberek hiányoznak. Az Arsenal ezen az estén osztozik a MU bánatában és vitézkedhet tovább a semmire sem jó EL-ban.

Tippem: nyer az Olympiakosz odds 3,30

Sok Sikert!

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
jatszanijo 2015-12-09 21:42:16
Grat a Szpartak Moszkva tippért, mérközés győztesére tettem, és HO-ban hozta is . Köszi !
stormcorner 2015-12-09 18:00:47
Kézi NB1
Cegléd -Orosháza X
Kézi NB1
Cegléd -Orosháza X
Furamuci 2015-12-09 14:48:19
Szerintem a Montreal behúzza hazain...
pisti7038 2015-12-09 14:00:55
Edmonton- San Jose H
A San Jose elég mély gödörbe került, ma hajnalban a Calgarytól is kikapott, az Edmonton miért ne verhetné meg? :O
Furamuci 2015-12-09 12:23:21
Huh hát elég merész tippek... Remélem ez jobban fog kamatozni mint előbbi megérzéseid... Köszi a munkád. #Reniroforpres

további tippjeink a Foci világából

A profi sportfogadók nyereséget ígérő stratégiája: a szögletfogadás! Ehhez mindenképpen idézzük fel a labdarúgás szabálykönyvét, mit ír a szögletről: szögletrúgást akkor kell ítélni, amikor a labda utoljára védőjátékost érintett, majd teljes terjedelmével akár a földön, akár a levegőben áthalad a kapuvonalon, de nem esik gól. Élőben alkalmazható stratégia következik! De több fogadóirodánál alkalmazható a meccs előtti alap fogadásnál is! Nézzünk egy aktuális mai tippet, alacsony kockázattal és vonzó szorzóval!

Egy Single Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amelyet akár egymagában is érdemes játékba küldeni. Szoros, kevés gólt ígérő mérkőzésre van kilátás szeptember 22-én, amikor a Lanús az Estudiantest fogadja a Liga Profesional de Fútbol mai játéknapján.

A tabella alapján egyértelmű különbséggel várja a Petrolul és a sereghajtó FK Csíkszereda a román Szuperliga 10. fordulójának zárómérkőzését. A ploiesti-i együttes kilenc forduló után 16 ponttal a negyedik helyen áll, miközben a csíkiak mindössze egy pontot gyűjtöttek, és továbbra is nyeretlenek.