2018.02. 26.

Parázs meccs Dániából!

Parázs meccs Dániából!

Ebben a rovatban megpróbálok egy olyan kombinációt összerakni, ami legalább megduplázza a tétünket, de ha a kínálat engedi meg is triplázhatjuk az alapegységünket! Ezúttal egy dán meccsre esett a választásunk...

26428 Sönderjyske – Silkeborg   01 3.40
1X2 + Mindkét csapat szerez gólt – Hazai és igen

  • A dán bajnokság középmezőnyébe tartoznak mindketten  konkrétan a két alakulat között a csak egyetlen pont a különbség. A Silkeborg jól zárta a 2017-es esztendőt két győzelemmel, majd a 2018-ast egy győzelemmel valamint egy remivel indították. Ugyanakkor a december 10.-i idegenbeli sikerüket 5 vesztes meccs előzött meg zsinórban az otthonukon kívül. Az első hatba való bekerülés érdekében nagy harc folyik, s matematikailag ennek a két gárdának még bőven van esélye odakerülni. A keretek erőssége alapján közel azonos szinten állnak, illetve a jelenlegi formájuk is megegyező, nem beszélve a motivációról. Egy nagyon küzdelmes, és előreláthatólag támadó stílusú összecsapás előtt állunk, ahol azért azt gondolom, hogy a hazai pálya előnye érhet győzelmet Norgaardéknak.

További statisztikákat itt találtok!

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Forgo 2018-02-27 11:01:03
Hali!
kedves GABIBUSZ!
Látom követsz engem, nagyon jó érzés. Gondolom hajnalban is követtél, amikor az élőben fogadtam a Ferrer meccsére! Kedves Barátom, ha követtél volna, amit erősen kétlek, akkor nyertél volna egy szakajtó pénzt! A 2. szettben a 10-re jött a douche! De ezt azt hiszem le is írtam tegnap a ToMMo által írt rovatban!
premorten 2018-02-27 09:49:45
én is egyetértek!
dede1 2018-02-26 23:16:44
Egyetértek

további tippjeink a Foci világából

A dán alakulat eddig nem szerepel jól a KL-ben, nem úgy a bajnokságban. Az Ajax két meccsen eddig három pontot szerzett. Izgalmas csörtét várunk.
A dán alakulat eddig nem szerepel jól a KL-ben, nem úgy a bajnokságban. Az Ajax két meccsen eddig három pontot szerzett. Izgalmas csörtét várunk.
A török együttes eddig mindkét mérkőzését megnyerte a KL-ben, a németek egy győzelem után kikaptak Monacóban. Ma egymással randevúznak a felek.
A török együttes eddig mindkét mérkőzését megnyerte a KL-ben, a németek egy győzelem után kikaptak Monacóban. Ma egymással randevúznak a felek.
Egy Single Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amelyet akár egymagában is érdemes játékba küldeni. A Real Sociedad és a Lyon összecsapásán két támadásban veszélyes, de az utóbbi időszakban védekezési problémákat is mutató csapat találkozik. A baszkok hazai pályán szeretnének javítani a városi rivális Athletic Bilbao elleni vereség után, míg a Lyon az Angers legyőzésével érkezik, de az európai porondon egyelőre hullámzó teljesítményt nyújt.