2014.02. 07.

Szegény ember (Tipp)mixel főz

Szegény ember (Tipp)mixel főz

Többek között én is úgy gondolom, hogy a fogadásnak két fő, vállalható válfaja létezik. Az egyik, amikor sok pénzből csinálsz még többet, biztos tippekkel, kicsi szorzókkal. A másik lehetőség, amikor kicsiből próbálsz meg sokat csinálni, több, akár kockázatosabb meccsel. Nos, én „az embernek 200 forintja mindig van” alapot figyelembe véve ebbe próbálok belevágni, hogy a kevésbé mély torkúaknak zsebűeknek kedvezzek.
A szorzók 15 és 50 között fognak mozogni, a tétet pedig mindenki maga döntse el, én maradok az alap 200-nál; így a nyeremény 3 és 10 Mátyás király között fog mozogni. Bevezetésként ennyit, fogadjátok sok szeretettel!

110 Espanyol - Granada H 1.82

A spanyol bajnokság mostani fordulójának nyitómérkőzésén a 10. Espanyol fogadja a 14. Granada csapatát. Mind a két gárda hosszú ideje már a La Liga középmezőnyében tanyázik, inkább a kiesővonalak felé húzódva, mint az európai kupaporond irányába helyezkedve. Formájuk igen pocsék mostanság, ráadásul szükségük lenne a pontokra, ha nem akarnak tangót táncolni a talpuk alatt felhevülő föld miatt. Hazai-vendég szempontból annyit, hogy míg az Espanyol otthon jobb, addig a Granada idegenben, de azt hozzá kell tennem, hogy a vendégek idevonatkozó statisztikájában 7 rúgott és 14 bekapott gól szerepel a 10 mérkőzés alatt. Ami miatt a szívem és eszem, így a kezem is hazaira húz, az a barcelonai stadion, valamint a szűkös játékoskeretek, hiszen mind a két csapat 22 játékost tudhat soraiban, melyből Espanyol oldalon a keveset játszó Capdevila hibádzik csak, míg Lucas Alcaraz utazókerete csak egy csatárt (El Arabi) tartalmazhat és csapatkapitányára sem számíthat.

085 Bochum - FSV Frankfurt H 2.05

Megkezdődnek a német bajnokság második vonalának mérkőzései is, a mai napon már három meccset is játszanak. Ebből az előrébb helyezkedő, 11. Bochum és a két hellyel tőlük lemaradó, sérüléshullámsújtotta 13. Frankfurt meccsét vettem górcső alá. A két gárda szezonról szezonra hullámzik, hiszen egyszer a Bochum csípi meg a 3. helyet, hogy utána  a kiesés elöl meneküljön, majd rá egy évre a Frankfurt végez negyedikként, most pedig csak a jobb gólarány miatt állnak "előkelő helyen", hiszen az utolsó előtti Dresden is 21 ponttal bír. Miután legutóbb tétmeccset karácsony előtt játszottak, így azóta felkészülési meccsekkel tartották életben a srácok sportteljesítményét a vezetőedzők. Míg a Bochum egy meccsén sem nyert ezen idő alatt, addig a Frankfurt csak egyszer távozott vesztesként a pályáról. Ám mind tudjuk, a Győr is vezetett a Bayern ellen, így ezeknek nincs nagy jelentősége, főleg hogyha figyelembe vesszük, hogy a hazaiak a Hoffenheim-Dortmund-Mönchlengladbach hármassal cicáztak, addig a Frankfurt a a Cluj- Krakow- Mainz-1860 München-Kalsruhe ötöst szórakoztatta. Ebből is látszódik, hogy nem egy súlycsoportbeli ellenfeleknek mentek neki. No és a sérültek. Csak a lelátóról tekintheti meg csapattársai meccsét a a 19 meccsből 17-en játszó középpályás, míg a vendégek kénytelenek voltak otthon hagyni 5 játékosukat is két védő (9/0, 11/0) , két középpályás (18/0, 11/3) és egy csatárukat (4/0). Itt ismét a 30.000 fős Ruhrstadion szurkolótáborában és az Doktor Bubó társaságát kereső Frankfurt játékosok hiányában bízva, az első oszlopot célzom meg ikszemmel.

089 Mönchengladbach - Leverkusen:  2 vagy 3 gól D 1.93

A mai nap rangadója talán a német bajnokság 2. és 5. helyének harca. A Leverkusen tavaly 1 ponttal maradt le a második helyről, míg a 'Gladbach csak a 8. lett. Akkor, két döntetlenre futotta egymás ellen, idén viszont a BL-ben szereplő csapat fordított pályaválasztásnál 4-2-re nyert. A kérdés az, hogy most, hogy már ennyire egymás nyakán vannak, valamint a mögöttük levők az övéken mennyire akarnak majd játszani.. Valószínű, hogy a német vér, és az eddigi teljesítmények alapján nem fognak beállni a kapuba focit szimulálva, főleg hogy a Leverkusen az elmúlt 5-ből 3-szor kikapott, míg a vendégek legutóbbi két meccsük sikerült pont nélkülire, így minden esélyt meg kell ragadniuk. A meccsben erősen benne van a döntetlen, de elég kiszámíthatatlan a végkimenetelre fogadni, így maradnak a gólok, abból is ez az opció, hiszen ha bármelyikük labdát gurít a hálóba, a másik pályát döntve fog kapaszkodni a tabellán elért helyezésébe. Aztán, remélhetőleg nem fog átcsapni végtelenített adok-kapokba.

