2014.04. 18.

NHL: 2014 Rájátszás #3

NHL: 2014 Rájátszás #3

Az alapszakaszgyőzes Boston Bruins is megkezdi a rájátszást. Elnöki kupa győztesként minden sorozatban övék lesz a pályaelőny, ami bizony szép kis jutalom a kupa és a pénz mellett. A másik két párharcom már a második meccsnél tart, az Anaheim a Dallast, a Tampa Bay pedig a Montréalt fogadja.

 

Boston Bruins - Detroit Red Wings
  Boston, TD Garden, 2014. 04. 19. 01:30  

A Boston Bruins a legtöbb kategóriában a legjobb háromban végzett, a védelme, valamint Rask is kiemelkedő volt. A támadók erősek, lendületesek és sokoldalúak, az alapszakaszban szinte legyőzhetetlennek tűntek. Mindenképp az első számú favoritok idén a Stanley Kupára. A legjobb hazai rekord, a legkevesebb rendes játékidős vereség és a második legjobb idegenbeli rekord is az ő nevükhöz fűződik. Emellett a tavalyihoz képest sokat javultak az emberelőnyös játékban is, az emberhátrányos szituációkat pedig továbbra is többnyire jól oldják meg. Pontokat tekintve Krejci, gólokban Bergeron végzett az élen a csapat rangsorában, őket követi Iginla, Lucic, Marchand és a többiek. A védelemből Chara mellett Hamilton, Krug, Boychuk és Bartowski érdemel külön kiemelést, McQuaid és Seidenberg alig 30 meccset tudtak csak játszani eddig. A kapuban Rask vezeti a ranglistát a shutoutokat tekintve, a kapott gólátlaga (2.04) és hatékonysága (93%) is említésre méltó, hiszen az előbbi negyedik, az utóbbi második a kapusok között. Bartowski, Paille és Kelly valószínűleg kihagyják a meccset.

A Detroit Red Wings szezonja hullámzó volt, de végül bejutottak, és ez a lényeg. Végezhettek volna előrébb is, és akkor most nem a liga legjobbjával kéne játszaniuk az első körben, de igazából itt már nincs könnyű meccs. A pontokat és rekordokat tekintve nyilván szerényebb alapszakaszon vannak túl, mint a Bruins, vagy épp a legtöbb csapat, akik a rájátszásba jutottak, idegenben azonban a keleti 5. legjobb rekord volt az övék, összességében pozitív mérleggel. A legtöbb gólt Nyqvist szerezte (28+20), a legtöbb pont Alfredsson (18+31), a legjobb pont/meccs átlag pedig Zetterberg (45 meccs 16+32) neváhez fűződik. Datsyuk 45 meccsen 37 pontig jutott. A védelemben Kronwall, meg a többiek, a kapuban Howard, vagy az aktuális helyettese. 

A lényeg, hogy jelenleg a Bruins jobb mindenkinél, otthon elképesztő rekordjuk volt, és a játékuk is nagyon kiegyensúlyozottnak tűnt végig. 

  • Tipp: Boston Bruins-0.5
  • Odds: 1.75 (8/10)
  • Tipp: 5.5 under
  • Odds: 1.55 (9/10)

Eredmény: 0-1


Anaheim Ducks - Dallas Stars

  • Tipp: Anaheim Ducks-0.5
  • Odds: 1.85 (8/10)
  • Tipp: 5.5 over
  • Odds: 1.90 (7/10)

Eredmény: 3-2

Tampa Bay Lightning - Montréal Canadiens 

  • Tipp: Tampa Bay Lightning-0.5
  • Odds: 2.25 (6/10)

Eredmény: 1-4

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
calgaryflames 2014-04-18 22:45:55
nekem emigyen ment a 3 NHL

Detroit V
Tampa H
Annaheim D

sok szerencsét mindenkinek.
Ash 2014-04-18 22:21:44
Köszönjük! Remélem most is engedelmesek lesznek a csapatok és kiszolgálják játékszenvedélyünket!

további tippjeink a Foci világából

Kicsit megváltozva születik újjá a Durr bele a közepébe!-rovat. A rovat második gazdája az első nyári ágyúgolyó bajnokság győztese, Markyhennon lesz, naplószerűen csinálja majd. Viszont a kérése az volt, hogy nem akar elemzést írni. Lássuk a papírokat!
Kicsit megváltozva születik újjá a Durr bele a közepébe!-rovat. A rovat második gazdája az első nyári ágyúgolyó bajnokság győztese, Markyhennon lesz, naplószerűen csinálja majd. Viszont a kérése az volt, hogy nem akar elemzést írni. Lássuk a papírokat!
A Bolton az első meccsen idegenben nyert 3-1-re. Ezzel el is dőlt a továbbjutás? Fotó: pixabay.com
FociAngolLiga 1
Tipp
A Bolton az első meccsen idegenben nyert 3-1-re. Ezzel el is dőlt a továbbjutás? Fotó: pixabay.com
Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! A nemrég kezdődött svéd másodosztályú bajnokságból hoztam egy tippet, két nagy múltú, de mostanság elég gyengécske gárda találkozik ma.
Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! A nemrég kezdődött svéd másodosztályú bajnokságból hoztam egy tippet, két nagy múltú, de mostanság elég gyengécske gárda találkozik ma.