2016.06. 03.

PDC World Cup of Darts (Darts csapat VB) 2. nap

Nemrég zárult le a darts sport elitjének versenye, a Premier League. Izgalmakkal és fordulatokkal teli volt, ahogy ezt a sportág jellegéből adódóan már megszokhattuk. De a játékosok is okoztak bőven meglepetéseket. Egy szösszenetnyi pihenő után máris egy bár fiatalabb, de annál rangosabbá formálódott torna veszi kezdetét mától (június 2.). Ez nem más, mint a csapat világbajnokság. A verseny eseményeit 4 napon keresztül követhetjük majd, egészen vasárnapig. A helyszínt Németország, és azon belül Frankfurt fogja biztosítani. Ez egy igazi dartscsemege lesz a sportág kedvelőinek, és remélhetőleg meg is szeretteti majd jó pár emberrel azt. Minden egyes mérkőzéséről íródni fog pár sor a meccsnapok folyamán, ám a kezünk sajnos ismételten meg lesz kötve, hiszen csak és kizárólag a kimenetelekre fogadhatunk. De ennek ellenére igyekszünk lehozni a lehető legjobb tippeket.

 

Általánosan a menetrendről:

  • A versenyen a világ 32 országa vehet részt. Ebből 16 kiemelt ország lesz és 16 másik. Az így kialakult két „csoportból” sorsolják össze az ellenfeleket az első körben. Ahol is, csupán csak egy-egy páros (azaz egyszerre a válogatottak mindkét tagja pályára lép) mérkőzést játszik a két kiválasztott ország. Ezek „best of nine” összecsapások lesznek, tehát a győzelemhez 5 nyert leg-re lesz szükségük a csapatoknak. Ez a „forduló” magába foglalja a VB első két napját. Így a mait is!

 

Csehország – Kína

  • Mindkét ország kétszer kvalifikálta magát a VB-re. A csehek a legelső évben (2010), illetve tavaly, a kínaiak pedig az elmúlt két esztendő során. Egyik válogatott sem tudott még továbbjutni az első körön. Volt, hogy ezt egy kevésbé kiemelkedő csapat akadályozta meg, mint például Japán. De különös tényező, hogy Ausztria mindkettőjüket megállította már egyszer. Véleményem szerint két azonos szinten lévő csapatról van szó, de az oddsok mégis elég eltérőek. Ami annak az oka lehet, hogy a csehek mégis csak európaiak és jóval közelebb érezhetik magukhoz a darts elitjének atmoszféráját, ami a nyugati szigetország (Nagy-Britannia) és Hollandia közötti tenger területén centralizálódhat.
  • Viszont a fejlődés megfigyelhető az ázsiai országnál. Az utóbbi két évben tényleg ott voltak és megtettek mindent, ami tőlük tellett. Ausztriától nem szégyen szinte senkinek kikapni, a darts nagyhatalmakat leszámítva. A nekik "szomszédos" Japán pedig jobbnak bizonyult tavaly. Mindezt összevetve úgy gondolom, hogy okozhat meglepetést Kína, úgy ahogy tegnap a fülöp-szigeteki duó is tette, amikor legyűrte az USA-t. A csehek pedig maradnak a sörfőzésnél idén! A kínaiakat várom a továbbjutók közé!

Tipp: 08478 - Vendég (Kína) - 2.15

Görögország – Kanada

  • A görögök idén debütálnak (de tényleg!), így semmilyen komolyabb tapasztalattal nem rendelkeznek. A tengeren túlról érkező Kanada pedig ezzel szemben elmondhatja magáról, hogy rendszeres résztvevője a sorozatnak. A juharlevelesek a legmaradandóbbat a 2010-es (első) tornán alkották.
  • Ahol is a második körben Belgiumot ejtették ki a versenyből. Sajnos a mi kis hazánk is megtapasztalhatta erejüket, hiszen minket is szórtak már ki az első körben. Nagyon jó sorsolást kaptak. Itt az idő számukra, hogy ismét bizonyítsanak és egy győzelem után játszhassanak egy második meccset is.

Tipp: 08470 - Vendég (Kanada) - 1.35

Írország - Hong Kong

  • Az este talán legérdekesebb és legizgalmasabb mérkőzése ez lesz. Írország ugyebár független az Egyesült Királyságtól, ám része a britt szigetcsoportnak. Ebből következik, hogy itt is nagy tradíció ez a sport. Eredményekben viszont ez annyira nem mutatkozik meg. Az első körön persze párszor továbbmentek 1-1 szerencsésebb sorsolás esetén, de a második ellenfelük mindig megviccelte őket. Ezek közül az egyik pont Hong-Kong volt.
  • A hatalmas kikötőjéről elhíresült, kínai városállam az elmúlt években rendkívül fejlődő tendenciát mutat. Nem rendelkeznek nagy múlttal, de annál eredményesebb ez a pár év, hiszen tavaly, a második kvalifikációjuk során egészen a negyeddöntőig meneteltek. Az „odds-mérleg” az írek felé billen, de ez betudható annak, hogy több tapasztalattal rendelkeznek és, hogy ott valóban nagy hagyományai vannak a dartsnak is. Hong Kong pedig egy feltörekvő válogatott. Érdekesség még, hogy Írországnak különösen az ázsiai válogatottak ellen nem megy a szekér. Úgy gondolom, hogy Hong Kong képes lehet ismét megállítani az íreket, akiket St.Patrik ezúttal nem fog segíteni.

