2017.11. 07.

Menekül a kiesőjelölt

Menekül a kiesőjelölt

A Nautico bajban van, de egy győzelemmel még megmarad a reménye a bennmaradásra.

Nautico - Paysandu
Labdarúgás, brazil 2. 23:30

Tipp 1: 2-3 gól (1.70 - tippmixpro)
Tipp 2: 1-es! (1.97 - tippmixpro)

  • A Nautico nincs könnyű helyzetben: öt fordulóval a vége előtt 31 egységével csak a 19., utolsó előtti helyen áll - a vonal fölötti csapatok 39-nél járnak. Van még hátra öt meccs, ezeken kellene ledolgoznia a hátrányát. Elnézve a piros-fehérek sorsolását, nem is tűnik lehetetlen küldetésnek. Augusztusben edzőt váltott a társulat, és Roberto Fernandes érkezése jót tett valamelyest az addig hitehagyott gárdának. Azért óriási formáról így sem beszélhetünk, de annyi bizonyos: a korábban tuti kiesőnek elkönyvelt alakulatnak még maradt némi sansza a túlélésre. Legutóbb idegenből, kiesési rangadón hozták el a három pontot William Juniorék, előtte pedig egy masszív középcsapatnál remiztek. Hazai 5-4-7-es mérlegén lenne még mit javítani bőséggel, erre a mai remek alkalom lehet. A keretben van hiányzó, két támadó bajlódott sérüléssel.  
  • A Paysandu 42 pontjával a biztonsági zónában tanyázik, bajba nem kerülhet már, ám ez nem látszik teljesítményén. A gárda az elmúlt hetekben is masszívan teljesít, csak egyszer kapott ki. Vendégségben 5-3-8-as mutatót hoztak össze a kékek, és 19 találatot vertek távol otthonuktól is. A keretben egy középpályás nem lehet ott a többiekkel, mivel régóta sérüléssel bajlódik.
  • Motivációs tényezők miatt a hazaiaknak illene megnyernie a mai meccset. Emellett kicsit eljátszhatunk a gólokkal is, a 2-3 találat jó választás lehet erre az ütközetre. 

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

Miután az első két mérkőzésén az idei vébén egyaránt duplázott, Kylian Mbappé legutóbb, Norvégia ellen nem talált be, „csak” két gólpasszt adott. Úgy véljük, hogy a Real Madrid csatára Svédország ellen ismét felveszi a fonalat. A francia válogatott gólrekorderének valóságos „svédasztalt” kínálat a szellős skandináv védekezés. A Kékek csapatkapitánya 3 találattal van lemaradva Lionel Messi újonnan felállított történelmi csúcsától.

Mexikó nagyon magabiztosan jutott tovább az egyenes kieséses szakaszba. Ecuador csak a harmadik helyet szerezte meg csoportjában. Mexikó hazai pályán játszik, ami döntő lehet a továbbjutás szempontjából.

Eljött az ideje, hogy Franciaország is megkezdje a 2026-os vébé egyenes kieséses szakaszát! A világbajnoki cím egyik legnagyobb esélyese kedden, 23 órakor Svédországgal csap össze az egyesült államokbeli East Rutherfordban található MetLife Stadionban. A Les Bleus jó eséllyel folytatja eddig hibátlan menetelését a legjobb 16 közé jutásról döntő találkozón.