2014.11. 24.

PL: Aston Villa - Southampton

PL: Aston Villa - Southampton

Nincs is annál jobb, mint győzelemmel indítani a hetet, a célom pedig az, hogy ezt a „fílinget” megteremtsem. Erre néztem ki a szebb időket is látott Aston Villa és a jelneleg ezüstérmes S’oton összecsapását. A hétfő ellenére úgy gondolom, hogy papírforma-győzelem fog születni, de nézzük is a tényeket.

Azokat a tényeket, melyek azt mutatják, hogy a Villa Parkban bizony megint nem a többségi szurkolók fogják örömittasan a kezüket az égbe lóbálni. 540 perc. Ennyi poklot volt kénytelen megélni játékos, edző, stábtag, szurkoló, tulajdonos. Arsenal, City, Everton, Chelsea, Spurs és még a gyengécske QPR is 3 ponttal vágta meg a 17. alakulatot, akik a West Ham ellne „javítottak” és szedtek végre össze 1 pontot. 5:16-os gólarányuk utóbbi tagja nem kirívóan rossz, sőt, de az 5 szerzett találat mindent elárul róluk.

Különös, hogy eddig a Southampton is pont ilyen statisztikával rendelkezik, csakhogy ők a kapott oldalon (23:5). Nagyon megy a kikötővárosiaknak. Persze ők is inkább otthon vitézkednek. Ettől függetlenül a nagyok előtt állva, 25 pontot szerezve a dobogó második fokán állnak, ez pedig nagyon jó eredmény. Hatalmas motivációt adhat mind a játékosoknak, mind a stábnak, a kérdés csak hogy meddig tart ki a lendület. Szerencsére sérült fronton sincsenek nagy gondok, hiszen Prowse (M 5/0) és Rodriguez (F 0/0) mellet csak Davis (M 11/0) játéka kérdéses.

Evvel szemben, hazai oldalon az alábbi a lista: Senderos (D 8/0), Vlaar (D 7/0), Baker (D 7/0), Hutton (D 8/0),Delph (M 7/0),Kozak (F 0/0),Benteke (F 4/0). Mint látható, 4 védő is a maródiak közé van sorolva előzetesen, talán Hutton felépül mára, de ez is kétséges. Így Cissokho lesz az egyetlen rutinosan bevethető róka hátul, kérdés, hogy kivel egészül majd ki az alakzat.

Motivált vendégek, pocsék formában levő hazaiak. Lebecsülésről szó sem lehet, hiszen a S’oton nem a nagy arcú, ajtón be nem férő sztárok otthona. Egy szimpatikus csapat, amely végre talán révbe ér, és a szerencsével sem áll hadilábon. Én bízom bennük, a rájuk adott 1.72-es szorzóért szerintem érdemes is. Aki kockáztatna picit, annak ajánlom azt, hogy csak a vendégek szereznek gólt, erre igen magas, 2,55-ös oddsot lehet találni.

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Forgo 2014-11-25 08:38:07
Azt hittétek a "bab is hus"

további tippjeink a Foci világából

A profi sportfogadók nyereséget ígérő stratégiája: a szögletfogadás! Ehhez mindenképpen idézzük fel a labdarúgás szabálykönyvét, mit ír a szögletről: szögletrúgást akkor kell ítélni, amikor a labda utoljára védőjátékost érintett, majd teljes terjedelmével akár a földön, akár a levegőben áthalad a kapuvonalon, de nem esik gól. Élőben alkalmazható stratégia következik! De több fogadóirodánál alkalmazható a meccs előtti alap fogadásnál is! Nézzünk egy aktuális mai tippet, alacsony kockázattal és vonzó szorzóval!

Az Atalanta és a Parma mérkőzésével zárul a Serie A 10. fordulója. A két csapat hétfőn, 20:45-kor találkozik a bergamói New Balance Arénában. A házigazda a várakozások alatt teljesít, 9 meccsen mindössze 3 győzelmet aratott, és az elmúlt 4 mérkőzésből csak 1-et nyert meg az olasz bajnokságban. A vendégek viszont a kiesőzónában vannak, és az elmúlt 4 találkozójukból 3-at elveszítettek.

Egy Single Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amelyet akár egymagában is érdemes játékba küldeni. A Deportivo La Coruna és az Osasuna hétfő este a Riazorban csap össze a spanyol élvonalban. A hazaiak hat bajnoki mérkőzés óta nyeretlenek, míg a vendégek idegenben nagyon gyengék!