2015.04. 29.

Tippcsokor

Tippcsokor

A Tippcsokor című rovatban megpróbálok naponta összeállítani legalább 4  olyan foci tippet, aminek segítségével vastagíthatjuk a zsebünket.A tippeket általában én single, vagyis csak szóló tippként ajánlom, de bárki keverheti-kavarhatja, kombinálhatja. Ezúttal bátorkodom Spanyolországból,  illetve Olaszországból is  tippeket szállítani, amiket mind-mind megtalálhattok a TIPPMIXPRO oldalán!

Celta Vigo - Malaga.  -H-  *1,70*
Ami tegnap a Levante volt, az most nálam a Celta, bár ez az összecsapás a tegnapihoz kissé tét-nélkülibb. Gyakorlatilag elérhetetlen Európa az előkelőbb helyen szunnyadó Malagának /alaphelyzetben/ is, ha még matematikailag nem is úgy áll a helyzet. Ha valaki látta a Celta Real elleni meccsét, az szerintem gondolhatja hogy ebben a csapatban simán benne van a 3 pont otthon tartása. A Malaga idegenben alaposan rontott a mérlegén, zsinórban az utolsó 4 bajnokiját elbukta vendégségben, s egyébként is az utolsó 6 meccsén győzelem nélkül maradt. Ami egy picit nehézséget okozhat az égszínkékeknél, hogy a Real elleni csörte alkalmával a három lecserélt játékosának játéka sérülés miatt kérdéses, aminek következtében szerkezetet is válthatnak. Ha Larrivey nem kezd, akkor érzésem szerint a brazil Charles egyedüli ékként kap szerepet, s csak a második hullámba kerülhet a 10 gólos Nolito. Lehet elfelejtettem a tét-nélküli jelzőt idézőjelbe tenni, hisz az UEFA szabálymódosítás miatt még fogalmunk sincs, hogy a hányadikig bezárólag lép valaki fel a nemzetközi színtérre, mindenesetre én formabeli különbségek miatt várok most hazai győzelmet. 
 
Sassuolo-Roma.  -Mindkét csapat szerez gólt-  *1,90*
Bár a tippemhez egy alappillér hiányozni fog a hazaiaknál Berardi személyében, mégis reális esély van rá, hogy összejöjjön. Egyrészt azért, mert mindkét alakulat utolsó három bajnokiján ez simán megvolt, illetve mert mindkét banda ezeken a meccseken nem tudott nyerni. Ezáltal én eltudom képzelni, hogy az egykori Roma középpályás, most jelenleg Sasol mester Di Francesco is győzelemre fogja játszatni a csapatát, mert ha valamikor ellehet kapni egy Roma szintű csapatot, akkor ezek a hónapok a legalkalmasabbak rá. Mindenféleképpen látványos meccsre számítok, ahol a Gervinho-Ibarbo kettős gyorsasága az egyik oldalon, illetve Zaza-Sansone-Floro Flores hármas zsenialitása /utóbbi rutinja/  segíthet hozzá a sikeres tipphez. 
 
Eibar-Sevilla.  -V-  *1,54* 
Fordított a helyzet, mint hétfőn a Valenciaval, mikor győzelmi kényszert ruháztam a denevérekre a BL. helyezés miatt, most a Sevillaval akarom ugyanezt eljátszani. Annyi a különbség, hogy itt a csapatunknak vendégségbe kell helytállnia. Bár a több-lábon állás megnehezíti a Emery dolgát, hisz mégis csak emberekről van szó, s ilyenkor baromi nehéz megtalálni az egyensúlyt a terhelés, illetve a pihentetés között, mikor durván 4 naponta meccs van, ráadásul mind komoly téttel bír. A vendégeket tartom annyira jobb csapatnak, hogy ha nehezen is, ha kell darálva is de elviszik mind a három pontot.  
 
Sampdoria-Verona.  -H-  *1,60*
A genovaiak a borzasztó formájuk ellenére ott lehetnek az 5. pozícióban még mindig,köszönhetik annak, mert a többiek is bitang eredményekkel állnak elő hétről-hétre. A vendégek sok kulcsfontosságú embert kénytelenek nélkülözni, hisz a kapus Rafael, a belső-védő Moras, vagy a középpályás Obbadi mind-mind eltiltás miatt, de az évek óta a csapat oszlopának számító Hallfredsson, vagy a támadások lendületét elősegítő Jankovic sérülések miatt fognak hiányozni. Lassan egy éve veretlen Mihajlovic csapata a Stadio Luigi Ferrarisban bajnoki összecsapáson, s bár tavasszal többször is pontosztozkodásra kényszerültek, jelen pillanatban tartom olyan erőben a Samp. középpályás sorát Palomboval, Obianggal, vagy Sorianóval, akik évek óta együtt vannak, hogy még csírájában "kinyírják" a Hellas támadójátékát, ami egyértelműen Tonira épül, s vélhetően erre fognak törekedni, hogy megjátszani se legyen esélyük a vendégeknek. Ezzel szemben elől Muriel, vagy Eto'o gyorsasága, valamint Okaka ereje érni fog annyit, még ha Eder nem is vállalja a játékot hogy két vállra fektessék Veronát. 

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

Talán a legnagyobb keresési találatot a sportfogadás témában a „Bet of the day” kulcsmondatra kapunk az interneten, vagyis a sportfogadást kedvelő olvasók arra kíváncsiak, mi lehet a nap tippje? A hazaiak 14 ponttal a kilencedik helyen állnak, és hét pontra vannak a harmadik helyezett GAIS-tól, akik a divízió utolsó Európa-konferencia-liga selejtezőhelyét foglalják el, míg a vendégek 11 ponttal a 12. helyen állnak.

Közkedvelt fogadási forma az, amikor egy adott meccsen mindkét féltől várjuk azt, hogy betaláljon az ellenfél hálójába. Általában jó szorzókat adnak rá, így könnyedén beilleszthetőek egy kétmeccses szelvénybe, de gyakran single is megállják a helyüket. Ez lesz mára a legjobb BTTS!

Egy labdarúgó-mérkőzésen a gólokra is fogadhatunk. Kedvelt módszer az OVER-UNDER. Egy alap határszám mindig adott ez a 2,5 gól. Általában jó szorzókat adnak rá, így könnyedén beilleszthetőek egy kétmeccses szelvénybe, de gyakran single is megállják a helyüket. Ez lesz mára a legjobb OVER/UNDER!