2013.05. 24.

Nagga 10 szelvénye, 2013-05-24

Nagga 10 szelvénye, 2013-05-24

A Tipplap hűséges olvasója és kommentelője Nagga10, aki immár két nyereményjátékot is nyert. Az első Ágyúgolyófutam után a legutóbbi kerékpáros-tippjátékban is első lett. De ha visszaemlékeztek az Aranymosásban is egy remek cikket küldött be. Felkértük Naggát, hogy ossza meg velünk a szelvényeit és Ő erre igent mondott. 6-8 mérkőzésből álló gyűjtőszelvényeket fog csinálni, ezeket 500-1000 forintos téttel küldi játékba és a szelvény fotóját elküldi nekünk, mi pedig közszemlére tesszük a Tipplapra. Megéri szurkolni, mert Nagga minden győztes szelvény nyereményéből 10k összeget felajánl a Tipplap számára, hogy egy nyereményjátékot szponzoráljon. Ezt ez úton is köszönjük szépen!

Nagga ezúttal a tegnapi villámjáték nyereményéből 300 forintból csinált egy hétvégére szóló szelvényt, egy igazi tábornokot! Azért nem 500-zal, mert a TippmixPro nem engedte megfogadni csak ennyivel. A várható nyereményt elnézve nem csodálom. A maradék 200 forintot felajánlotta, amihez a Tipplap hozzátesz még 300-at és holnap lesz egy villámjáték valamikor a nap folyamán. Lássuk akkor a Nagga-szelót:

Esemény

Az esemény kezdési időpontja

Kimenetel

Odds

Pittsburgh - Ottawa
1X2

2013.05.25. 1:30

Pittsburgh

1,70

Győr - MTK
1X2

2013.05.25. 16:00

Döntetlen

3,55

Dortmund - Bayern München
Hendikep 1:0

2013.05.25. 20:45

Bayern München

2,80

Kaposvár - Paks
1X2

2013.05.25. 14:00

Döntetlen

3,25

Mattersburg - Admira Wacker
1X2

2013.05.26. 16:00

Mattersburg

2,45

Debrecen - FTC
1X2

2013.05.26. 16:30

FTC

3,00

Kecskemét - Videoton
1X2

2013.05.26. 18:30

Videoton

1,88

Lorient - Paris SG
1X2

2013.05.26. 21:00

Lorient

4,25

Tét összesen

300 Ft

Várható nyeremény

967 551 Ft

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
jattila7 2013-05-24 12:41:03
Reméljük, hogy ezek a meccsek mindegyike a fenti séma szerint fog végbemenni. Én mindenesetre megjátszom.
Ha szerencsénk lesz, akkor Nagga-val találkoznom kell, hogy átadjak neki pár liter páleszt :)

további tippjeink a Foci világából

Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! Történelmi negyeddöntőért csap össze Larnaca és a Crystal Palace Cipruson.

Minimális előnnyel várja a visszavágót az Aston Villa a Lille ellen, egy percre sem szabad kiengedni a birminghami találkozón.
Minimális előnnyel várja a visszavágót az Aston Villa a Lille ellen, egy percre sem szabad kiengedni a birminghami találkozón.
Ebben a rovatban azok a meccsek szerepelnek, amelyek erős eséllyel dőlnek el valamelyik kimeneteli oldalra, tehát vagy az egyik nyer, vagy a másik. A szorzók vegyesen vannak, 1,30-tól akár kettő fölé is és mindig van egy-egy olyan, amelyik single is erős szorzót jelent! De a kockázat zömmel alacsonyabb, így ezeket a tippeket szelvénykiegészítésnek javasoljuk, vagy akár kétegységnyi téttel is játékba lehet küldeni.