A Tippcsokor című rovatban megpróbálok naponta összeállítani legalább 4 olyan foci tippet, aminek segítségével vastagíthatjuk a zsebünket.A tippeket általában én single, vagyis csak szóló tippként ajánlom, de bárki keverheti-kavarhatja, kombinálhatja. Ezúttal bátorkodom Németországból, Hollandiából, illetve Belgiumból is tippeket szállítani, amiket mind-mind megtalálhattok a TIPPMIXPRO oldalán! használjuk ki az online fogadás istenadta lehetőségeit.
Hamburg-Kalsruhe.-1,5 gól fölött- *1,30*
Stieberék osztályozóra kényszerültek végül, ugyanúgy mint tavaly. Ezúttal ismét egy szoros párharcra lehet számítani, ám a másodosztály harmadik fokán végzett csapat pechére a kikötővárosiak pont a bajnoki hajrára kerültek formába. Olic is végre megtalálta a góllövő cipőjét, azt gondolom Labbadia csapata már az odavágón megakarja szerezni a hosszabbítást, amiben bőven benne van a két gól.
Roda-NAC Breda.-mindkét csapat szerez gólt- *1,55*
A Roda tiszavirág életűvé varázsolhatja ezt a szezont, ha sikeresen kiharcolja a feljutást, ám ehhez egy nagyon nehéz akadályon kell túllépniük az ellen a Breda ellen kellene nekik a két meccs alapján továbbkerülni /fölkerülni/, akik az alapszakasz utolsó három meccsét egyaránt elbukták, viszonylag gólzáporos találkozókon. A Roda otthon gólerős alakulatnak számít, ám hátul is azok majdnem kétszer annyi gólt kaptak, mint a másodosztály bajnoka. Gólváltásra számítok.
Heerenveen-Vitesse.-X2- *1,40*
Picit meglepőnek találtam a Heerenveen továbbjutását a Feyenoordon keresztül, bár ott Kazim-Richardsék formája elég csapnivaló volt az elmúlt hetekben. Itt most ez egy más kávéház, ugyanis a Vitesse egy parádés tavaszt futott, s gondolatom szerint ezzel a páros találkozóval tehetik föl a i-re a pontot. Azt mindenképpen érdemes megemlíteni a vendégekről, hogy idegenben az utolsó kilenc bajnokijukon 7 győzelem mellett, mindössze csak egy döntetlen, és egy vereség született.
Mechelen-Charleroi.-H- *2,05*
Az EL.-ért folyik a küzdelem itt a belga bajnokság végén. A kétmeccses párharc első találkozóján bár ilyet soha nem mondunk, nálam abszolút esélyesek a hazaiak. Az utolsó hat hazai meccsüket megnyerték Jankovicék, azonban a két együttes közös múltjában egészen 2013 májusáig kellet visszakeresni egy Mechelen győzelemért. Viszont most nálam a formakülönbség miatt, ha csak minimálisan, de a hazai oldalra billen a mérleg nyelve.
A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
Az FA-Kupában a sirályok nyertek a múlt hétvégén, ezzel pedig egy rossz sorozatot zártak le a londoniak ellen. Ma ismét az American Express Community Stadionban találkoznak a csapatok.
Az FA-Kupában a sirályok nyertek a múlt hétvégén, ezzel pedig egy rossz sorozatot zártak le a londoniak ellen. Ma ismét az American Express Community Stadionban találkoznak a csapatok.
Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!