A Tippcsokor című rovatban megpróbálok naponta összeállítani legalább 4 /ezúttal a gyér kínálat miatt csak 3/ olyan foci tippet, aminek segítségével vastagíthatjuk a zsebünket.A tippeket általában én single, vagyis csak szóló tippként ajánlom, de bárki keverheti-kavarhatja, kombinálhatja. Ezúttal bátorkodom többek között Svédországból is tippeket szállítani, amiket mind-mind megtalálhattok a TIPPMIXPRO oldalán! Használjuk ki az online fogadás istenadta lehetőségeit.
Djurgarden-Örebro. -2,5 gól fölött- *1,65*
Döntetlen dömpingek után feszülnek egymásnak a felek, a hazaiak zsinórban négy, míg a vendégek három döntetlen után várják ezt a találkozót. Ami még érdekessége a találkozónak, hogy az utolsó 5 egymás elleni csörtéjükön /beleértve kettő barátságos meccset/ mindig a vendég együttes nyert. Ellenkező előjelekkel szerepelnek eddig a bajnokságban, amíg a hazaiak eddig csak két vereséget számlálnak, addig a vendégek két győzelmet, illetve amíg az Örebro a harmadik legtöbb gólt kapta a bajnokságban, addig a Djurgarden a harmadik legtöbbet szerezte.
Pohang-Suwon. -1X- *1,32*
A koreai bajnokság második, és harmadik helyezettje feszül egymásnak magyar idő szerint délben. Mindössze csak három pont választja el egymástól őket, s mindketten jó formában vannak. 66 % esélyt adok a hazai pálya előnyének, illetve hogy közel két hónapja idegenben is sikerült nyernie a Pohangnak.
Németország-Anglia. -Mindkét csapat szerez gólt- *1,65*
Azt nehéz eldönteni a női foci vb bronzmeccse előtt, hogy melyikőjük a bosszúsabb, a németek a kihagyott büntető, vagy az angolok az öngól miatt? Azt gondolom keveredik akkora érdektelenség a meccsbe, hogy a védekezésre kevesebb gondot fordítanak, aminek következtében a gólváltásra nagy esély van.
Négy nappal azután, hogy egy dél-amerikai csapattól kikapott, Németország a régió egy másik képviselője, Paraguay ellen lép pályára. A Nationalelf számára a vereség mostantól nem opció a vébén! A múltkori fiaskó figyelmeztető jelnek megfelelt, de érdemben még semmiféle jelentősége nem volt. Viszont ha Foxborough-ban is kudarcot vall, a négyszeres világbajnok már indulhat is hazafelé. A találkozó hétfőn 22.30-kor kezdődik az USA-ban, a Gilette Stadionban. A tét a legjobb 16 közé kerülés.

A labdarúgásban az egyik legelterjedtebb fogadási forma a gólok számára vonatkozó tipp, különösen az over/under 2,5-ös határ. Ennek eldöntéséhez azonban nem elegendő pusztán a tabellát vagy az előző heti eredményeket nézni. A gólszámok mögött taktikai elképzelések, edzői stílusok, játékoskeretek állapota, és sokszor az aktuális helyzet – például a tét vagy a sérülések – húzódnak meg. Ahhoz, hogy jó döntést hozzunk, az elemzésnek mélyebb szintűnek kell lennie, mint a puszta statisztikák összevetése. Lássuk részletesen és egy/több aktuális tippet is!

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!