2014.04. 11.

Mesterhármas

Mesterhármas

A mai hármasban 3 bajnokságból merítek, holland, olasz kettő és spanyol a választott pontvadászatom. Megmondom őszintén, erősen gondolkoztam a Schalke meccsén is, de végülis nem mertem behúzni ebbe a történetbe, viszont helyette is főleg hazai győzelmeket várok.

 

 

Groningen - NAC Breda (102 H) 2014.04.11. 20:00 Groningen 1,65
Cesena - Spezia (114 H) 2014.04.11. 20:30 Cesena 2,05
Osasuna - Valladolid 2014.04.11. 21:00 Kevesebb, mint 2,5 1,55

Eredő odds: 5.29

  • Groningen - NAC Breda
    Időrendi sorrendben haladva először ezt a holland meccset veszem elő. A találkozó tétjéről kevés jót lehet elmondani, a Groningen 4 pont előnnyel tartja magát a legjobb 8 között, míg a NAC ugyanennyi egységgel előzi meg a veszélyeztetett zónás helyeket. A Groningen hazai pályán egy elviselhető eredménysorral büszkélkedik, 7-5-3-as mérlegük a 26:18-as gólaránnyal főleg az olyan csapatok ellen mutat esélyt, amelyek idegenben amúgy sem viszik túlzásba a pontszerzéseket. Ilyen csapat a Breda is, a maga 2-5-8-as és 17:31-es idegenbeli mutatói miatt elmondható, hogy a csapat vendégként nem okoz túl nagy feladatot, inkább otthon szerepel jobban a csapat. A két csapat formája is olyan dolog, amelyben érdemes kapaszkodót keresni, a NAC ugyanis 9 fordulóval ezelőtt nyert utoljára, akkor is otthon. Ezzel szemben a Groningen legutóbbi 3 bajnokiját behúzta, ezek nem is akármilyen győzelmek voltak, szóval azt gondolom, fut annyira a hazaiak szekere, hogy az otthon egyébként is többnyire jól játszó csapat megnyerje a meccset.
  • Cesena - Spezia
    A következő meccsen belenyúlok egy komoly kis csetepatéba. Azért húzós a dolog, mert az olasz másodosztályban mintha több olyan csapat lenne, amelyik nem veti meg a döntetlent (mármint egy elsőosztályhoz képest), de én győzelmet látok a dologban. A táblázaton elfoglalt helyezések alapján elmondható, hogy a Cesena csak egy hajszállal marad el az egyenes feljutást jelentő 2. helytől (holtversenyben 3. a csapat), míg a Spezia a 12., ám csak 3 ponttal van lemaradva az osztályozós helyek mögött. Ennek ellenére a vendégek formáján, utóbbi hetekben produkált eredményein egyáltalán nem látszik, hogy a gárda két kézzel kapaszkodna a liftezés lehetőségébe, 2014-ben csak 3 meccset nyert meg a csapat, igaz, mindössze ennyiszer is szenvedett vereséget, döntetlenből ellenben 6 is összejött, az összetettbeli mérleg ebben a szezonban vendégként egyébként 6-5-5 és 16:19-es gólarány. Ezzel szemben a Cesena szereplésének kulcsa a csapat védelme, a bajnokságban a csikóhalak kapták a 2. legkevesebb gólt, 25-öt. Ehhez jön az a támadójáték, amely ebben a naptári évben már 6 győzelemhez segítette őket, mellette idén még 4 döntetlen és 2 vereség esett be. A Cesena hazai 7-7-2-es eredménysora a 22:13-as gólaránnyal a Spezia idegenbeli mérlegétől persze nem klasszisokkal jobb, de szerintem van olyan erőben a csapat, pláne, hogy nagy tétért küzd, hogy otthon tartsa a 3 pontot.
  • Osasuna - Valladolid
    A végére még spanyolországba is elnézek, csalogat egy kiesési rangadó. Az Osasuna 33 ponttal a 16., a Valladolid 31 ponttal a 17., de csak holtversenyben jobb, mint a legjobb kiesőhelyes Getafe. Az Osasuna legutóbbi két meccsén 4 pontot zsebelt be, viszont korábban ötöt bukott zsinórban, ezért ég a talpuk alatt a talaj. Egyébként a hazaiak a bajnokság leggyengébb formában lévő csapatai közé tartoznak, legutóbbi 8 meccsükön 7:16-os gólarányra futotta tőlük. Azért fontos ezt megemlíteni, mert a Valladolid egy fokkal azért jobb heteket fut, leginkább azért, mert a védelmük kevésbé bizonyul szellősnek, utóbbi 8 meccsükön 6:8-as góltermés jött tőlük. Erre a meccsre vonatkozó tippemet pedig alapvetően ez határozza meg. Az Osasuna egyébként a 3. leggyengébb hazai csapat, de otthon még így is összejött nekik egy 5-3-7-es mérleg, a Valladolid viszont a 2. leggyengébb vendég egyesület a ligában, nekik otthonuktól távol 1-5-10 jött össze. Szóval az egész szezonos és a közelmúltbeli formák miatt azt gondolom, a vendégek nem lesznek képesek sok gólt szerezni (legutóbbi 8 meccsükből 7 is 2,5 alatti góltermést hozott), a hazaiak meg általában nem lőnek sok gólt, így kevés gólos kiesési rangadót várok.

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
dawe84 2014-04-12 01:21:30
Ez az Osasuna-Valladolid akkora 0:0 lett, mint a ház :D kössz a tippet!
harcos74 2014-04-11 19:59:26
Laci picit előbb felraktad volna meg is lehetett volna jáccani,itt fél 4-kor bezár a posta,nagy urak ,ha szabad kérni picit előbb légy szives mindenki .köszönettel

további tippjeink a Foci világából

A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
Rendezte a sorait az Almere, ennek köszönhetően akár még a rájátszásra is oda érhet a társulat. Ma kvázi kötelező feladat vár a házigazdára.
Rendezte a sorait az Almere, ennek köszönhetően akár még a rájátszásra is oda érhet a társulat. Ma kvázi kötelező feladat vár a házigazdára.
Stabilan vezeti a holland másodosztályt a Hága - ma az Emmen érkezik hozzá. Mutatjuk a kombi-tippet!
Stabilan vezeti a holland másodosztályt a Hága - ma az Emmen érkezik hozzá. Mutatjuk a kombi-tippet!