Tipp: 08467 – Vendég (Hong Kong) – 2.00

Dél-Afrika – Szingapúr

  • A szorzók alapján most teljesen reális képet kapunk az esélyekről. A dél-afrikai csapat már számtalanszor bebizonyította, hogy képes megállni a helyét a legnagyobbak közt is! Az első körön szinte gond nélkül tovább tudtak mindig jutni, kivéve mikor Angliát kapták ellenfélnek. Már kétszer jutottak negyeddöntőbe is, ahol rendre kiestek, de 2012-ben Skóciát is legyőzték, ami nem nevezhető kis teljesítménynek.
  • Jelenlegi ellenfelük, Szingapúr egy elhanyagolható dartsmúlttal rendelkező válogatott, nem sok esélyt látok a továbbjutásukra. Persze nem fogják feladni, de nem lepődnék meg, hogyha egy nagyobb legarányú győzelmet ünnepelne majd Dél-Afrika.

Tipp: 08466 - Hazai (Dél-Afrika) - 1.25

Észak-Írország – Japán

  • Ennél a párosításnál sincs nehéz döntésünk! Az észak-írek, ha földrajzilag nem is kapcsolódnak Nagy-Britannia többi államához, de itt is közel akkora hagyománya van a dartsnak, mint Angliában vagy Skóciában. A sikerek viszont csak tört részei az említett országok mutatóihoz képest. De elmondhatják magukról azt, amit kevesen, hogy már elődöntőig is eljutottak, mégpedig a 2014-es VB során.
  • Ellenfelük, az ázsiai szigetország csupán az első körön volt képes csak túljutni. Japánt pont Észak-Írország ejtette ki abban az évben (szintén 2014). Egyéni és csapat teljesítményben is a párbaj európai képviselője a jobb. Az esélye is sokkal több a győzelemre. Úgy gondolom, hogy Észak-Írország a várományos.

Tipp: 08465 - Hazai (Észak-Írország) - 1.25


Wales – Finnország

  • A britt szigetek legkisebb, nyugaton fekvő állama remek darts játékosokat tudhat magáénak! Wales remek eredményeket tud felmutatni. Egyszer jutottak csak a negyeddöntőig, két verseny alkalmával egészen az elődöntőig meneteltek, illetve egyszer, 2010-ben megcsinálták azt, amit csak a legnagyobbak képesek, a döntőben néztek farkasszemet Hollandiával (Raymond van Barneveld és Co Stompé felállás).
  • A finnek koránt sem olyan kimagaslóak a dartsban, mint a jégkorongban. Bár 2012-ben eljutottak az elődöntőig, ahol Belgiumtól szenvedtek vereséget, de azóta az első körön sem voltak képesek túljutni. A szigetország államai büszkék arra, hogy szinte ők uralják ezt a sportot, amit meg kell hagyni, hogy meg is érdemelnek. Wales mindent meg fog tenni, hogy ez a büszkeség és öröm még tovább tartson és nem gondolnám, hogy a finnek ezt képesek lennének megakadályozni. Wales megy tovább.

Tipp: 08464 - Hazai (Wales) - 1.18

Anglia – Spanyolország

  • Azt hiszem ez a mérkőzés nem szorul magyarázatra. Phil Taylor és Adrian Lewis könnyedén továbbhalad! Az angolok nagy álma lehet, hogy fociban is ilyen simán elverjék a spanyol válogatottat!

Tipp: 08463 - Hazai (Anglia) - 1.08

Ausztria – Olaszország

  • Az osztrákok tapasztaltabbak és egyénileg sokkal jobb teljesítményekkel rendelkeznek. Válogatottuk még nagyon maradandót nem alkotott, de már többször is túljotott az első körön.
  • Ezt ellenfelük, az olasz csapat nem mondhatja el magáról. Még sosem sikerült első ellenfeleiket legyőzni, illetve akkor is alulmaradtak, mikor még csoportokra bontva mérkőztek meg az országok az első kör gyanánt. Összességében sokkal stabilabb és eredményesebb  az osztrákok dartsmúltja. Esélyesebbek lesznek ma este is és a rokonnyelvű Frankfurtban győzelemmel ünneplik az első napjukat.

Tipp: 08462 - Hazai (Ausztria) - 1.12

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Darts világából