2017.06. 04.

Skandináv meccsek és egy Serie B-mérkőzés a csokorban (1,35 – 1,60 – 1,55)

Skandináv meccsek és egy Serie B-mérkőzés a csokorban (1,35 – 1,60 – 1,55)

Észak-Európába, egészen pontosan Norvégiába és Svédországba látogatunk mai körutunk első felében, majd egy olasz bajnokit is górcső alá veszünk. Érdemes velünk tartani! A tippeket megtalálhatjátok a Tippmixpro oldalán. Használjuk ki az online fogadás istenadta lehetőségeit!

Rosenborg – Strömsgodset
Több, mint 2,5 (Gólszám 2,5) -
Odds: 1,55  3-1

  • A Rosenborg hiába első, az utolsó négy bajnokijából egyet sem tudott megnyerni, s mivel a vetélytársak nagyon rámásztak a nyakukra, győzelmi kényszerbe kerültek. Egyébként is támadó stílusban lépnének fel, de ez ma hatványozottan igaz lesz egy verhető ellenfél ellen, akik szintén nem motiválatlanok, hisz csak hajszál választja el őket a kiesőzónától, így azt gondolom, hogy egy nagyon nyílt sisakos találkozó kerekedhet ki.

FH:18:00

Carpi – Benevento
Több, mint 1,5 (Gólszám 1,5) - Odds: 1,35  0-0

  • Az olasz élvonal következő idényének egyetlen kiadó helyéért megy a harc a Serie-B rájátszásában, azon belül is már csak a döntő maradt, a döntő oda-visszavágója. Az alapszakasz 5., valamint 7. helyezettje vívta ki a végső harcot, s bár nem teljesen ez volt az erősorrend, a formájuk alapján mindketten megérdemlik a finálét. A vendégek április 25.-én,  a hazaiak április 22.-én szenvedtek utoljára vereséget tétmeccsen. Egy nagyon masszív négyvédős szerkezetre építenek, akár Baroniról, akár Castoriról van szó, s bármennyire is nem várják a gólokat, én mégis azt mondom, hogy rám cáfolnak Lasagnáék, illetve Eramóék.

FH:20:30

Falkenberg – Helsingborg
Falkenberg vagy Döntetlen (Kétesély) - Odds: 1,60 1-1

  • Az elmúlt szezonban még a legjobbak között feszültek egymásnak, ma már a visszautat keresik, s egy picit mintha eltévedtek volna. A Helsinborg picit esélyesebb a fogadóirodák szerint, viszont Eklund csapata is összekapta magát, a legutóbbi két otthoni bajnokijukat megnyerték például. Most 5 pont a lemaradása a Falkenbergnek a dobogótól, s ahhoz, hogy versenyben maradjanak, pontra, pontokra lesz szükségük. Mesterüktől nagy taktikai húzás lenne Tobias Englund kezdőbe állítása, a Varnamótól érkezett támadó eddig csak négyszer volt kezdő. A hazai pálya előnye érhet legalább egy pontot.

FH:17:00

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

Davide Nicola alakulata pocsék formában van, ma a Konferencia Ligában szereplő, ugyanakkor a bajnokságban szintén eső-kelő violákat fogadja.
Davide Nicola alakulata pocsék formában van, ma a Konferencia Ligában szereplő, ugyanakkor a bajnokságban szintén eső-kelő violákat fogadja.
A Drogheda United az előző fordulóban elszenvedett 4-1-es vereséget – zsinórban a harmadik zakóját – feledtetné, míg a három meccse veretlen bajnoki címvédő Shamrock Rovers tapadna az éllovasra. A felek hétfőn, 20.45-kor mérkőznek meg az ír élvonal (Premier Division) 7. fordulójában.

A Merkantil Bank Liga rangadóján a negyedik helyen álló Mezőkövesd-Zsóry fogadja a második Vasast a mezőkövesdi Városi Stadionban. A két élmezőnyhöz tartozó csapat jó formában várja az összecsapást, így a nézők remekül szórakozhatnak!