2015.12. 26.

Szombati beharangozó

Szombati beharangozó

Az ünnepek alatt sem akarunk titeket tippek nélkül hagyni és szerencsére az angol csapatok ilyenkor is játszanak.

Southampton - Arsenal

A hazaiakkal valami nincs rendben. A keret alapján nem itt kéne állniuk a tabellán. Az utolsó öt PL meccsükből egyet sem tudtak megnyerni, négyet el is veszítettek, a Ligakupában pedig a Liverpool tömte ki őket. Az Arsenal az első helyért fut, a Leicester után, és lőtávon belül vannak. Mögöttük a City már négy pontra, de két fordulón belül az is ledolgozható. Giroudék a négy meccs óta veretlenek, hármat nyertek zsinórban, legutóbb a Manchester Cityt. Idegenben is jól megy és a féltucat sérült ellenére szerintem ez kötelező győzelem Wenger csapatának. A szorzó is elviselhető. Végeredménynek a klasszikus 1:2-t tudom leginkább elképzelni.

Tipp: Arsenal
Szorzó: 2.07
Tipp: Arsenal 2:1 (pontos végeredmény)
Szorzó: 8.00

Liverpool - Leicester

A Leicester csapatára továbbra is túlzó szorzót adunk. Ne felejtsük el, listavezetők, és nem véletlenül. Hármat nyertek zsinórban a Swansea, a Chelsea és az Everton ellen, nem hiszem, hogy ma itt a Pool ellen esélytelenek lennének. A Liverpool három mérkőzés óta nyeretlen, két vereség a Newcastle és a Watford otthonában és egy döntetlen a West Brom ellen az Anfielden. Kloppék mintha egy kicsit lelassítottak volna, ráadásul egy újabb fontos láncszem, Skrtel is kidőlt a védelemből. A Leicester szerintem gólokkal fogja büntetni a hazaiak esetleges hibáit, amire nem biztos, hogy elég válasz tud majd érkezni a pontszerzéshez. A szorzóhoz viszonyítva továbbra is nagyon jó választásnak tűnik az idény meglepetéscsapata. A vendégek az utolsó hét meccsből csak egyszer maradtak két gól alatt, akkor a Manchester United ellen 1:1-re végeztek az Old Traffordon.

Tipp: Leicester
Szorzó: 3.55
Tipp: Leicester 1.5 gól felett
Szorzó: 2.50

A Championshipből is kinéztem pár mérkőzést, azokat egy tippsor formájában szeretném csak megosztani:

Brentford - Brighton: Vendég - 2.70
Blackburn - Middlesbrough: Vendég - 2.30
Milton Keynes Dons - Cardiff: Vendég - 2.70

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

A profi sportfogadók nyereséget ígérő stratégiája: a szögletfogadás! Ehhez mindenképpen idézzük fel a labdarúgás szabálykönyvét, mit ír a szögletről: szögletrúgást akkor kell ítélni, amikor a labda utoljára védőjátékost érintett, majd teljes terjedelmével akár a földön, akár a levegőben áthalad a kapuvonalon, de nem esik gól. Élőben alkalmazható stratégia következik! De több fogadóirodánál alkalmazható a meccs előtti alap fogadásnál is! Nézzünk egy aktuális mai tippet, alacsony kockázattal és vonzó szorzóval!

Az Atalanta és a Parma mérkőzésével zárul a Serie A 10. fordulója. A két csapat hétfőn, 20:45-kor találkozik a bergamói New Balance Arénában. A házigazda a várakozások alatt teljesít, 9 meccsen mindössze 3 győzelmet aratott, és az elmúlt 4 mérkőzésből csak 1-et nyert meg az olasz bajnokságban. A vendégek viszont a kiesőzónában vannak, és az elmúlt 4 találkozójukból 3-at elveszítettek.

Egy Single Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amelyet akár egymagában is érdemes játékba küldeni. A Deportivo La Coruna és az Osasuna hétfő este a Riazorban csap össze a spanyol élvonalban. A hazaiak hat bajnoki mérkőzés óta nyeretlenek, míg a vendégek idegenben nagyon gyengék!