2018.04. 05.

Nem a védekezésre koncentrálnak

Nem a védekezésre koncentrálnak

Már a negyeddöntőket rendezik az Európa Ligában. Ma az Olimpicóba a Salzburg látogat, és persze vannak ötleteink, hogy mire érdemes fogadni...

Lazio- Salzburg

Tipp 1.: +2.5! (1.75 - tippmixpro)
Tipp 2.: Mindkét csapat betalál (1.70 - tippmixpro)

  • A Lazio kikeveredett a kisebb gödörből, a hétvégén már megint a régi Inzaghi-legénységet láthatta az Olimpico népe: egy hatossan küldték haza Immobiléék a sereghajtó Beneventót. Harcban állnak a dobogóért, lemaradásul mindössze három egység a Rómával szemben, Az Európa Ligát kellő komolysággal veszi a kék-fehér alakulat, legutóbb a kijevieket ejtették ki úgy, hogy a római 2-2 után Ukrajnában sikerült diadalmaskodniuk. Vannak sérültek a keretben, Lulic, Marchetti, Lukaku és Radu sincs teljesenen rendben, ettől függetlenül azért van olyan mély a Lazio kerete, hogy erős tizeneggyel vonuljon ki a mai ütközetre.
  • A Salzburg megint bajnok lesz jó eséllyel, tekintélyes előnyre tett szert a 2. Sturmmal szemben. A piros-fehérek támadójátéka igazán rendben van, és ezt nemcsak a Bundesligában, hanem az EL-ben is bizonyították. A formájuk jó, az utolsó két tétmeccsükön győztek, hét rógott góljukra egyet sem kaptak. Ma azért nem lesz ilyen egyszerű a helyzetük, különös tekintettel arra, hogy a támadó Hwang eltiltását tölti - ott lesz viszont Berisha és Dabbur: mindketten életveszélyesek az ellenfelek kapui előtt. 
  • A Lazio hazai sikerére 1.70 körül adnak a bukik - ez nem hangzik rosszul, de ha figyelembe vesszük, hogy a rómaiak csak ikszeltek a kijeciekkel otthon, illetve a Salzburg nyerni tudott Dortmundban, akkor már azért árnyaltabb a kép. Értékesebbnek látjuk rámenni a találatokra, a gólváltás és a +2.5 egyaránt remek lehetőségnek tűnik.

További infók ITT!

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Tutikapitány 2018-04-06 00:55:02
jött is az! szép volt, uram!
Tutikapitány 2018-04-05 23:58:05
alakul ez :)
hajrá mi!
alakul ez :)
hajrá mi!

további tippjeink a Foci világából

A profi sportfogadók nyereséget ígérő stratégiája: a szögletfogadás! Ehhez mindenképpen idézzük fel a labdarúgás szabálykönyvét, mit ír a szögletről: szögletrúgást akkor kell ítélni, amikor a labda utoljára védőjátékost érintett, majd teljes terjedelmével akár a földön, akár a levegőben áthalad a kapuvonalon, de nem esik gól. Élőben alkalmazható stratégia következik! De több fogadóirodánál alkalmazható a meccs előtti alap fogadásnál is! Nézzünk egy aktuális mai tippet, alacsony kockázattal és vonzó szorzóval!

Az AC Milan lombardiai rangadón fogadja az Atalantát vasárnap este, 18 órakor a Serie A 7. fordulójában. A házigazdák a 6., a vendégek pedig a 10. helyről várják a mérkőzést, ám a köztük lévő különbség mindössze 3 pont. Azt azonban érdemes megjegyezni, hogy amíg a Rossoneri továbbra is veretlen, addig a bergamói gárda 6 bajnokiból már 3-at is elvesztett a mostani szezonban. Bár a válogatott szünet óta hibátlan a La Dea, a milánói gigásznak jó esélye van arra, hogy hosszú idő után újra legyőzze tartományi riválisát.

Eddig alig-alig botlott az almeoi alakulat, amelyre ma idegenben vár megoldható feladat. Mutatjuk a kombi tippet!
Eddig alig-alig botlott az almeoi alakulat, amelyre ma idegenben vár megoldható feladat. Mutatjuk a kombi tippet!