2015.05. 01.

Tippcsokor

Tippcsokor

A Tippcsokor című rovatban megpróbálok naponta összeállítani legalább 4  olyan foci tippet, aminek segítségével vastagíthatjuk a zsebünket.A tippeket általában én single, vagyis csak szóló tippként ajánlom, de bárki keverheti-kavarhatja, kombinálhatja. Ezúttal bátorkodom Franciaország mellett Hollandiából, Olaszországból, illetve az NB1-ből is tippeket szállítani, amiket mind-mind megtalálhattok a TIPPMIXPRO oldalán!

Metz-Marseille.  -2,5 gól fölött-  *1,70*

Ennyit csapat még nem szívatott meg a közelmúltban egy, mint az Olympique, ezért most góllal támadok ellenük, méghozzá sok góllal. Négy vereség után próbál produkálni valamit Bielsa együttese, de a védelmük romokban hever, s biztosra nagyon nem mehetnek a kiesőjelölt Metz otthonában sem. Eszeveszett támadások várhatók, minimum 3 góllal.

Paks-Honvéd.  -H-  *2,00*

A paksiaknak mindössze két vereségük van a szezonban hazai pályán, tehát valamiféle oroszlánbarlang van kialakulóban az atomerőmű árnyékában. A Kispest ügyesen menekül a kieső zóna veszélyes, és csípős nyelvétől, sőt legutóbb kifejezetten jól futballoztak a Loki ellen. Csertői Aurél szerint is egy kemény összecsapásra van kilátás, ahol ők mindenképpen a győzelemre fognak játszani. Nos, én ezt úgy értelmezem, hogy mivel a Kispest győzelmi kényszerben van, a hazaiak megpróbálják kihasználni a vendégek defenzív vonalának réseit. Érzésem szerint ez sikerülni is fog. 

Celtic-Dundee.  -1. félidő H-  *1,40*

Tulajdonképpen a skót bajnok-csapat örömfociját láthatja  a közönség hétről-hétre, s ez a jutalomjáték tovább folytatódik, tovább kell, hogy folytatódjon főleg hazai környezetben. Én alapból ezért választottam ezt  tippet, kihasználva az online fogadás előnyeit. Utána néztem egy kicsit a statisztikának, s megdöbbenéssel vettem tudomásul, hogy az utolsó 10 egymás elleni találkozójukon 8 alkalommal vezetett a félidőben a Celtic, s idejét nem tudják mikor veszítettek mostani ellenfelüktől. 

Nijmegen-J.Ajax.  -2,5 gól fölött-  *1,30*

Egészen elképesztő! A hazaiak 24 ponttal vezetik a holland foci második vonalát, úgy hogy az utolsó 16 bajnokijukat megnyerték. Mi ez, ha nem egyeduralom, s mellette egy kis show műsor is, hisz hiába a nagy előny, nem állnak le Brood fiai. A kis Ajax csak a 11. helyet foglalja el a tabellán, s ők ellenkezőleg a mostani vendéglátójuktól zsinórban az utolsó hat meccset bukták el. Gólzáporos meccsre számítok, ahol a papírforma nagyon "HAZAIT" mutat. 

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
Négy fordulóval a bajnokság vége előtt a házigazda a veszélyes zónában tanyázik. Ma Ronaldóék érkeznek látogatóba. Fotó: pixabay.com
Négy fordulóval a bajnokság vége előtt a házigazda a veszélyes zónában tanyázik. Ma Ronaldóék érkeznek látogatóba. Fotó: pixabay.com
Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! A Serie A-s csapat kihasználta a Brugge piros lapját, és 3-2-re nyert az Artemio Franchi stadionban. De ez a meccs még nincs lefutva, a belgák hazai környezetben kifejezetten veszélyesek lesznek a visszavágón!