A Tippcsokor című rovatban megpróbálok naponta összeállítani legalább 4 olyan foci tippet, aminek segítségével vastagíthatjuk a zsebünket. A tippeket általában én single, vagyis csak szóló tippként ajánlom, de bárki keverheti-kavarhatja, kombinálhatja. Ezúttal bátorkodom Olaszország mellett Angliából, Svédországból illetve Spanyolországból is tippeket szállítani, amiket mind-mind megtalálhattok a TIPPMIXPRO oldalán!
Hull City-Arsenal. -V- *1,68*
A Chelsea ellen is majdnem megvolt a Hull bravúr több héttel ezelőtt, aztán a Liverpool ellen meg össze is jött, akkor nekem az egy bukó tippet hozott. Most ezt fordítva javítanám, vagyis továbbra is veretem őket, nem karom elhinni, hogy ugyanabba a hibába lépjen Wenger csapata is, mint a vörös-ördögök. Az egymás elleni 9 legutóbbi összecsapásukból az Arsenal 8-at megnyert 1 döntetlen mellett, ráadásul itt a támadó szerepekben is mindenki játékra kész, nem úgy mint pl. a Poolnál, ahol Sturridge hiánya mint utólag kiderült ez hatalmas bénulást okozott.
Cagliari-Parma. -H- *1,65*
Utolsó szalmaszál a szárdok előtt ez a ma esti bajnoki. Ha ma nem gyűjtik be az összes lehetséges pontot, akkor gyakorlatilag elbúcsúzhatnak a SERIE-A mezőnyétől, így véleményem szerint mindent elsöprő Zeman rohamokra lehet számítani. Persze a győzelmi kényszer soha nem jelenti a biztos győzelmet, s a Parma is elég hektikus tavasszal, érzésem szerint a remény tovább fog élni a szigetlakóknak. A hazai oldalon Cossu, Murru, míg a vendégoldalon Mirante és Belfodil fog hiányozni eltiltás miatt.
IFK Göteborg-Falkenbergs. -Félidő-végeredmény, IFK-IFK/ *1,55*
A Falkenbergs az elmúlt szezonban 1 pont előnnyel elkerülte a kiesést, s a jelenlegi pontátlaguk alapján még alul-teljesítik azt a szezont is. Az új idényben inkább a hazai pályán képesek bravúrra, pl. a Malmö elleni döntetlenjükre gondolok itt, ellenkezőleg az IFK. az eddigi hat bajnokijából négyet behúzott. A sima hazai győzelem számomra egyértelmű, de ahogy tegnap tettem a Valenciával kicsit feltornáztam a szorzót, viszont ehhez a félidőben is vezetniük kell Lennartsson fiainak.
Almeria-Celta. -Mindkét csapat szerez gólt- *1,70*
Az Almeria maradék három mérkőzése a Malaga, a Sevilla, és a Valencia ellen lesz, úgyhogy a bennmaradásért küzdő hazaiakat alul motiváltnak ezen a napon nem igazán nevezhetjük. Pechükre a Celta sem nevezhető idén egyszerű ellenfélnek, az utolsó hét idegenbeli bajnokiján 11 pontot gyűjtöttek, s mindegyiken betaláltak. A hazaiak a két utolsó otthon lejátszott meccsüket húzták be, így mondhatni két jó formában lévő brigád feszül ma egymásnak, minden bizonnyal gólváltással.

Szerencsejátékban 18 éven aluli személyek nem vehetnek részt.


Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!