A kezdés nem sült el a legjobban, a tegnapi trióból egy meccs elment, de ma itt az újabb esély a Mesterhármasra. Elsősorban csizmát húzok, és a gólok számában próbálok okoskodni.
|
|
Torino - Napoli |
|
| Stadio Olimpico di Torino, Torino, 2014.03.17. 19:00 |
Jó kis rangadó ez, de belenyúlok. Mindenképpen az utóbbi hetek teljesítményeire támaszkodom, ill. egy kicsit Rafa mesterre. A Napoli ugyanis még mindig EL-szendvicsben van, nem is akármilyen visszavágó vár rájuk a Porto ellen, márpedig tudjuk jól, általában mit jelent, ha egy csapat a nemzetközi porondra figyel (ha összetételben nem is látszik meg, de fejben igen). Úgy gondolom, ez a hozzáállás örömmel veszi majd, hogy a Torino egy fokkal leeresztett a korábbi hetekhez képest, de az is hozzátartozik az igazsághoz, hogy ez valahol benne volt a bikák szereplésében, hisz 2014-ben néhány kevés kivételtől eltekintve többnyire gólszegény meccseken menetelt Ventura csapata. A vendégek oldaláról is valami hasonlóról lehet beszélni, hiába a nagy támadógépezet, a Napoli meccsein se nyitották ki az utóbbi hetekben a gólcsapokat. A mai hármasunkból talán ez a találkozó a legveszélyesebb, de szerintem folytatódhat ez a tendencia.
- Tipp: 2,5-nél kevesebb gól (040 H)
- Oddsz: 1,81 (6/10)
Eredmény: ?
|
|
Roma - Udinese |
![]() |
| Stadio Olimpico, Róma, 2014.03.17. 21:00 |
A másik olasz meccsen is valami hasonlóban gondolkozom. A Roma a legutóbbi 5 hazai bajnokiján még csak gólt sem kapott, ez a sorozat le is fedi ezt a naptári évet (de mondhatok olyan dolgot is, hogy a Roma hazai meccseinek 85%-án nem kapott gólt a teljes szezonban), márpedig a védelem is alapvető fegyvere Garciának, így akár arra is lehet esély, hogy nullán tartják az udineieket is. Mondom ezt úgy, hogy az utóbbi időben általában véve nincs gondja a gólszerzéssel a Di Natele vezette zebráknak, ha viszont az idegenbeli meccseket nézzük, már kicsit más a helyzet. A fordulás óta ugyanis a Sampdoria, a Parma és a Cagliari otthonában sem tudott gólt lőni az Udinese. A Romától nagyjából két gólt várok a meccsen (az Olimpicóban ennyi is a meccsenkénti átlag farkaséknál), még úgy is, hogy Strootman elvesztésével ez a középpálya már nem lesz olyan formában, mint vele volt, és csak azért nem lepne meg, ha gólt lőne a vendég csapat, mert Di Natale kedvenc ellenfele a Milan és a fővárosiak.
- Tipp: 2 vagy 3 gól (044 D)
- Oddsz: 1,93 (6/10)
Eredmény: ?
|
|
Lens - Arles |
|
| Stade Félix-Bollaert, Lens, 2014.03.17. 20:30 |
Teszünk egy kitérőt a francia másodosztályba is, ahol egy él- és egy középcsapat találkozójában lehet keresnivalónk. Az avignoniak utolsó 9 idegenbeli mérkőzése is maximum kettes góltermést hozott, ez a hosszú sorozat egészen szeptember 20-ig nyúlik vissza, akkor játszottak utoljára háromgólos meccset – akkor 2-1-re nyerni tudtak. Azóta nem is nyertek idegenben, többnyire csak az 1-0-ás vereségeket és 1-1-es döntetleneket gyűjtötték, ami hűen tükrözi a csapat középszerűségét. Idegenben az Arles mindössze a 17., ez a teljesítmény 1-5-7-es mérleggel jött össze 6:13-as gólarány mellett. A csapat célja nyilván itt is az lesz, hogy ne kapjon ki, hisz összetettben ugyan a 11. helyen állnak, de csak 5 pontra vannak a kiesőhelytől, és a formájuk sem a legjobb, utolsó két meccsükön kikaptak. Ez növeli valamelyest a Lens esélyeit, de az élvonalba joggal vágyó társaságnak nem lesz könnyű dolga, hazai pályán csak a 10. legjobb a csapatuk, ez úgy nem is csoda, hogy csak minden második meccsüket tudják megnyerni. Az otthoni terep 7-5-1-es eredménysora a 21:12-es gólaránnyal számomra azt mutatja, erőfölényük csak módjával jön elő, az ilyen meccseken pedig a jobb védelem szokott a döntő lenni.
- Tipp: 2,5-nél kevesebb gól (062 H)
- Oddsz: 1,55 (8/10)
Eredmény: ?
| 040 | Torino - Napoli: A mérkőzésen 2,5-nél kevesebb (H) vagy több (V) gól lesz | H | 1.81 |
| 044 | Roma - Udinese: A mérkőzésen 0 vagy 1 (H), 2 vagy 3 (D), 4 vagy több (V) gól lesz | D | 1.93 |
| 062 | Lens - Arles: A mérkőzésen 2,5-nél kevesebb (H) vagy több (V) gól lesz | H | 1.55 |
Eredő odds: 5.414615


Szerencsejátékban 18 éven aluli személyek nem vehetnek részt.


Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!