2014.06. 22.

Napi ötös a Tippmix ajánlatából

Minden nap jelentkezünk egy ötös kötéssel a Tippmix papíros ajánlatából. Az összeállítás nem lesz elrugaszkodott a talajtól, igyekszünk úgy válogatni, hogy esélyes legyen. Persze öt meccs az öt meccs, ezért ezek a papírok nem tartoznak a „mehet rá a ház is” kategóriába. Inkább csak egy kis mazsolázás, esélylatolgatás, amit meg is játszunk minden esetben!

- ALjungskile és a Stjarnan is jobb erőkből alló együttes mint mai aktuális ellenfele, ráadásul hazai pályán lépnek ma fel. Bízom abban, hogy a skandináv ligákra oly jellemző hektikusság és kiszámíthatatlanság ma nem kerül elő és a papírforma győzedelmeskedik mindkét esetben.

- A Belga és az orosz együttes teljesítménye is hagyott kívánnivalót maga után, azt gondolom, hogy ma igyekezni fognak. A nagy igyekezetnek meg lesz az eredménye minimálisan egy-egy gól formájában!

- Hát ez az a mérkőzés, ahol nem várok túl sokat! Nem fognak bírni egymással, szerintem érdemes rápróbálni a döntetlenre.

- A portugálok nagyon alulmúlták magukat. Szegény Cristiano még csak-csak, de a többiek nem sokat mutattak. Ráadásul a madridi gólgép nem teljesen egészséges, ha nem tud ma játszani, még az USA-győzelmet is el tudom képezni! De kikapni nem fog a csillagos-sávos lobogó gyalogsága!

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
TRXman007 2014-06-23 07:38:30
hát a luzitánjaid majdnem kikaptak, MÓKUS

további tippjeink a Foci világából

A dán alakulat eddig nem szerepel jól a KL-ben, nem úgy a bajnokságban. Az Ajax két meccsen eddig három pontot szerzett. Izgalmas csörtét várunk.
A dán alakulat eddig nem szerepel jól a KL-ben, nem úgy a bajnokságban. Az Ajax két meccsen eddig három pontot szerzett. Izgalmas csörtét várunk.
A török együttes eddig mindkét mérkőzését megnyerte a KL-ben, a németek egy győzelem után kikaptak Monacóban. Ma egymással randevúznak a felek.
A török együttes eddig mindkét mérkőzését megnyerte a KL-ben, a németek egy győzelem után kikaptak Monacóban. Ma egymással randevúznak a felek.
Egy Single Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amelyet akár egymagában is érdemes játékba küldeni. A Real Sociedad és a Lyon összecsapásán két támadásban veszélyes, de az utóbbi időszakban védekezési problémákat is mutató csapat találkozik. A baszkok hazai pályán szeretnének javítani a városi rivális Athletic Bilbao elleni vereség után, míg a Lyon az Angers legyőzésével érkezik, de az európai porondon egyelőre hullámzó teljesítményt nyújt.