A Tippcsokor című rovatban megpróbálok naponta összeállítani legalább 4 olyan foci tippet, aminek segítségével vastagíthatjuk a zsebünket.A tippeket általában én single, vagyis csak szóló tippként ajánlom, de bárki keverheti-kavarhatja, kombinálhatja. Ezúttal bátorkodom Spanyolországból, Angliából, Franciaországból illetve Olaszországból is tippeket szállítani, amiket mind-mind megtalálhattok a TIPPMIXPRO oldalán!
Hull City-Liverpool.-V- *1,90*
Őszintén szólva félek egy kicsit ettől a tipptől, nem nagyon, de egy picit igen, ugyanis nem tudom eldönteni, hogy ez a Liverpool mennyire is motivált azután, hogy a 4. hely már olyan távolságra van, ami érzésem szerint behozhatatlan a számukra. Viszont az EL. miatt nagyon lényeges lenne pontokat gyűjteni, na de ugyanez igaz a másik oldalra is, hisz a Hull megnyitotta az utolsó hajráját a bennmaradás érdekében. Abban egyetérthetünk, hogy a hazaiak nem adják majd könnyen bőrüket, ezt már megmutatták a Chelsea ellen is. A tigriseknél David Meyler nagyon fog hiányozni a középpályáról, ám a védelemből Robertson, valamint szintén a középpályáról a négy gólos Diame játéka is kérdéses. Másfél hónapja nem nyert bajnokit idegenben a Liverpool, s véleményem szerint ennek megszakítására most jött el az idő, bár azt láthattuk a hétvégén is, hogy Sturridge hiányával mennyire is akadozott a támadójáték.
PSG.-Metz. -2,5 gól fölött- *1,40*
Tegnap lehetett volna választanom a francia kettőből, azonban mostanában rendre kibabráltak velem többen is ebből az országból pl. Marseille, Bordeaux, akiknek nagyon sok percet kívánok a továbbiakban foggyulladással, és feltört sarokkal... Na de viccet félre téve a fővárosiak ma esti győzelméhez azt gondolom nem fér kétség, ám látok potenciált ebben az összecsapásban, mármint sportfogadás szempontjából más oldalról is. A négy utolsó hazai győzelmét bedarálta Blanc csapata, s mindegyiken megvolt a minimum három gól, s most a bajnoki címért folytatott további harcban akár kiütéssel is kivégezheti a kiesés ellen szinte már menthetetlen Metz-et. Azt azért nem árt tudni, hogy nem Sirigu fog védeni, illetve Ibra sem fog játszani, hisz eltiltását tölti, míg a portás a gyengélkedőn tölti ezeket a napokat.
Levante-Cordoba.-H- *1,81*
Egyértelmű, hogy a motiváció tekintetében hazai győzelmet várok. A vendégeknek már teljesen mindegy, elkezdték a másodosztály logóját hímezni a mezekre, míg a hazaiak simán elérhetik a bennmaradást, ám ez a kötelező győzelem elengedhetetlen a számukra. A Getafe elleni idegenbeli győzelmükkel a valenciai piros-kékek jelezték, hogy tudomására hozták a többi veszélyzónához közeli alakulatnak, hogy ők az egyik fő esélyesei a bennmaradásra. A Cordobánál egy 5 gólos támadó fog hiányozni, míg a hazaiaknál Tono a 25 éves védő nem állhat csapat rendelkezésére. A hazai pálya, illetve a motiváció miatt be kell húznia a Levantenek ezt a bajnokit.
Udinese-Inter.-Mindkét csapat szerez gólt- *1,75*
Egy parádés hazai győzelem után az Internél kitart a lendület ahhoz hogy Udineben is betaláljanak, vagy akár hogy megnyerje az összecsapást. Ám én az utóbbit nem érzem annyira... A hazaiaknál ugyanez a helyzet, hisz a Milan legyőzésével kapcsoltak harmadikból ötödikbe, s miért ne tréfálnák meg a másik milánói gárdát is. Ráadásul a kék-feketék védelméből Rannochia, valamint Juan Jesus is hiányozni fog eltiltás miatt, ami megbontja annyira azt hátsó alakzatot hogy megzavarható legyen, főleg mondjuk egy Di Natalenak. Egyébként a zebrácskák négy utolsó hazai bajnokiján betalált mindkét fél, míg az Inter utolsó hat idegenbeli bajnokijából négy alkalommal fordult ez elő.
Az ETO FC Győr csütörtök este hazai pályán próbálja meg ledolgozni az 1–0-s rigai hátrányt a Konferencia‑liga selejtezőjének harmadik fordulójában. Sajnos a végeredmény hízelgő a mutatott játékhoz képest, ugyanis sokkal jobb volt a lett alakulat. Reméljük ma minden másképp lesz!

A szoros odavágó után a Górnik Zabrze hazai pályán próbálhatja meg ledolgozni 1–0-s hátrányát a Ferencváros ellen az Európa-liga harmadik selejtezőkörének visszavágóján. Mivel továbbjutás esetén az EL-playoffban a Mo Salah-val megerősített török Trabzonspor-, kiesés esetén pedig a KL-playoffban a francia Monaco lesz az ellenfél, így mindkét csapat számára igazi ki-ki mérkőzés ez a mai, amit mindkét nemzet sajtótermékei is kihangsúlyoztak.

A háromgólos előny birtokában a CSZKA Szófia hazai pályán lezárhatja a Maccabi Tel-Aviv elleni Európa-liga-selejtezős párharcot, de azért legyünk biztosak benne, hogy az izraeli gárda sem fog lehajtott fejjel a pályára ballagni! Nekik nincs mit veszíteni, így aztán kifejezetten parázs összecsapásra van kilátás!

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!