2014.01. 26.

Serie A: Torino - Atalanta

Serie A: Torino - Atalanta

Arra a vállalkozásra vetemedem, hogy zsinórban harmadszor próbálom jól megtippelni az Atalanta soros meccsének kimenetelét – igaz, ezúttal kicsit változik a felállás. Ez a hármas sorozat persze nem azért van, mert előre kinéztem volna a csapatot, vagy az lenne a célom, hogy egymás után játszom meg egyazon csapatnak a mérkőzéseit, pusztán arról van szó, hogy megint olyan meccset játszik az Atalanta, amelynek papírformája egymagában is közel áll a tét duplázásához.

 

TORINO - ATALANTA, 15:00

A majdnem duplázás és a papírforma azért járnak megint kéz a kézben, mert a legutóbbi két győzelmét lényegében az esélyeknek megfelelően hozta az Atalanta, előbb 1,9-es, majd 2,35-ös szorzóval. Most pedig itt az esély arra, hogy kikapnak – aktuális eredményüket tehát megint a papírformának megfelelően, és megint jól fizetően csíphetjük el.

Ezúttal az esélyek egyértelműen ellenük szólnak. Otthon ugyanis hiába jó, vendégként a mezőny 3. leggyengébb csapata az Atalanta, mindez 1-1-8-as mutatóval és 7:18-as gólaránnyal jött össze. A csapat legeredményesebb játékosa, Denis, idegenben csak két gólnál tart, rajta kívül pedig 5 játékos lőtt még 1-1 idegenbeli gólt, ami tényleg kevés. A másik oldalon pedig ott a védekezés, ami saját közönségtől távol megint halvány, hiszen az Atalanta kapujára érkezik meccsenként a 4. legtöbb lövés, ezen a meccsen pedig nem várható, hogy ilyen tekintetben javítani tud a mutatóin az Atalanta.

Csak a táblázatot nézve arra a következtetésre is juthatnánk, hogy a Torino hazai 4-5-1-es mérlege nem túl impozáns (persze, ahogy vesszük), a csapat hazai pályán csupán a 11. legjobb a bajnokságban. A házigazda viszont idén ténylegesen is az egyik legnehezebben bevehető erőddel rendelkezik: északon csak a városi rivális tudott 3 pontot szerezni, és az is sokat elmond az erejükről, hogy saját gyepen a Milan, a Hellas, az Inter, a Roma és a Fiorentina ellen is összehozták a döntetlent, a lejjebb tanyázókat pedig egyaránt nulla ponttal küldték haza.

A Torino az egész mezőnyben az 5. legpontosabban passzoló csapat hazai pályán, a markáns széljáték mellett pedig a játékukban egyaránt veszélyt jelentenek a gyors kontrák és az egyéni villanások is. Igaz, ez a két tényező részben összefügg, a csapat két húzóembere, Cerci és Immobile, akik most is a pályán lesznek, és igencsak meglepő lenne, ha valamilyen módon ne lenne közük egy gólhoz. Ami pedig az említett tényezőket illeti, otthon kontrából a Torino holtversenyben a legeredményesebb csapat, és akcióból is az 5. legtöbb gólt lőtték idén Cerciék (és akkor még nem is beszéltünk arról, hogy Immobile a góljai mellett mindig elszórakozik néhány ziccert is).

És ha már gólok, a Torino védekezése elég masszív ahhoz, hogy az idegenben vérszegény Atalanta játékát kettévágja. A 10 meccsen összehozott 19:11-es gólarány (ebből tízet a Cerci-Immobile duó termelt) a Toro oldalán azt mutatja, nem fogják kapott gól nélkül hazaengedni a vendégeiket.

A rendelkezésre álló keretek mindkét oldalon rendben vannak, itt tényleg az fog dönteni, hogy saját közönsége előtt a Torino komolyabb csapatokra is veszélyes, az Atalanta viszont idegenben gyenge. Ráadásul az aktuális forma is a hazaiak mellett szól, az utolsó 8 meccsen csak a Juventus szerzett több pontot a Torinónál.

Tipp: Torino
Odds: 1.75 (8/10)
Iroda: Tippmixpro

Eredmény: 1-0

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
vonratz 2014-01-26 09:51:40
A Torino az ősszel még egy tipikus x-es csapat volt, amely esetében nyugodtan lehetett alkalmazni a döntetlen-stratégiát. Ebben az idényben, még pontosabban már az ősz utolsó meccsein is, ez megszűnt és fogynak az ikszek, gyarapodnak a győzelmek. Ez a meccs szerintem is hazai, és nagyon jó elemzést olvashattam a várható meccsről, köszi!

további tippjeink a Foci világából

A kupában a Fener a Besiktast fogadja a kupában. Hozunk egy 2.14-es szorzót a márkőzésre.
A kupában a Fener a Besiktast fogadja a kupában. Hozunk egy 2.14-es szorzót a márkőzésre.
Ez a rovat egy olyan TIPPMIX-szelvényt kínál, amelynek az eredő szorzója kicsivel van 3,00 fölött. Vagyis ezek a szelvények kiválóan alkalmasak Fibonacci-sorozatokhoz, vagy egyéb-, bankrollmenedzsmentet alkalmazó stratégiához. Az eseményekről általában részletes elemzés is olvasható a Tipplap aktuális napi cikkei között. Sok sikert mindenkinek!
Ez a rovat egy olyan TIPPMIX-szelvényt kínál, amelynek az eredő szorzója kicsivel van 3,00 fölött. Vagyis ezek a szelvények kiválóan alkalmasak Fibonacci-sorozatokhoz, vagy egyéb-, bankrollmenedzsmentet alkalmazó stratégiához. Az eseményekről általában részletes elemzés is olvasható a Tipplap aktuális napi cikkei között. Sok sikert mindenkinek!
Ma megkezdi szereplését a 2025-ös Afrikai Nemzetek Kupáján Tunézia, amely az ugandai válogatott ellen lép pályára, és már a nyitómérkőzésen oda kell figyelnie és nem vehetik félvállról az ellenfelet.
Ma megkezdi szereplését a 2025-ös Afrikai Nemzetek Kupáján Tunézia, amely az ugandai válogatott ellen lép pályára, és már a nyitómérkőzésen oda kell figyelnie és nem vehetik félvállról az ellenfelet.