115 Vélez Sarsfield - Tigre H 1.75

Aki érti az argentín bajnoki rendszert, az tegye fel a kezét. A Vélez legutóbb a 3. helyen végzett a Torneo Inicialban, idén pedig a Copa miatt még egy bronz csilloghat a nyakukban, ráadásul a Szuper Kupát is behúzták, így a hangulat jó lehet a csapatnál. Ám most kezdetét veszi a Torneo Final, ahol elsőként a Tigret kell vendégül látniuk. Azt a csapatot, amely inkább otthon karmol, idegenben pedig házicicus módjára behúzott körmökkel tűri ahogy a gazdi visszafelé simogatja a bundáját. Egy drótkefével. Ugyanis ezen a meccsen a hazai gárda az egyértelmű esélyes, elég csak összevetni, hogy az Inicialban 12:4-es otthoni mérlegük hogyan hasonul a Tigre 3:10-es gólarányához. Számomra a hazai, gazdagabb csapat az egyértelmű esélyese a mai találkozónak.

116 Olimpo Bahia Blanca - San Lorenzo V 2.20

Maradva Dél-Amerikában, az előző kiírás első helyezett San Lorenzo száll ismét harcba a tabellabirtoklásért idegenben az Olimpio ellen. Mivel első meccsről beszélünk, így csak a tavalyi mérlegből tudunk kiindulni, ahol a hazaiak 19:25-ös gólaránnyal bírtak, míg a vendégek a szépnek mondható 29:17-eset érték el, mindezt úgy, hogy a végén még 4 döntetlen is belefért, így alakult ki közöttük a 10 pontos, 14 helyes különbség. Szerintem a jóval gazdagabb és motivált San Lorenzo ma sem akarja alább adni, így én rájuk teszek.


085 089 110 115 116
H D H H V
Eredő odds:
27.723196
Várható nyeremény:
5 545 Ft

 

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
calgaryflames 2014-02-07 20:18:01
Szia Jósolok!!Én erre már tényleg kiváncsi vagyok ,bár nekem nem kell de ha ti igy akkor igy .Nyerjen a jobb csapat és ha ez hazai sikert hoz ám legyen.mondom én aki x2 be tenné a meccset ha.....

további tippjeink a Foci világából

Kicsit megváltozva születik újjá a Durr bele a közepébe!-rovat. A rovat második gazdája az első nyári ágyúgolyó bajnokság győztese, Markyhennon lesz, naplószerűen csinálja majd. Viszont a kérése az volt, hogy nem akar elemzést írni. Lássuk a papírokat!
Kicsit megváltozva születik újjá a Durr bele a közepébe!-rovat. A rovat második gazdája az első nyári ágyúgolyó bajnokság győztese, Markyhennon lesz, naplószerűen csinálja majd. Viszont a kérése az volt, hogy nem akar elemzést írni. Lássuk a papírokat!
Ez a párosítás egykor kettős rangadókon szerepelt a Népstadionban, ma sajnos csak a másodosztályban kerül megrendezésre. A pillanatnyi erőviszonyok alapján a Vasas az esélyesebb, még idegenben is, de egy ilyen rangadón gyakorta van meglepetés is.
Ez a párosítás egykor kettős rangadókon szerepelt a Népstadionban, ma sajnos csak a másodosztályban kerül megrendezésre. A pillanatnyi erőviszonyok alapján a Vasas az esélyesebb, még idegenben is, de egy ilyen rangadón gyakorta van meglepetés is.
Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! A Lille ma a Lyont fogadja a Stade Pierre-Mauroy-ban, úgy, hogy egyetlen pont is elég lenne ahhoz, hogy legalább az Európa Ligában szerepeljenek a következő szezonban. Az előző találkozón a Lille egy gólos hátrányból fordítva 2-1-re legyőzte a Metzet, ezzel feljött a negyedik helyre a Ligue 1-ben, míg a Lyon egy oda-visszavágós párharcban 3-2-re nyert a Monaco ellen.
Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! A Lille ma a Lyont fogadja a Stade Pierre-Mauroy-ban, úgy, hogy egyetlen pont is elég lenne ahhoz, hogy legalább az Európa Ligában szerepeljenek a következő szezonban. Az előző találkozón a Lille egy gólos hátrányból fordítva 2-1-re legyőzte a Metzet, ezzel feljött a negyedik helyre a Ligue 1-ben, míg a Lyon egy oda-visszavágós párharcban 3-2-re nyert a Monaco ellen.