2017.10. 10.

Nem rágjuk le a körmeinket az izgalomtól...

Nem rágjuk le a körmeinket az izgalomtól...

Egy éve még a B-ligában találkoztak a felek, ma az első osztályban harcolnak a pontokért.

Avai - Vasco da Gama 02.45 
Tipp: -2.5! (1.50 - tippmixpro)

  • A brazil élvonalban elképesztően szoros a tabella középső harmada. A 18. és a 8. helyezettet mindössze négy egység választja el egymástól. A házigazda 30 pontjával épp a 18. pozíciót foglalja el, ha nem hajrázik jól, akkor jövőre csak a másodosztályban indulhat. Odahaza nem hatékony a társulat, 3-7-3-as eredménysora lehangoló, ennél pedig már csak a támadójátéka siralmasabb: 13 hazai bajnokin sikerült 7-12-es gólkülönbséget összehozniuk a kék-fehéreknek. A formájuk augusztus közepétől felfelé ívelő pályát mutatott, futottak egy hétmeccses veretlenségi sorozatot, ám legutóbb hazai környezetben megint betliztek. A csatársor megerősítésére tett a nyáron kísérletet Claudinei Oliveira vezetőedző, de a projekt nem vált be, a kiszemeltek nem igazoltak a kiscsapathoz.
  • A Vasco három egységgel és nyolc hellyel előzi meg mai riválisát - törékeny előnyről beszélhetünk tehát. A másik újonc sem viszi túlzásba a találatok termelését, különösen vendégségben nem: 12-szer voltak eredményesek a túrákon. Elhagyva otthonukat háromszor nyertek, ugyanennyiszer ikszeltek, míg hétszer pont nélkül tértek haza. A társulat hullámzóan teljesít az egész szezonban, most megint a kevésbé eredményes oldalát mutatja. Augusztus közepén - egy gyenge periódust lezárandó - edzőváltás történt a Vascónál: Zé Ricardo ült le a padra. Jött is két siker, majd zakó a listavezetőnél, és két iksz. Luis Fabiano kihagyott több meccset, az előretolt csatár Rios volt az elmúlt hetekben. Egy belső védő eltiltott lesz. A mai ütközetnél kétség kívül jobban várják  drukkerek a szombati, Botafogo elleni csatát, a derbire már nagyon készülnek a szurkolók.
  • A hazaiak 26 meccséből csak négyszer fordult elő, hogy esett legalább három gólt, a vendégeknél ez az aránya 12/14. Egymás elleni 13 mérkőzésük közül csak kétszer jött az overes opció. Ma nem lesz sokgól, legfeljebb kettőig jutnak el a csapatok.

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

Az egyenes kieséses szakaszba mindkét válogatott úgy jutott be, hogy csoportjában a második helyet szerezte meg. Nagy csata várható a mai mérkőzésen.
Az egyenes kieséses szakaszba mindkét válogatott úgy jutott be, hogy csoportjában a második helyet szerezte meg. Nagy csata várható a mai mérkőzésen.
A Tippmixes javaslatokat folytatjuk, minimum duplázó szelvényekben gondolkodunk. Az események számát illetően 2-3 meccsnél több nem várható. A sportág főleg labdarúgás, de esetenként kézilabda, kosárlabda, tenisz is bekerülhet majd a válogatásba. Sok sikert mindenkinek!

Vaasa városában rendeznek kupameccset, ahol a hazai VPS a jóval rutinosabb és erősebb kerettel rendelkező Inter Turkuval csap össze. Bár a VPS hazai pályán mindig veszélyes, a statisztikák és az egymás elleni eredmények alapján a vendégek érkeznek esélyesebbként!