2016.06. 04.

PDC World Cup of Darts (Darts csapat VB) harmadik nap

PDC World Cup of Darts (Darts csapat VB) harmadik nap

Nemrég zárult le a darts sport elitjének versenye, a Premier League. Izgalmakkal és fordulatokkal teli volt, ahogy ezt a sportág jellegéből adódóan már megszokhattuk. De a játékosok is okoztak bőven meglepetéseket. Egy szösszenetnyi pihenő után máris egy bár fiatalabb, de annál rangosabbá formálódott torna veszi kezdetét mától (június 2.). Ez nem más, mint a csapat világbajnokság. A verseny eseményeit 4 napon keresztül követhetjük majd, egészen vasárnapig. A helyszínt Németország, és azon belül Frankfurt fogja biztosítani. Ez egy igazi dartscsemege lesz a sportág kedvelőinek, és remélhetőleg meg is szeretteti majd jó pár emberrel azt. Minden egyes mérkőzéséről íródni fog pár sor a meccsnapok folyamán, ám a kezünk sajnos ismételten meg lesz kötve, hiszen csak és kizárólag a kimenetelekre fogadhatunk. De ennek ellenére igyekszünk lehozni a lehető legjobb tippeket.

 

Általánosan a menetrendről:

Következik a második kör, ahol 2 pontot kell szerezni a továbbjutáshoz. Ez többféle módon is lehetséges. Először két egyéni meccs kerül megrendezésre. Magyarán a válogatottak tagjai külön-külön mérkőznek meg, egy-egy „best of seven” partin. Ez azt jelenti, hogy 4 győztes leg elég az 1 pont bezsebeléséhez. Ha az állás a két egyéni összecsapás után döntetlen, akkor egy hasonlóan 4 nyertes leg-ig tartó páros mérkőzéssel eldöntik a továbbjutás kérdését. A negyeddöntőkre és az elődöntőkre is ez a variáció lesz érvényes.

 

Belgium – Magyarország

Már csak babonából sem szeretnék állást foglalni. Számunkra ez az észérvek és a szívben lüktető érzések párbaja leginkább. A belga testvérpár két tagja tapasztalt és eredményes játékos. De a mi Bezzeg Nándorunk is öreg róka. És ott van mellette a kiváló, fiatalos frissességet képviselő Kovács Patrik is. Bízzunk a legjobbakban és szurkoljunk hazánk fiainak! HAJRÁ MAGYAROK!

 

Észak-Írország – Írország

Remek szorzóval bír Észak-Írország csapata. Akik jóval tapasztaltabbak és egyénileg is erősebbek a déli szomszédjuk képviselőinél. Írország nagy nehezen, de legyőzte Hong Kongot. De ez is tényleg csak nyögvenyelősen ment nekik. Az észak-írek nem fogják a véletlenre bízni, nagyon úgy néz ki, hogy komoly célokat tűztek ki maguk elé idén. Bármire képesek lehetnek. Ezen a körön szerintem gond nélkül továbbhaladnak.

Tipp: 02896 – Hazai (Észak-Írország) – 1.40

 

Wales – Kanada

Wales könnyedén hozta a várhatót és 5-1-re legyőzte Finnországot. A kanadai csapat is könnyűszerrel kiejtette a debütáló görögöket, de a mai napon jóval nehezebb dolguk lesz. Wales, ahogy minden Nagy-Brittaniához tartozó állam a lehető legjobbat szeretné kihozni az idei tornából. A tengerentúli Kanada nem játszik rossz dartsot, de ahhoz kevesek, hogy megállítsák Edward király népét. Kizártnak tartom, hogy a wales-ieknek ez a forduló jelentené a verseny végét. Továbbmennek ma is!

Tipp: 02897 – Hazai (Wales) – 1.18

 

Ausztria – Szingapúr

Nagy meglepetést okozott tegnap Szingapúr válogatottja. Azt a Dél-Afrikát verték el, akik remek eredményeket tudnak felmutatni. Ám ma sokkal nagyobbat kéne alkotniuk. Hisz az ellenfél az az Ausztria lesz, ahol az egyik tag nem más, mint Mensur Suljovic, aki nagyszerű egyéni mutatókkal rendelkezik. A nevéből leszűrhetjük, hogy megvan benne az a szlávokra jellemző vehemencia és fanatizmus, ami sok ellenfél legyőzésében segítheti őt. Persze itt a sportszerűség keretein belüli dolgokra gondoltam. Egész sokáig elvezetheti az osztrák csapatot ez a mentalitás. Ma biztos, hogy győznek és kíváncsian fogják várni, hogy ki lesz az ellenfelük a negyeddöntőben.

Tipp: 02900 – Hazai (Ausztria) – 1.18

 

Skócia – Norvégia

Azt hiszem, hogy nem kell túlmagyarázni ma sem ezt a dolgot. Gary Anderson és Robert Thornton biztosan ott lesz a negyeddöntőben. A kérdés csak annyi, hogy ki lesz az ellenfelük majd.

Tipp: 07333 – Hazai (Skócia) – 1.05

 

Ausztrália – Dánia

Az ausztrál duó kiejtette a „házigazdákat”, a dánok pedig a szomszédjukat, a svédeket küldték haza, elég simán. Ám Simon Withlock-ék ellen jóval többre lenne szükségük. Ez a forduló úgy vélem, hogy még egyszerűbben fog nekik menni, mint az előző. Ausztrália mindenképp a topcsapatok közé sorolható. Minden szempontból jobbak ellenfelüknél, az ő csapatuk a várományos.

Tipp: 07336 – Hazai (Ausztrália) – 1.22

 

Anglia – Kína és Hollandia – Fülöp-szigetek

 

Kína kiejtette a sörök világában rangosnak számító cseheket, a fülöp-szigeteki páros pedig egy meglepő fordulattal USA-nak okoztak komoly gondot, hiszen nagyszerű játékkal legyőzték őket. Azonban ez még mindig nagyon kevés lesz a keleti csapatoknak ahhoz, hogy legyőzzék a két világelső válogatott bármelyikét. Anglia és Hollandia is könnyedén túl fog menni az ellenfelén. 

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
hambee 2016-06-05 00:18:15
Sziasztok! :)

Én köszönöm, hogy elolvastátok őket, és örülök, hogyha segíteni tudtam velük. Wales bizony csúnyán leszerepelt. Az erősebbik játékosok, Mark Webster valami elképesztően nagy mélyponton volt az egész nap folyamán. Price próbálta menteni a menthetőt, de a szerencse pártolásával és a wales-i hibák kihasználásával nyert Kanada. Meg kell hagyni, hogy abszolút megérdemelten, hiszen remekül játszottak. Izgalmas és fordulatos párbaj volt, de valóban az történt, amire a legkevésbé lehetett számítani!
krusov 2016-06-04 20:08:16
Hogy vinne el oket a fene, parosban nyertek. Hambee irta is ha dontetlen lesz az egyeni vegen, akkor a paros merkozes jon. Sajna ott vesztettek a walesiek. Az eszak irek meg hoztak a nagyobb oddszot. Ej.
Koszi Hambee az elemzeseket.
ady0001 2016-06-04 19:12:33
Szia!

Köszi az elemzéseket! Hogy nyert Kanada Wales ellen? Webster-Part 2:4, Price-Macneil 4:0 Mi döntött? Köszi a felvilàgosìtást

további tippjeink a Darts világából