2013.06. 20.

Röpte, 2013-06-20

Röpte, 2013-06-20

Mire is van szükségünk ebben a hatalmas kánikulában? Limonádé? Fagyi? Sok-sok víz? MINDRE! És még? Tenisz!? Igen-igen, kell egy kis hűsítő „biztos” tenisztipp(ek), amivel megakaszt(6)juk a szokásos zsebpénzünket. Ebből a (reméljük)nyerő tippből pedig, megvásárolhatjuk a fent felsorolt termékeket. Pontosabban Eastburne-be (ATP, 250, Fű) látogatok, ahol egy hispán párharc negyeddöntőjének végleges kimenetelét próbálom megjósolni +mellé egy-két (szokásos) tipp.

F. Lopez - F. Verdasco

Kíváncsian várom ezt a találkozót, hiszen két salakzseni ütközik meg füvön, pikáns. Plusz úgy, hogy a 31 éves Feliciano Lopez (39.) nem találkozott jelenlegi honfitársával még, ezen a borításon. Sok hasonlóság van a két spanyol teniszező között, például. mindketten balkezesek, pont 187 cm magasak. Ám, ami nem hasonló az az életkor, Fernando Verdasco (58.) fiatalabbnak mondhatja magát 2 évvel. Egy igazi rutin párharc lesz, de fekete is egy kicsit a kép, mert füvön még nem mérték össze erejüket (legalábbis hivatalosan). A fogadóirodák Feliciano győzelmét jósolják, és nem tévednek, mert én is ezt érzem. Úgy gondolom, hogy a spanyol negyeddöntő párosításon Lopez valamilyen módon jobbnak fog majd bizonyulni. Az is jelentős lehet, hogy már füvön Londonban nagyot menetelt Feliciano, ám Verdasco nem jelent meg az ahol főváros kis kétszázötvenesén. Kevés magyarázatom van, ám világranglistás helyezésük is azt mutatja, hogy „hazai” siker lesz (ám, ritkán adok a VR helyezésekre). Eddig 6-szor találkoztak és a mérleg nyelve Verdasco felé húz, 4-2 arányban (1 salak, 4 keménypálya, 1 fedett). Tehát, a megérzésem alapján teszek Feliciano Lopezre, és arra, hogy most valóban jól érzi a helyzetet a tippmixPRO.

Tipp:

  • Győztes: F. Lopez: 1,50
  • Játékszám: Kevesebb, mint 23.5: 1,80
  • Játszmák száma 2: 1,50

További tippek:

  • A. Seppi - R.Stepanek --- H: 2,35
  • B. Tomic - G. Simon --- V: 1,90

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
hujberpeter 2013-06-20 23:17:51
Igen jok a tipjeidd tenisz teréén már régóta teszem csak kár hogy nem tudsz minden nap irní :/ :D:D
Zsoccc 2013-06-20 17:49:22
Megvan a "limonádé" ára:
F. Lopez-F. Verdasco 6-4, 7-6

további tippjeink a Foci világából

A profi sportfogadók nyereséget ígérő stratégiája: a szögletfogadás! Ehhez mindenképpen idézzük fel a labdarúgás szabálykönyvét, mit ír a szögletről: szögletrúgást akkor kell ítélni, amikor a labda utoljára védőjátékost érintett, majd teljes terjedelmével akár a földön, akár a levegőben áthalad a kapuvonalon, de nem esik gól. Élőben alkalmazható stratégia következik! De több fogadóirodánál alkalmazható a meccs előtti alap fogadásnál is! Nézzünk egy aktuális mai tippet, alacsony kockázattal és vonzó szorzóval!

Az Atalanta és a Parma mérkőzésével zárul a Serie A 10. fordulója. A két csapat hétfőn, 20:45-kor találkozik a bergamói New Balance Arénában. A házigazda a várakozások alatt teljesít, 9 meccsen mindössze 3 győzelmet aratott, és az elmúlt 4 mérkőzésből csak 1-et nyert meg az olasz bajnokságban. A vendégek viszont a kiesőzónában vannak, és az elmúlt 4 találkozójukból 3-at elveszítettek.

Egy Single Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amelyet akár egymagában is érdemes játékba küldeni. A Deportivo La Coruna és az Osasuna hétfő este a Riazorban csap össze a spanyol élvonalban. A hazaiak hat bajnoki mérkőzés óta nyeretlenek, míg a vendégek idegenben nagyon gyengék!