2014.02. 02.

Super League: Lausanne - Basel

Super League: Lausanne - Basel

A legismertebb svájci csapat látogat egy potenciális kiesőjelölthöz. A Baselnek szöksége van a pontokra, hiszen az üldözők már a sarkukat tapossák. 

A Basel zsinórban három meccset játszott a jelenlegi top négy csapattal (rajtuk kívül ugye, az három csapatot jelent): Young Boys 2-2, Grasshoppers 1-1, Luzern 1-1, úgyhogy most erősen besárgultak a mezők a nevük mellett. 33 ponttal vezetik a bajnokságot, de az elsőt és az ötödiket mindössze három pont választja el egymástól, így egy pillanatra sem lankadhat a figyelmük. Idegenben még veretlenek, és nem is gondolom, hogy a mai ellenfél fog először kibabrálni velük, a hat döntetlen viszont egy kicsit aggaszt. Az ellenfél a Lausanne lesz, akik 18 forduló után hét ponttal a tabella utolsó helyén szerénykednek, és hazai pályán is mindössze 1-1-7 a rekordjuk. A Baselé a legjobb lőtt és kapott gólátlag is, a Lausanne pedig pont ennek az ellentéte, vagyis ők a leggyengébbek mindkét mutatóban. 

A háromesélyes fogadásban nem látok elég potenciált, hogy arra tippeljek, a Basel 99.9%, hogy nyer, ezt szerintem mind így is gondoljuk. Az én tippem egy kicsit nagyobb szorzót ígér, igaz a kockázat is nagyobb. A Lausanne statisztikáiból indulnék ki elsősorban: a hazaiak az eddigi 18 lejátszott meccsből 12 alkalommal elveszítették az első félidőt, ami az esetek 66%-ának felel meg, és messze a leggyengébb mutató ebben a kategóriában is. Ez az arány otthon is 5/9, tehát még mindig 55%, és most a liga legjobb csapata lesz az ellenfél, akiknek szükségük van a pontokra, hiszen a verseny jelenleg nagyon kiélezett az első öt helyen. Az igazsághoz az is hozzá tartozik, hogy a Basel eddig nem remekelt az első félidőben, náluk többségben vannak a döntetlenek, de én úgy gondolom, hogy most jó esély van a győzelemre.

Basel/Basel - 1.90 - 7/10
Eredmény: 1-3 (0-1/1-2)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
kicsiacs 2014-02-02 11:14:56
Szia ha már valaki ezt teszi akkor van egy olyan is hogy bemész a mecsbe és felül ahol lehet választani (gólok szögletek ....) ott van egy olyan hogy speciálisok és ott van egy olyan hogy a Basel mindkét félidőt megnyeri és azon 3,75-ös az Ods

további tippjeink a Foci világából

A kupában a Fener a Besiktast fogadja a kupában. Hozunk egy 2.14-es szorzót a márkőzésre.
A kupában a Fener a Besiktast fogadja a kupában. Hozunk egy 2.14-es szorzót a márkőzésre.
Ez a rovat egy olyan TIPPMIX-szelvényt kínál, amelynek az eredő szorzója kicsivel van 3,00 fölött. Vagyis ezek a szelvények kiválóan alkalmasak Fibonacci-sorozatokhoz, vagy egyéb-, bankrollmenedzsmentet alkalmazó stratégiához. Az eseményekről általában részletes elemzés is olvasható a Tipplap aktuális napi cikkei között. Sok sikert mindenkinek!

Ma megkezdi szereplését a 2025-ös Afrikai Nemzetek Kupáján Tunézia, amely az ugandai válogatott ellen lép pályára, és már a nyitómérkőzésen oda kell figyelnie és nem vehetik félvállról az ellenfelet.
Ma megkezdi szereplését a 2025-ös Afrikai Nemzetek Kupáján Tunézia, amely az ugandai válogatott ellen lép pályára, és már a nyitómérkőzésen oda kell figyelnie és nem vehetik félvállról az ellenfelet.