A Tippcsokor című rovatban megpróbálok naponta összeállítani legalább 4 /olykor csak 3/ olyan foci tippet, aminek segítségével vastagíthatjuk a zsebünket.A tippeket általában én single, vagyis csak szóló tippként ajánlom, de bárki keverheti-kavarhatja, kombinálhatja. Ezúttal bátorkodom az EL.-ből is tippeket szállítani, amiket mind-mind megtalálhattok a TIPPMIXPRO oldalán! Használjuk ki az online fogadás istenadta lehetőségeit.
Debrecen - Rosenborg. TIPP: Igen (Mindkét csapat szerez gólt)
Odds: 1,70
Azt gondolom nem Kondás Elemér csapata a párharc esélyese, ettől függetlenül a hazai mérkőzés után még állhat a zászló. A norvég csapat hazája bajnokságában töretlenül menetel a 23. bajnoki címe felé, 17 forduló elteltével már 6 pont az előnyük, az elmúlt 10 fordulóban mindössze csak két vereséget szenvedtek. A kapitány Reginiussen sérülés miatt vélhetően nem lép pályára, de a házi-gólkirály Soderlund ott lehet a kezdőcsapatban, ellenben a hazaiaknál szinte mindenki játékra kész, a legjobb kezdőcsapat futhat ki a Lokinál. Véleményem szerint a két támadósorban benne van a gólváltás, persze sok múlik a debreceniek nyílt sisakos játékának mértékén is, hisz az azt gondolom alap, hogy előnnyel utaznának északra.
Minőségi különbség van a két társulat közt, de mivel tétmeccs hiányban szenved mindkét alakulat, keményebb dió lesz ez a vártnál Koeman csapatának, ennek ellenére a hazai győzelem nem hinném hogy veszélyben forog. Mindkét oldalon voltak minőségi távozók, viszont az angol csapatnál több jól csengő név is érkezett, gondolok itt pl. Clasiere, vagy Soaresre... A felkészülés során, gondolom csak teljesen "véletlenül", több holland csapattal is játszott Sotton, s a Groningent, illetve a Feyenoordot is sima hárommal verték. A magasabb szorzó érdekében, bár lehet bevállalósnak tűnik, de a hazai vezetés beüthet a szünet előtt.
Lehet azzal sem mondok hülyeséget, ha a végső sikerre is esélyesként emlegetem a Dortmundot, nem beszélve az első fordulóról, ahol annál a Wolfsbergnél kezdenek, amely az osztrák bajnokságban kicsit beragadt a rajtnál. /persze még csak az első fordulóról van szó/... A hazaiaknál Manuel Weber, és a frissen igazolt svéd támadó Hellquist sem állhat csapata rendelkezésére, s persze a vendégoldalon is lesznek hiányzók, viszont a két csapat között akkora különbség van, hogy kis túlzással bármilyen összeállítással behúzná a találkozót a Dortmund, érzésem szerint erre a mai nap hendiről is nagy esély van.
Négy nappal azután, hogy egy dél-amerikai csapattól kikapott, Németország a régió egy másik képviselője, Paraguay ellen lép pályára. A Nationalelf számára a vereség mostantól nem opció a vébén! A múltkori fiaskó figyelmeztető jelnek megfelelt, de érdemben még semmiféle jelentősége nem volt. Viszont ha Foxborough-ban is kudarcot vall, a négyszeres világbajnok már indulhat is hazafelé. A találkozó hétfőn 22.30-kor kezdődik az USA-ban, a Gilette Stadionban. A tét a legjobb 16 közé kerülés.

A labdarúgásban az egyik legelterjedtebb fogadási forma a gólok számára vonatkozó tipp, különösen az over/under 2,5-ös határ. Ennek eldöntéséhez azonban nem elegendő pusztán a tabellát vagy az előző heti eredményeket nézni. A gólszámok mögött taktikai elképzelések, edzői stílusok, játékoskeretek állapota, és sokszor az aktuális helyzet – például a tét vagy a sérülések – húzódnak meg. Ahhoz, hogy jó döntést hozzunk, az elemzésnek mélyebb szintűnek kell lennie, mint a puszta statisztikák összevetése. Lássuk részletesen és egy/több aktuális tippet is!

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!